Magyar Vízgazdálkodás - Víztükör, 1991 (31. évfolyam 1-6. szám)
1991 / 3. szám
kumentumokból vett két szép mondatot illusztrációként idézünk: „Emlékezetemben Szerbia örökre kedves emlékként él, és remélem, földjére még többször visszatérhetek... Szerbia és Magyarország érdekei oly szorosan fonódnak össze, hogy akár akarjuk, akár nem, fokozatosan kényszerülünk egyre jobb barátokká válni. - Adja Isten, hogy ez az idő, ami elé vágyódva tekintek, minél előbb felvirradjon ránk ” - írja Obrenovich Milos szerb fejedelemhez. Tiszai szervező körútja alkalmával Kállay Menyhérthez, Szabolcs megye első alispánjához küldött levelében pedig a következő, a jelenkorra is érvényes mondatot olvashatjuk: „...Hol csak jártam, mindenütt legnagyobb készséget találtam arra, hogy történjék már valami gyökeres, nem is tudok kételkedni, miképp itt is beálland hova hamarább egy új aera kezdetének olly sokáig várt napja. ” Ami pedig a kiállítás külső megjelenítését illeti, arra törekedtünk, hogy nagyobb illusztrációs-egységekkel dolgozva a lényeges témáknak hangsúlyt adjunk, így került a gőzhajózás részbe Waldstein Jánosnak ,yí Duna lovagja" című karikatúrája erősen felnagyítva és színezve, az al-dunai vitrin tengelyébe egy szép Al-Duna térkép, a Tiszáéba Lányi Sámuel gyönyörű Tisza-térképe. A kivitelezés művészi színvonala Szakáll Ágnest dicséri. Végezetül az igazság megköveteli, hogy köszönetét mondjunk minden közreműködőnek, kiknek nevét itt fel nem sorolhatjuk, de segítő kezük munkája szervesen beépült a kiállításba. Nagy dolgokat ugyanis csak közös összefogással érhetünk el, amit írásaiban többször is lelkünkre köt Széchenyi István. Dr. DEÁK ANTAL ANDRÁS « . — 15 A FELÚJÍTOTT NAGYCENKI KIÁLLÍTÁS