Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 6. szám
jobban szolgálva az egész országrész, sőt az egész nemzet szemszögéből alkosson, évtizedes távlatokra jelölve ki a jövő vízgazdálkodásának teendőjét.” Amit Dégen Imre ebben a gondolatban megfogalmazott, hűen tükrözte hitvallását arról a küldetésről, melyet — a megkezdett munka folytatásaként — ő és az általa irányított vízimérnöki kar felvállalt. Tevékenységét mindig az öszszefüggésekben és a hosszú távban való gondolkodás jellemezte. Erre inspirálta munkatársait is. Dégen Imre elévülhetetlen érdemének tekinthetjük, hogy mindig kellő időben felismerte azokat a súlyponti feladatokat, melyek a vízügyi ágazatra hárultak és jó diplomáciai érzékkel következetesen kereste a szövetségeseket ezek sikeres megoldásához. Nagy jelentőséget tulajdonított a szervezésben rejlő erő tudatos felhasználásának, ami jelentős mértékben hozzájárult a tevékenységéhez fűződő eredmények eléréséhez. Munkásságának tulajdonítható a hatékony árvízvédelmi rendszer kiépítése — beleértve a védjművek megerősítését, a védekezésnél alkalmazott technikai eszközök korszerűsítését, a hírközlő hálózat fejlesztését stb. —, a vízitársulato'k hálózatának a kor követelményeihez igazodó újjászervezése, a vízellátás fejlesztésének szorgalmazása, a vízminőség-védelem alapjainak lerakása, az 1964. évi vízügyi törvény megalkotása, a vízügy nemzetközi kapcsolatainak új alapokra helyezése, a vízügyi szakemberképzés színvonalának emelése stb. A Budapesti Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Tanszékének szinte alapító tagjaként c. egyetemi tanári minőségben oktatta egy évtizeden át a fiatal mérnöknemzedéket a korszerű vízgazdálkodás sokrétű ^tudományára. Közben ő maga is szüntelenül tanult, s nagy ^tájékozottsággal rendelkezett a világ minden tájáról a vízgazdálkodás terén elért legújabb vívmányokról. Tovább folytathatnánk Dégen Imre életművének méltatását, azonban mostani megemlékezésünknek nem lehet feladata egy alkotásokban bővelkedő élet részletes bemutatása. így befejezésül csak arra vállalkozhatunk, hogy címszavakban foglaljuk össze egyéniségének azokat a markáns vonásait, melyek alapját jelentették tartalmas, tevékeny élete számos sikerének. Dégen Imrére jellemző volt a magasfokú hivatástudat, a vízüggyel való mély elkötelezettség, a közjó szolgálata, az értékteremtő munka és a tisztességes emberi magatartás megbecsülése. Jellemző vonásai közé tartozott továbbá a gyors helyzetfelismerés és biztos reagálóképesség, az új iránti fogékonyság, a haladó hagyományok megbecsülése, a társadalmi összefogásban rejlő erő sorompóbaállítása, a csapatmunka jelentőségének felismerése és a gyakorlatban történő alkalmazása, a műszaki és gazdasági kérdések összhangban történő kezelésének következetes hangsúlyozása, □ sajtó- és propaganda-munka jelentőségének felismerése, a minőségi munka rendszeres megkövetelése és egyúttal annak erkölcsi megbecsülése, valamint anyagi elismerése. Dégen Imre élete tartalmas, tevékeny, eredményes élet volt. Nagy elismerést kiváltó munkásságából számos útmutatást kaphatunk vízgazdálkodásunk mai feladatainak megoldásához is. Éljünk ezzel a lehetőséggel. Dr. László Ferenc c. egyetemi tanár Dégen Imre, dolgozószobájában 7