Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 5. szám
Néhány vízmérceállomáson mért tetőző vízállás Folyó Vízmérce LNV 1970 előtti év cm LNV 1970 cm Eltérés и korábbi LNV-től cm LNV 1970 óta cm (év) Tisza Tisza becs 1947 573 680 107 Vásárosnamény 1888 900 912 12 Záhony 1888 751 728 —23 Tokaj 1888 872 858 —14 880 (1979) Tiszafüred 1967 765 774 9 788 (1979) Szolnok 1932 894 909 15 Szeged 1932 923 960 37 Túr Garbolc 1966 560 640 80 Szamos Csenger 1988 743 902 159 Kraszna Agerdőmajor 1919 650 651 1 651 (1974) Bodrog Felsőberecki 1964 665 641 —24 710 (1974) 742 (1979) 747 (1980) Berettyó Szeghalom 1919 566 678 112 Sébes-Körös Körösszakái 1919 492 454 —38 518 (1989) Körösladány 1919 714 815 101 Fekete-Körös Remete 1919 786 863 77 916 (1974) Fehér-Körös Gyula 1962 675 718 43 786 (1974) Kettős-Körös Békés 1919 862 938 76 972 (1974) Hármas-Körös Gyoma 1919 873 918 45 Maros Makó 1932 580 624 44 625 (1975) Néhány vízmérceállomás nagyvízi adatait a táblázat mutatja. A táblázatban feltüntettük az 1970. óta bekövetkezett LNV értékeket is, amelyekre a későbbiekben még visszatérünk, A tetőző vízállás, mint az árvizet legjobban jellemző adat mellett, az esőzést követő tetőzési időpontokkal utaltunk az árvizek hevességére is. Van azonban még egy jellemző adat, éspedig a tartósság, amely egyes folyószakaszokon ugyancsak példa nélkül álló volt. (A teljesség miatt megjegyezzük, hogy vannak még más jellemzők is, de ezeket most nem részletezzük.) Néhány szélsőséges adat. A Tisza vízállása Szolnoknál az I. fokú árvízvédelmi fokozat szintje felett 95 napon át, III. fok felett 48 napon át volt; Szegednél I. fok felett 98 nap, szemben az addigi, 1888. évi 58 napos maximummal), III. fok felett 57 nap; a Hármas- Körös Kunszentmártonnál I. fok felett 100 nap, III. fok felett 80 nap. A magasságot a tartóssággal összevetve, képet kaphatunk ennek az árvíznek a rendkívüli voltáról. Az árvízvédekezés Az előzőekben jellemzett helyzetben csak társadalmi összefogással, nagyarányú mozgósítással volt elérhető, hogy nem következett be az egész Tisza-völgyet sújtó árvízi katasztrófa. A Szamos és a Túr mentén történt árkatasztrófát abban a helyzetben megelőzni, vagy elhárítani nem lehetett. Csak mérsékelni lehetett, s ez meg is történt. A védekezés fontos mozzanatait, történéseit a terjedelemben még naplószerűen sem lehetne felsorolni. Elegendő utalni arra, hogy mintegy 40 olyan hely volt, ahol a gátszakadás közvetlen veszélye fenyegetett. Mindenki a maga helyén, minden tőle telhetőt megtett, enélkül erről az árvízről ma nem így emlékezhetnénk. Sorra történtek olyan védekezési események, amelyek sokak számára emlékezetesek maradtak. Mind egyformán fontos volt, hiszen arra irányult, hogy a víz a gátak között maradjon, a veszélyeztetett lakosság biztonságba kerüljön. Mégis, ezek közül ki lehet emelni azokat, amelyek a védekezés egészére leginkább jellemzők, az egész védekezés kimenetele szempontjából meghatározóak, fontosak voltak, s amelyek különösen nagy erőfeszítést, mozgósítást igényeltek. Az árvízveszély nagyon gyorsan a Felső-Tiszán, a Szamoson és a Túron jelentkezett. Ezeknek a folyóknak az igen heves és rendkívül magas áradása szinte időt sem hagyott a védekezésre, vagy felkészülésre. A bekövetkezett elöntés töltésmeghágásból, vagy emiatt történt töltésszakadásból keletkezett. Az árvíz a Szamos mellett 24,5 km, a Túr mellett 2,7 km hosszon 10— 30 om-rel, helyenként 40—50 cm-rel meghaladta a töltés koronaszintjét. A Tisza balparti és a Batár balparti védvonalán, 2,3 km hosszon nyúlgáttal sikerült megakadályozni a víz átömlését. Az első töltésszakadás május 14-én hajnalban, a Túr balparti töltésének a határszelvényében következett be, részben román területen. Ugyanakkor a Túr román területi, jobbparti töltése három helyen is átszakadt. A balparti szakadáson kiömlő vizet a nagyhódosi lokalizáló töltésen sikerült megfogni, s megakadályozni két község elöntését. Ezenközben a Szamos védvonalain, az országhatártól lefelé, igen rövid idő alatt több, mint 20 km hosszú nyúlgátat építettek, de hosszabb szakaszokon már nem volt idő a víz átömlését megakadályozni. A katasztrofális helyzetet a román területen bekövetkezett töltésszakadások súlyosbították: május 14-én, a délutáni-koraesti órákban a jobbparti töltésen kilenc, a balparton két szakadás történt (ez utóbbiak nem veszélyeztettek magyar területet). A jobbparti szakadásokon kiömlött víz még aznap éjszaka, 6 órával a szakadás után elérte a magyar területet, Nagygéc, Komlódtótfalu, Csengersima és Szamosbecs községeket és igen gyorsan vonult lefelé. Ugyanezen az éjszakán, 15-én hajnalban, a rendkívüli erőfeszítések ellenére, itöltésmeghágás miatt a jobbparti védvonalon, Nábrádnál két, a balparton Túnyogmatolcsnál egy szakadás történt. A román területi gátszakadások vize ugyanakkor a Sáréger völgyében kitört a Túr felé és elöntötte a korábban már sikeresen megvédett Nagyhódos és Kishódos községeket. Az árvíz rövid idő alatt magyar területen elöntött 538 km2-t, részben, vagy egészben elöntés alá került 40 község, elpusztult több, mint 5000 épület. Ebben a helyzetben, az árvízi események ilyen gyors alakulása közepette a védelem mindenekelőtt a veszélyeztetett lakosság — 50 ezer fő — mentésére, biztonságba helyezésére irányult, s így emberéletben nem esett kár. A védelem műszaki feladata ezután a víz mielőbbi visszavezetése volt, amit már 16-án megkezdték a töltések átvágásával (hat helyen volt átvágás). Egyidejűleg — védelmi osztagokkal — megkezdték a szakadások ideiglenes elzárását is (a júniusi árvíznél ezek az elzárások tartották a vizet), sőt a román területi szakadások elzárásához is segítséget nyújtottak, A Számos-közi tragikus eseményekkel egyidejűleg intenzív felkészülés kezdődött a Maros fenyegető árvizének a fogadására. Itt valamivel több idő volt a felkészülésre: töltésmagasításra, a lokalizációs vonalak megerősítésére és a védekezés megszervezésére. Az árvíz végül is a töltések koronaszintje alatt vonult le, de így is sok volt a veszélyes jelenség, főleg a Makó feletti 1932 óta vizet nem tartott, gyenge töltésszakaszon. Az előre jelzett vízállásnál aggodalomra adott okot a nyílt betorkollású Sámson—Apátfalvi főcsatorna kétoldali, 60 km hosszú töltése, de a főcsatornát még a tetőzés előtt egy dűlőúti hídnál sikerült elzárni, ezáltal több községet és Makót is mentesíteni a főcsatornán visszafelé zúduló víz elöntésétől. (Egyidejűleg gondoskodni kellett a belvíz átemeléséről.) A Makó feletti szakaszon bekövetkezett gyors apadás miatt a helyzet ott 16
