Magyar Vízgazdálkodás - Víztükör, 1991 (31. évfolyam 1-6. szám)
1991 / 5. szám
Barcza Zsolt felvételei költséggel lehetne erőteljes földművelésre fogni, ezért itt a mezőgazdaság sem tudott nagy károkat okozni. A Kiskunság északi részén például még olyan állatok élnek — poling, hamvas réti héja, túzok, vidra —, amelyek nem messze, alig 50 kilométerrel keletre, Cegléd és Szolnok környékén már ismeretlenek. Az intenzív földművelés gyakran a gazdálkodás ésszerűségét is megkérdőjelezi. Régen a gazdák kihasználták földjük „mikrodomborzati” viszonyait. Egy-egy földterületen mindig volt olyan mélyebben fekvő rész, amely időszakosan víz alá került. A mozaikszerű kistáblás gazdálkodás ehhez tökéletesen alkalmazkodott, hiszen mig a magasabban fekvő szárazabb részekre gabonát vethettek, addig a vizes területek földjén vízigényes növényeket termesztettek. így, ha egy évben a csapadék miatt rossz volt a gabonatermés, úgy annál jobb volt a vízigényes növények hozama. A nagytáblás monokultúrák telepítésekor lehetetlen kiküszöbölni ezeket a domborzati változásokat, így óhatatlanul vannak olyan területek, még egy táblán belül is, melyek nem kedveznek egy-egy növény termesztésének. Az emberért is... Az agrársivatagok egyhangúvá tették a tájat, és felbecsülhetetlen károkat okoztak az állat- és növényvilágban. így például a mezőgazdaság rovására írható a hazai túzokállomány drasztikus csökkenése, az 50-es évek óta 5—6 ezer példányról ezer példány alá süllyedt az értékes madarak száma. A nedves részek lecsapolásával elveszett a parlagi viperák élőhelye, de a jó termőképességű löszpuszták legjellegzetesebb állata a földikutya is kiszorult életteréről. Ugyancsak ritka madárrá vált a fogoly, amelyre a század első felében még tízezres nagyságrendben lehetett vadászni. Egyes feltevések szerint több mint harmincezer gerinctelen állatfajunk veszélyeztetett és legtöbbjüknek élőhelyét a teljes megszűnés fenyegeti. Számos helyen a gazdag rovartáplálék kipusztulása miatt megpecsételődött értékes madárfajok sorsa. A gigantikus agrársivatagok a növények életterét is elvette: a hazai háromezer virágos növényfaj közül már 430 szerepel a magyar Vörös Könyvben. Ez ugyancsak a legtöbb helyen tájidegen növény- és állatfajok térhódításának rovására írható. A WWF programja a természet rehabilitásának lehetőségét is keresi. Mint azt Márkus Ferenc is elmondotta: lehetetlen, de nem is kell megszüntetni az intenzív mezőgazdálkodást, ám csak ott szabad alkalmazni, ahol annak létjogosultsága van. Korlátozni kell a kemikáliák használatát, fasorok és sövények telepítésével pedig ismét mozaikszerűvé, változatossá kell termi a növénytermesztést. Ott, ahol lehetséges, minél előbb fel kell hagyni az intenzív gazdálkodással, hiszen a mezőgazdasági hadszíntér nemcsak gazdasági erőforrás, nemcsak élőhelye a növény- és állatvilágnak, hanem élettere az embereknek is. A változatos táj kedvez a szabadidős tevékenységnek, az egészséges életmód gyakorlásának. S.bcrgcr 23
