Víztükör, 1992 (32. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 1. szám
Siklós Csaba miniszter tájékoztatója az aktuális ágazatpolitikai kérdésekről Valamennyi, a miniszter munkáltatói hatáskörébe tartozó hírközlési, közlekedési és vízügyi vállalat, intézmény vezetője, összesen 92 fő vett részt a január 10-én továbbképzés keretében tartott miniszteri tájékoztatón. Sklós miniszter úr tájékoztatásában a Gazdasági Kabinet számára készített előterjesztés alapján bemutatta hazánk infrastruktúra politikáját, A magyar politika és gazdaság céljaaz ököszociális piacgazdaság megteremtése, amihez elengedhetetlenül szükséges a nyugat-európai színvonalhoz közelítő közlekedési-, hírközlési-, és vízügyi infrastruktúra is. Ezek a célok csak nagy nehézségek árán valósíthatók meg, hiszen legtöbb szakvonal terén súlyos, évtizedes lemaradásokat kell behozni. Az ágazat helyzete 1991-ben változóan alakult, a költségvetési nehézségek következtében az elképzeléseknek egy része nem is tudott megvalósulni. Az ágazat érdekeit, azaz a szolgáltatásainak folyamatosságát ésszínvonalasságát, ha nem is nyugat-európai mércével, de 1991 -ben fenn lehetett tartani, amit a miniszter a jó vezetői együttműködéssel magyarázott. Sajnos az ágazatunk irányába nem olyan a közfigyelem, ami elősegítené azinfrastuktúra fejlesztésének társadalmi kikényszerítését. Nem vagyunk 'slágertéma', de az pozitívum, hogy változott a Kormány szemlélete. Ma Széchenyi munkálkodása után másfél évszázaddal, a politika számára evidens infrastruktúra nélkül nincs sem gazdaság, sem gazdagság. Ez a szemléletváltozás már eredmény és a Kormány garanciát vállal infrastruktúrális hitelek felhajtása esetén. 1992 sajnos még nem tud egyik szakterület terén sem a nagy előrelépés éve lenni, de helyette lehet a nagy előkészítés, a nagy túlélés, a fejlesztési tervek és megvalósíthatósági tanulmányok kidolgozásának éve. Ezek után Siklós miniszter úr néhány súlyponti kérdésre irányította a figyelmet. Elsősorban el kell tudni magunkat adni, szükség van egy jó imázsra. Minden egyes szervezet, minden dolgozójának, saját ágazatának PR menedzserének kell lenni. Hangsúlyozta, hogy jelentős szemléletváltozáson kell átesnie a szolgáltató infrastruktúra működtetőinek. Szolgáltatási kényszer nincs, a szociálpolitikát nem a térítésmentes szolgáltatással kell gyakorolni, hanem azt meg kell fizetni. Ugyanilyen kényes kérdés a létszámgazdálkodás Is. A szociális piacgazdaság keretén belül a foglalkoztatásteljeskörű megvalósítása nem lehet vállalati kategória. Minden szolgáltatószervezetnek a leghatékonyabb és legeredményesebb gazdasági magatartást kell kialakítani úgy, hogy a foglalkoztatott dolgozóiról való gondoskodás kötelessége a vállalatok vezetőinek, megtalálva az érdekegyeztetés lehetőségeit a szakszervezetekkel. Szükség van a különböző közlekedési ágakat összehangoló egységes közlekedéspolitikára, minél kevesebb kapacitás-felesleggel és minél magasabb fokú kihasználtsággal rendelkező távközlési alaphálózat és ezekhez kapcsolódó különleges rendeltetésű, helyi célú hálózat jobb egymásra építésére. Az átalakítási folyamat fontos eleme a privatizáció, amelyet e speciális területen belül egyes olyan elkülöníthető belső üzemek leválasztásával végezhető, amely nélkül még a szolgáltatás biztonsága fennmarad. Fontos témák közé sorolta a miniszter az ellenőrzést. A fellelhető lazaság megelőzésére következetesebb vezetői magatartást sürgetett. Igényli az ágazat valamennyi vállalata, intézménye vezetője részéről a törvényalkotási folyamatokban való aktív közreműködést. Ugyanúgy területi véleményeztetésre került sor a nagy ágazati fejlesztési programok elindítása előtt. Két területet érint rendkívül nagy társadalmi nyomás, a hírközlést és közúti közlekedést. A hitelfelvételi és tőkebevonási lehetőségek az említett két és a meg nem említett további ágazatok esetében jelentősen eltérőek. Fel kell készülni arra, hogy néhány éven belül, ha a fejlesztések ilyen alacsony szinten stagnálnak, mind a közlekedés, mind a hírközlés és a Vízgazdálkodás területén jelentős szolgáltatási zavarok, természeti katasztrófák keletkezhetnek, TARTALOM Siklós Csaba miniszter tájékoztatója 2 Tükörbe nézve... 3 A XIX. század egyik nagyszabású vízrendezése 4 Mederfenntartó halasítás 5 A Gellért fürdőszálló 6-7 Olcsóbb lesz, ha ... 8 Nem volt aszály 9 TÜKÖRBEN A Kaposvári Cukorgyár vízgazdálkodása 10-11 MAGYAR SZEMMEL HITACHI tólevegőztető Japánból 12-13 Egy példa okán 14 Orvul tört ránk 15 LAPRÓL-LAPRA Végig a Duna mentén 16 Tudnivalók 16 Erőváltás 17 A vízitársulatok időszerű kérdései 18-19 Újévi koncert a Zeneakadémián 19 Víz(ár) 20-21 Kutatás-fejlesztés a vízgazdálkodásban 22 Megrendelőlevél 23 Nekrológok 25 így láttam a felvevőgép mögül 26-27 Az 1992. évi személyi jövedelemadó elszámolása 27 Nemcsak a környezetvédelemben 28-29 HÍREINK 30 Szerkeszti a SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG. A technikai szerkesztésért felei és kiadja a CREDIT Lap-, Könyvkiadó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., (1065 Budapest, Honvéd u. 18.) Felelős kiadó az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója, valamint a Kft. ügyvezető igazgatója. Nyomás: Főnix Nyomda (Budapest, IV., Pintér J. u. 24). Előfizethető a CREDIT Lap-, Könykiadó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nél, a Posta Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodájánál (HELIR), 1900 Budapest XIII., Lehel u. 10/A. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 vagy 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 240,- Ft. Egy-egy szám ára: 40,- Ft. Külföldön terjeszti a MAGYAR MEDIA (H-1392 Budapest. Pf: 279. Telex: 22-6207), Anzeigen - Advertisements - Publicité MAGYAR MÉDIA (H-1392 Budapest, Pf: 279. Telex: 22-6207). Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! HU ISSN 0139-1372