Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 6. szám
tartam, Hogy hangos szóval ne sírjak, ne zokogjak. Hiszen íme, milyen szép az ember! És milyen nagyon jó és erős az ember! (Szabó Pál) Harminc fok a meleg, a gát oldala gőzöl. A katonák övig meztelenül, verejtékben úszva, futószalagszerű sorban — mint az egyiptomi piramisépítők — cipelik az 50, 60, 100 kilónyi kőtömböket, zúzalékot. Találomra megszólítunk kettőt. A főtisztek úgy vélik, hogy ezek gyalogosok vagy műszakiak: igen kezükhöz áll a munka. De nem. Elit fegyvernemiek, páncélosok, aki elöl fogja a saroglyát felderítő, aki hátul, lövegvezető. Nehéz a kő? Vállukat vonják lépés közben. Amikor leborítják saroglyájuk terhét, tenyerüket mutatják. Vastagon megkérgesedett. (Dobozy Imre) Erő kell most Szatmárnak és hit. Nemcsak tégla és cement. A vagonok már viszik az építőanyagot és mi viszszük utána az erőnket, a hitünket. Azzal épülnek erősebb házak, sokkal erősebbek a réginél. Hányunknak szülőanyja Szatmári Mennyi fogadott fiad él szerte az országban! Hogy hagyhatnánk él a bajban? (Végh Antal) A faluban csoportban állnak az emberek. Kisgyerekek ülnek a kis csomagokon. Mi lehet a csomagokban? Nem tudom. Az egyik tetején piros játékbaba. A kislány simogatja és azt suttogja neki: „Ne félj, nem lesz semmi baj!" Amikor később arra jöttünk, a kislány aludt. Fejét a házfalnak hajtotta. Közel kellett hajolni hozzá, hogy lássam az arcát a sötétben. A szorongva álló csoportokban csak a rémhírek sziszegnek. Gyorsan terjednek egyik embertől a másikig. Nem nagyon hiszik, hogy a gát csúszását megakadályozták. Alinak és ítélnek. Nem csoda. Ezekben a napokban többször volt hasonló riasztás. (Kiss Dénes) A szegedi mellvéd legfelsőbb szintje 1010 centiméter. A mederszinthez képest, midőn e sorokat írom, a Tisza a 960 centimétert éppen meghaladta. Mondják, 500 éve ilyen magas nem volt. Ebből vagy félméternyi már Szeged fölött suhogna. Ha soká tart még a nagy víz, nagy veszély keletkezhet. De ha egyszerre zuhan a szintje, akkor is könnyen baj támadhat — magával szívhatja és szívja is az átázott, nedves könyöklő mellvédet a visszavonulási ár — mondják a hozzáértők. (Cseres Tibor) A nehéz órákban sem hagyta cserben a jókedv a védekezőket Sem magunk, sem más nem tehetne szemrehányást, ha nem nyertük volna meg az árvízi háborút. De mert megnyertük, mert erősek voltunk, szervezettek és állhatatosak, most is föltárnád, hogy talán nem is volt olyan nagy a veszedelem, normális dolog, hogy sikerrel megvédtük magunkat. Nem normális dolog, rendkívüli teljesítmény ez, történelmi távlatokra szóló haditettet hajtottunk végre. (Erdei Ferenc) Magyarország ezt a háborút megnyerte. Kellett hozzá erőfeszítés, tudás, akarat: kellett áldozat is. Az ellenség be-benyomult, de sikerült útját állni, bekeríteni, hurokba fogni nem másként, mint a háború nagy tankcsatáiban. Falvak sorát ürítette ki az ásóskapás hadsereg. De volt még egy csatanyerés. A belső bizalomé! Annak az érzete, hogyha a küzdelem tovább folyik, az egész ország odaáll: minél többet áldozva, annál egységesebben. (Illyés Gyula) A hazát sújtó nagy csapások idején mintegy villámfénynél egyszerre milliók számára válik világossá az ő sokszor lefitymált igazságuk. A közös sors törvénye, a „népben nemzetben gondolkodni” addig komolyan nem vett parancsa. Ezért ettől a villámfényes felismeréstől sorakoznak föl az önkéntes ezrek mellé tízezrek személyesen és milliók legalább jelképesen a gátra? S emiatt csendesednek el ilyenkor a járdaszéli okosok, a cinikusok, a maguknak való élősdiek is? Legalább arra a kis időre. (Fekete Gyula) Az 1970-es tavaszi árvíz elleni hadjárat magyar győzelemmel végződött. A vereségből való tanulságlevonásban nagy gyakorlatunk van nekünk magyaroknak. Próbáljunk meg egyszer tanulságokat levonni ritka győzelmeink egyikéből is. (Csurka István) 1970 13
