Magyar Vízgazdálkodás - Víztükör, 1991 (31. évfolyam 1-6. szám)
1991 / 1. szám
VÍZÜGYI SZAKKÖZÉP ISKOLA i Л a környezetbe (vízgazdálkodó, vízépítő, víz- és szennyvíztechnológus, útépítő, vasútépítő). Ha elfogadjuk azt a szemléleti megközelítést, hogy a lehető legkisebb rombolással nyúljunk környezetünkhöz, akkor mind kevésbé lesz szükség környezetvédőkre, s olyan környezetbarát világ alakul ki körülöttünk, amire északi rokonaink már szép példákkal szolgáltak. Mi tehát azt szeretnénk, ha az oktatás-nevelés egészét átszőnék a környezetszemléleti elemek. Ebben megvan a mi magunk teendője is. Olyan iskolakísérlet indítását tervezzük, amely az általános iskolai, a gimnáziumi és a szakközépiskolai képzésben megvalósítaná a környezeti oktatást, másrészt - részben hiányok megszüntetése céljából - középfokú környezetvédelmi specialisták képzését is megvalósítanánk egy új szakközépiskolai szak létesítésével. Úgy véljük, ebben számunkra - a sok rokonvonás miatt - a német szakképzés adhat alapot, ahol a környezetvédelmi specialista képzés a vízügyi alapképzésen jött létre. Azért is kézenfekvőnek tűnik e megoldás, mert a víz- és szennyvíztechnológiai szakhoz jó műszerezettséggel rendelkezünk, ezt kiegészítve megteremthető egyéb környezeti elemek mérési lehetősége is. Iskolánk mindig nyitott volt külső környezete iránt, így a szűkebb társadalmi hátterünk kömyezetszemléletének alakításában és a posztagraduális kép-Az Iskola főépülete Földméréstan-gyakorlaton A tanulók korszerű számítástechnika-teremben Ismerkednek a programozással (A képek a szerző felvételei.) zésben is szeretnénk részt venni. Egy várhatóan létrejövő környezetvédelmi oktatóbázis kialakítása erre jó alkalmat kínál majd. Reméljük, a városi önkormányzat és a Szakképzési Alap támogatását egyaránt megkapjuk terveink megvalósításához. Az iskola jó szakmai munkájához elengedhetetlen feltétel volt és ez ma is a bázisvállalatokkal kialakított élő kapcsolat. Ennek hagyományai a nálunk folyó szakképzés kezdeteihez nyúlnak vissza. Iskolaalapító elődöm, Csepiga Pál igazgató már a 70-es években szorgalmazta, hogy a bázisvállalatok, bázisintézmények hatékonyabban vegyenek részt - anygi áldozatokat is hozva - a szakképzés szakmai feltételeinek kialakításában. Ezen az alapon építkezve 1983-tól fokozatosan bővült az iskolánkat támogató, velünk együttműködő vállalatok köre, ma számuk meghaladja a két tucatot. A szakképzési hozzájárulás megteremtette azt az anyagi feltételt is, ami a műszer- és géppark fejlesztéséhez elengedhetetlen volt. Nem elhanyagolható az a segítség, amit a bázisvállalatok a szakmai gyakorlatok lebonyolításához adtak, s adnak folyamatosan. Remélem, olvasóim közül senki nem érzi gyanúsnak a fentebb leírtakat, mögötte nem öndicséret, hanem csupán egészséges önértékelés húzódik meg. Ennek alátámasztására álljon itt szemléltetésül néhány adat, kizárólag a vízügyi ágazatra vonatkozóan: 1962-től a nappali tagozaton vízgazdálkodási szakon 705 víz- és szennyvíztechnológiai szakon 533 a levelező tagozaton vízgazdálkodási szakon 313 víz- és szennyvíztechnológiai szakon 190 hallgató végzett. Tehát összesen 1741 középfokú végzettségű vízügyi szakembert adtunk az ágazatnak. Az 1974-től beindított technikusminősítő tanfolyamokra a települési és a területi vízgazdálkodási, a víz- és szennyvíztechnológiai, a vízépítési, a település vízgazdálkodási gépész és az ipari vízgazdálkodó szakon összesen 856-an szereztek technikusi oklevelet. Ez tehát azt jelenti, hogy Budapesttől Zalaegerszegig, Siófoktól Sopronig, de esetenként az ország más régióiban is számtalan - ma már befutott - szakember iskolánkban ízlelte meg a vízügyi szakmát. Büszkék vagyunk arra is, hogy mióta a vízügyi szakmai tanulmányi versenyek léteznek, 1974 óta 27 vízgazdálkodó, 1981-től a víz- és szennyvíztechnológiai szakon 6 tanulónk került be versenyeredménye alapján a főiskolára, egyetemre. A vízgazdálkodók versenyében 8 alkalommal, a technológusok versenyében 5 alkalommal hoztuk el az első helyet. A versenyek 50%-ában az első helyezett iskolánk tanulójavolt. Az 1977 óta kiírt csapatversenyben 8-szor végzett csapatunk az első helyen, s ezek dicsérik a felkészítő tanárok munkáját is. Mindezek az eredmények köteleznek bennünket, mindenekelőtt arra, hogy a ma megtépázott nimbuszú ágazat jövendő fellendülésére is számítva változatlan intenzitással neveljük a középfokú szakembereket. Bár ma a munkanélküliség réme, a feleslegesség érzete csökkenti munkánk lehetőségeit, mégis vállaljuk az átmeneti nehézségeket, mert bízunk benne, hogy az ágazat mai helyzete egy idő után javulni fog. Miklósy Gyula igazgató
