Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 5. szám
gyorsan javult, ámde a makói tetőzéssel szinte egyidejűleg, a város alatt 4 km-re veszélyes buzgárcsoport keletkezett, aminek az elhárítása azonnal, nagy erővel megkezdődött. A helyzetet igen veszedelmesnek ítélve, Makó városát, Maroslele és Óföldeák községeket másnap kitelepítették. A buzgárt háromnapos munkával, igen nagy erővel bevédték, volt amikor több, mint ezer ember dolgozott ott. A Maros (menti árvízkatasztrófát a lakosság igen aktív részvételével elhárították. A tetőzés időszakában mintegy 10 000 ember volt a védvonalakon. Miközben a Felső-Tisza vidékén a folyók gyorsan apadtak, a Közép- és Alsó- Tiszán hosszantartó és igen magas árvízre készültek fel. Az értékelések szerint számítani (lehetett az addigit meghaladó magasságú árvízre, de a védvonalak magassági hiányától nem kellett tartani, s ez fontos volt a felkészülés szempontjából. A tartósan magas víz azonban a védvonalak eddig nem ismert hibáit hozhatja felszínre (földművekről van szó), vagy váratlan jelenségek adódhatnak. Ezért megszervezték a gondos figyelőszolgálatot a védvonal mentén kellő sűrűséggel és a műtárgyaknál, éjjel-nappal. Minden gátőrjárásban műszakiak is szolgálatot teljesítettek. A várhatóan veszélyes jelenséget mutató helyeken előre elvégezték a szükségesnek ítélt beavatkozást, valamely jelenség észlelésekor pedig azonnal beavatkoztak. A helyi védelemvezetést az árvízvédekezésben gyakorlott, kiváló felkészültségű szakértők támogatták. Mindezeknek az ilyetén ellátása nagy arányú mozgósítást és folyamatos, gondos szervezést igényelt. Végeredményben ezen a hosszú Tisza-szakaszón és a betorkolló folyók alsó, a Tisza által visszaduzzasztott szakaszán az árvizet veszély nélkül levezették. Voltak azonban ennek a — mondhatnánk nyugodt, szervezett — védekezésnek olyan eseményei, amelyekről meg kell emlékezni. Szolnok térségében több helyen ún. magasparti szakaszok vannak, ahol nincs védvonal, de az előre jelzett vízállásnál több község veszélybe került volna. Ezeken a helyeken összesen 28 km hosszú védvonalat építettek. A Hortobágy—'Berettyó nagy térség belvizeinek a befogadója. Mint már említettük, a Tiszántúlon a sok csapadék ismétlődő belvízveszélyt okozott, s ezt ebben a térségben az is súlyosbította, hogy a Hármas-Körös magas vízállása miatt a Hortobágy—Berettyó torkolati árvízkapuját 43 napon át zárva kellett tartani. A belvízszivattyúzások korlátozása mellett a felülről érkező belvizeket a nagyivánl tározóba emelték. A Hortobágy—Berettyó melletti védvonalak így is az eddigi maximálisnál magasabb vizet tartottak és több helyen kellett beavatkozni. Az Alsó-Tiszán szegedi 980 cm-es, vagy esetleg annál is magasabb árvíz fogadására készültek fel. Ez azt jelentette, hogy a Szeged belterületi, 1500 m hosszú partfal téglából épült mellvédfalának kell a vizet tartania. A kiborulás ellen a mellvédfalat mintegy 300 000 db homokzsákkal megtámasztották. A 960 cm-es tetőzéskor az így 18 megtámasztott mellvédfal 20—40 cm-es vizet tartott. Az apadáskor ezt a tetemes terhelést gyorsan el kellett távolítani, nehogy az egész partfal károsodjon. Jelentős mozgósítást és hosszabb ideig tartó védekezést igényelt a Hármas-Körös torkolatánál Zalotánál és lejjebb, a Tisza balpartján Mártély alatt, Körtvélyesnél tapasztalt jelenség. A hosszantartó vízterhelés hatására a szikes altalaj folyóssá vált, és a mentett oldali terepen pépesen, folyósán a felszínre tört. Sűrűn rakott (hosszú homokzsák bordákkal és vastag homok terheléssel akadályozták meg, hogy ez a jelenség a töltés alá hatolva, annak tönkremeneteliét okozza. Ilyen védekezési munkák közepette érte a Körösök vízrendszerét a június 9—12-i nagy csapadék. Ezeknek az egyébként is (heves vízjárású folyóknak a védvonalait nagyon gyorsan, minden addiginál nagyobb terhelés érte. A Fekete-Körös jobbparti (töltése az országhatár felett 14 km-re, román területen már 13-án átszakadt, de a kiömlő vizet egy főcsatorna töltése felfogta és így magyar területet nem veszélyeztetett. Köröskisjenőnél 14-én a Fehér-Körös jobbparti töltése is átszakadt. A kiömlő vizet a magyar területi, Fehér-, Fekete-Körös közötti lokalizációs töltés fogta fel (a vizet (később, töltésátvágással, magyar területen vezették vissza a folyóba.) Az árvízi események ilyen, előre nem látható kimenetele miatt a veszélyeztetett községek 30 000 lakosát biztonságból kitelepítették. Már az árvíz kialakulásakor a Sebes- Körös alsó szakaszán megkezdték a töltés magasítását, rövid idő alatt 30 km hosszú nyúlgátat építettek. Ennek egy része nem kapott vizet, de a töltéskorona-közeii árvízszint miatt igen veszedelmes jelenségek alakultak ki, főleg a Sebes-Körös védvonalain. A mentett oldali rézsű több helyen, hoszszabb szakaszokon megcsúszott, megroskadt, ’legveszedelmesebben a Fokihídnál. A helyzet nagyon válságos volt, a töltés bármikor elszakadhatott volna. A veszélyeztetett községek lakosságát kitelepítették, egyidejűleg nagy erőkkel végezték a megrongálódott szakaszok bevédését. Látható volt azonban, hogy ennek eredménye kétes, ezért június 15-én megnyitották a Berettyó balparti töltését és a vizet a lokalizációs töltéssel körülvett Kutas vésztározóba engedték. A megnyitás eredményeként a helyzet gyorsan javult. A védvonalakon folytatott védekezés mellett mindenhol a Tisza-völgyben felkészültek az esetlegesen kitörő víz lokalizálására is. Ahol kellett, a lokalizációs töltéseket megerősítették és sok helyen újat építettek. Az alsó szakaszokon még tartott a védekezés, amikor már megkezdték a Számos-közi károk felmérését, kormányzati intézkedés történt a károk rendezésére és a helyreállításra. Ugyanolyan összefogással és szervezettséggel, mint amilyen az egész nagy arányú védekezést jellemezte, megtörtént a helyreállítás is. A tél beálltára minden elpusztult lakás újjáépült. Az egész védekezés arányainak jellemzésére néhány adat. Egyidejűleg 2800 km hosszú védvonalon folyt védekezés. A legnagyobb védekezési létszám (június 14-én) 43 000 fő volt (vízügyi és vállalati dolgozók, lakossági közerő, honvédség), összesen 69 település 95 000 lakosát kellett kitelepíteni, s gondoskodni az ellátásukról. Az árvíz által okozott kár (akkori áron) 4,8 milliárd Ft volt, a védekezés és a helyreállítás költsége pedig 3,1 milliárd Ft. A tapasztalatok Az árvíz oly sok tapasztalattal szolgált és oly sok tennivalót jelölt ki, amelyek rendszerezése és többszöri újragondolása után megszabták az árvízvédelemmel foglalkozók (nemcsak vízügyi szervezetek) ezirányú tevékenységét, s amelyek végrehajtása folyamatosan még napjainkig is tart. Ezúttal is nyilvánvalóvá vált, hogy ilyen árvízkatasztrófát csak megfelelően kiépített védművekkel lehet megelőzni, vagy eséllyel elhárítani. Széles körű vizsgálattal megállapították a szélsőséges, ritkán előforduló árvizek minden jellemzőjét és ehhez megállapították a védművek szükséges kiépítésének a mértékét. Ennek a hosszú távú fejlesztési tervnek az alapján folyik a védművek erősítése, a népgazdaság teherviselő képességének arányában, az utóbbi években egyre csökkenő mértékben. Ezek közül — vázlatosan — a fontosabb megvalósult fejlesztések: a Szamos, a Maros és a Körösök védvonalainak az erősítése (mindezek még nem teljesen befejezve); a szegedi partfal átépítése; az algyői olajmező védelme; a kiskörei tározótöltések megépítése; szükségtározók kiépítése a Körösök rendszerében. Visszautalva a táblázatban közölt, azóta bekövetkezett maximumokra. Ezek arra hívják fel a figyelmet, illetve azt a kötelezettséget róják ránk, hogy a lehetőségeink szerint folyamatosan figyelemmel kell kísérni a vízgyűjtőkön és a nagyvízi medrekben bekövetkező változásokat, és az árvízvédelmi rendszerünket annak megfelelően kell alakítani. Hangsúlyozom, hogy a lehetőségeinkhez képest, mert az árvizek kialakulását meghatározó vízgyűjtők országhatárunkon kívül vannak. A szomszédos országokkal való együttműködésünk e téren is kiemelkedő jelentőségű. Folyamatosan gondoskodni kell az árvízvédelmi szervezet szinten tartásáról, lehető erősítéséről, a felszerelésekről, s arról a törvényi, jogszabályi rendről, amelynek révén a társadalom erőit mozgósítani lehet. Országunk területének egynegyedét védő árvízvédelmi rendszerünkön földrajzi, természeti adottságaink közepette csak társadalmi összefogással előzhetjük meg az árvízkatasztrófákat. Litauszki István
