Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 2. szám
sincs hiány. Ismerni, óvni, védeni hív a könyv. Bizony kevesen tudják a nógrádiak közül is, hogy Litkén a miMeneum évében 1896-ban nemcsak ünnepséget rendeztek, mint szerte az országban, hanem hét kocsányostölgy fácskát, amelyet Gödöllőről vasúton hoztak, el is ültettek. ünneplőbe öltözött legények vállukon hozták a fákat, amelyet egy kis parkban, amelyet Szent Istvánról neveztek el, el is ültettek. A hét fácskával a honfoglaló hét vezérnek állítottak emléket Litkén, ezt követően minden év augusztus 20-án a négy község — Litke, Ipolytarnóc, Mihálygerge és Egyházasgerge — lakosságának részvételével ünnepi megemlékezést tartottak a parkban. A fák ma már több mint százévesek, mert az ültetéskor 6—8 évesek voltak. Magasságuk 22 méter körüli. Volt idő, amikor két fát — amiért az egyik épületre hajlott az águk — ki akartak vágni, a község akkori vezetői ugyanis nem tudtak eredetükről. Szerencsére volt, aki nemet mondott, azóta Vörösmarty Mihály szavaival egy tábla figyelmeztet a parkban: „Emlékek nélkül a népnek híre csak árnyék." — A helybeliek és az arrajárók ha rápillantanak a tér közepén álló Szent István szoborra, amelyet Imre Mária litkei lakos 1902-ben állíttatott és hallják a hét vezér emlékét őrző fák lombjának susogását, talán nagyobb tisztelettel adóznak az elődöknek. A múlt ismerete és tisztelete nélkül nem élhet a nemzet. Remélhetőleg az 1100 éves évfordulón nemcsak Budapesten állítanak majd emléket, hanem szerte az országban minden településen újabb fákat ültetnek, emlékparkot létesítenek — olvashatjuk a könyvben. A Kelet-Cserháti és a Hollókői Tájvédelmi Körzet sem hiányzik a kötetből, mint ahogy a szép nevű források sem: Beckút (Mátraalmás), Bükkfa-forrás (Szuha), Felső-Csevice források (Tar), Egidius-forrás (Buják), Erethusaforrás (Herencsény). Madách és Mikszáth emlékfájáról éppen úgy olvashatunk, mint a romhányi törökmogyoróíáról, amely alatt a fáma szerint II. Rákóczi Ferenc sátra állt, innen irányította 1710. január 22-én a Lókos-völgyében zajló ütközetet, amely romhányi csata néven került a történelembe. Olyan legenda is elterjedt Nógrádban, hogy maga a fejedelem küldte Rodostóból egyik hűséges hívével a fácskát, hogy ültesse azt el az egykori csata színhelyén. Még egy érdekesség a könyvből: az egykori Krakkó-pusztától Nagykeresztur irányában félúton az erdőben találjuk a régi táncteret. Honnan tudná a ma ifjúsága, de sokan a középnemzedékből is, hogy régebben csaknem minden jelentősebb uradalmi erdőben létesítettek táncteret. A legtöbb helyen már csak az elnevezés utal a rendeltetésére. Általában beavatási ünnepségeket, a majálisokat tartották ezeken a helyeken. Ezt a célt szolgálta a krakkó-pusztai tánctér is, amelyről jól belátni az akkori gazdaság egész területét. Az elegyengetett terület körül tizenegy idősebb fa őrködik. A pusztát már elbontották, s ma már csak az egykori tánctér emlékeztet a régi időkre, szokásokra. A könyvet, amelyet a Nógrád Megyei Tanács VB Mezőgazdasági és Élelmezési osztálya adott ki 5000 példányban, dr. Fancsik János szerkesztette. A leírásokat több mint 130 színes és fekete-fehér fotó illusztrálja, amelyet a Nógrád Megyei Fotóklub tagjai készítettek. A rajzok Csaba Mária, a geológiai metszetek Prakfalvi Péter, a térképek Brunczel Tibor munkái. A kötetet dr. Perczel György és Erdős István lektorálta. A Nógrád megye védett természeti értékei című könyvet bizonyára sokan megveszik majd, mint ahogyan sokan „hivatalból” is megkapják. Mi úgy gondoljuk, hogy a legjobban úgy hasznosulna ez a tartalmas, szépen megírt munka, ha Nógrád minden általános és középiskolájába legalább egy-egy példány eljutna. Megismernék és forgatnák a tanulók, mert hasonló művekkel a szűkebb haza megismerésével kezdődik a hazaszeretet. Befejezésül a szerzők talán legfontosabb gondolatát idézzük: „Mi úgy gondoljuk, a természetvédelem igazi forrása a természet szeretete. Ennek pedig alapja az élőközösségek alapos ismerete. Megismerve megszeretni! — ez a mi jelszónk. Ismerjük meg értékeinket, ismertessük meg másokkal is. így alakulhat ki az a népes tábor, amely minden rendeletnél, minden őrnél hatékonyabban tudja megvédeni városaink egyik legnagyobb kincsét, az életet jelentő természetet, ahol társnak tekintjük az élővilág minden tagját a legkisebb bogártól a legnagyobb fáig." Kép és szöveg: Sz. L. 8
