Víztükör, 1992 (32. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 4. szám
hét ragaszkodni mindenütt a csatornázottsághoz. Magyarország számos területén soha nem fog kiépülni a csatornahálózat). Jóllehet, az életkörülmények emberibbé formálása ezt követelné. E területeken a korszerű közműpótló létesítmények ki- és megépítése hozhat megoldást. Annak eldöntése, hogy csatornát avagy közműpótló létesítményt kell-e az adott területre telepíteni, szakmai feladat. A választásban sok egyéb mellett a talajvíz, a talajviszonyok éppúgy közrejátszhatnak, mint például a keletkező szennyvíz mennyisége. Természetesen egy-egy település közigazgatási határán belül is változhat a csatornázottság és a szennyvízelhelyezés. Ezt megoldandó készültek tanulmányok például a VÍZITERV- nél és a Vízügyi Igazgatóságnál. — A bős—nagymarosi vízlépcsőrendszer térségének természeti helyreállításában részt vesznek-e a szakmai szolgálat szakemberei? Ha igen, milyen munkákban? — A vízügyi szolgálat jelenleg a bős—nagymarosi vízlépcsőrendszerben megépült művek állagmegóvásával foglalkozik. A helyreállítás előkészületeit a Dunai Rehabilitációs Iroda irányítja. A vízügyi szervek — beleértve az Országos Vízügyi Főigazgatóság főosztályait — az előkészület és a tervezés egyes részletkérdéseiben adnak szakvéleményt. — Az ENSZ egyezmény aláírásából adódóan milyen kötelezettségek hárulnak hazánk vízügyi ágazatára, szűkebb értelemben a folyók és a tavak vizeinek védelméért igazán tenni tudó, s akaró szakmai szolgálatra? — Szinte valamennyi szomszédos országgal van kétoldalú kormányközi vízügyi egyezményünk (megállapodásunk). Ma elsősorban a jugoszláv utódállamok — Szerbia, Horvátország, Szlovénia —, valamint Ukrajna esetében adódhat úgy, hogy új, a térség állami újratagolódását is szem előtt tartó vízügyi egyezményt kell kössünk velük. Szerbia kivételével az említett országokkal kötendő egyezmények érdekében már történtek is lépések. Nyilvánvaló, hogy a konvenciót aláíró államok is követni fogják az ebben lefektetett elveket, feltéve, hogy nekik is érdekükben áll az új vízügyi egyezmény megkötése. Osztrák partnereink megfelelőnek tartják a jelenlegi egyezményt. A Romániából kapott jelzésekből úgy tűnik: ott még tanulmányozzák a megújítandó egyezmény kérdését. — Felkapott téma a privatizáció, bár sokan amondók: mint oly sok másban, ebben is átesnünk a ló tülsó oldalára. Ön is így látja? — Hazánkban az öntözőrendszerek — munkábafoghatóságuk alapján — négy csoportba sorolhatók. Vannak regionális (többcélú), kettős működésű (az alapvető belvízelvezetésen túl az öntözővíz-ellátást is biztosító), valamint „tiszta" csak öntözési célú rendszerek és másodlagos főművek. Úgy tűnik, hogy az állami költségvetés az elkövetkezendő időszakban nem lesz képes a helyi igényeket kielégítő művek finanszírozására, korszerűsítésére, valamint a szükségleteket követő fejlesztésére. Ennek ismeretében az ágazat mindenek előtt a tiszta öntözőrendszerek privatizálását szorgalmazza. Annak hangsúlyozásával, hogy a privatizálandó művek az érdekeltek tulajdonába kerüljenek! Szándékunk a ma még sok helyütt bizonytalanságot mutató időszakban is gyakran találkozik a mezőgazdasági üzemek-termelők igényeivel. — Mondana néhány példát? — A Kisújszállási, a Fajszi, a Mezőgazdasági Öntözővíz Szolgáltató Egyesülést létrehozó mezőgazdasági termelőszövetkezetek, valamint az Alsónémedi Szakszövetkezet is kérelmezte a területükön levő másodlagos művek tulajdon(jog)ának átvételét. Az üzemek tisztában vannak azzal, hogy a jelenlegi állami támogatás így elmaradna. Ez növeli ugyan az öntözési költségeket, de még mindig kisebb mértékben, mint azt egy külső, mezőgazdasági termelésben nem érdekelt (nyereségre törekvő, rosszabb esetben később a földet is megvásárolni igyekvő) tulajdonos tenné. Az ágazat felkészült a művek privatizálására, a jelenlegi, állami tulajdonra vonatkozó vagyonzárlat azonban ezt nem teszi lehetővé. Ennek feloldását elősegítendő a KHVM a kérdésben illetékes Miniszterelnöki Hivatalhoz fordul a közeljövőben. — Végül, de nem utolsósorban, kérem, értékelje azt a vízügyi szolgálatot (a tennivalók fölemlítésével)t amelynek 1992. június i-jével Ón a vezetője. — Értékelni azt hiszem még korai. A tennivalók pedig olyan sokrétűek, hogy külön szám kellene a teljes körű felsoroláshoz. Éppen ezért — tisztelve az olvasó türelmét, de figyelve elvárásaira is — szeretném kiemelni az általam fontosnak, a szolgálat jövője szempontjából meghatározónak ítélt sarokpontokat. Munkám során alapkritérium a szervezeti korszerűsítés időütemezett és körültekintő végrehajtása. Szándékosan nem egy intézményt említettem, mert úgy érzem a vízügyi ágazat struktúrájának racionalizálása nem végezhető el egy-egy szervezetre koncentráltan. Fontos, hogy a jót és működőt megőrizzük; gyors és hatékony, az átmenetet is kezelő legyen a végrehajtás. A jelenlegi és a további munkavégzés során is követelmény kell legyen a tisztesség megőrzése, az egység megteremtése és a következetesség minden körülmények közötti alkalmazása. Nem részmegoldásokat, hanem célokat, ezek eszközrendszerét kell jól megfogalmazni. Az ágazat felelősségének, az ágazatunkkal szemben támasztott társadalmi igények kielégítésének és a nyomasztó pénzhiánynak, a vízfeleslegből és vízhiányból adódó szélsőségek mérséklésének, a privatizációnak és a szervezetünkre háruló gazdasági feladatoknak együttes hatását kell tudnunk harmonizálni. Az ipari és mezőgazdasági termelés, a környezetvédelem és a településfejlesztés nem nélkülözheti a korszerű védelmi tevékenységet és a fejlett vízügyi szolgáltatásokat. Olyan szervezetre van szükség, amely állandó oda-visszakapcsolással működik. Azaz a területén folyó napi munkák tapasztalatait, a tudományos eredményeken és a nemzetközi tapasztalatokon keresztül integrálni képes a jogrendszerbe és a közigazgatás ma még véglegesnek nem mondható struktúrájába a jövő hazai vízgazdálkodásának minőségi javítása érdekében. — Köszönöm a beszélgetést. Molnár J. Gábor 5
