Magyar Vízgazdálkodás, 1990 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 4. szám
A Velencei-tó mai arca Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának kihelyezett ülése Velencén Néhány évtizeddel ezelőtt a Velencei-tavat elsősorban a horgászok paradicsomaként emlegették, ma viszont már úgy beszélnek a megfiatalított tóról, hogy az a horgászok mellett sok-sok örömet nyújt a vízisportok kedvelőinek éppen úgy, mint a pihenés, a kikapcsolódás után vágyók sok ezres táborának. Ez a változás természetesen annak a szívós tervszerű munkának az eredményeként következhetett csak be, melyet előrelátó agyak és szorgos kezek hajtottak itt végre az elmúlt 20—30 év folyamán. Az emberi tenniakarás, a hozzáértő buzgólkodás — egyesek részéről megszállottságként megnyilvánuló elhivatottság — nagyszerű példáinak sorában igen rangos helyet foglal el az a munka, melynek nyomán szemünk láttára született újjá hazánk második üdülőtava. A tó életébe történő beavatkozást a növekvő üdülési, sportolási igények tették szükségessé. A táj elragadó szépsége, a víz nagyszerű összetétele, gyógyító tulajdonsága, a fürdőzésre alkalmas kitűnő meder, a finom fövény, a kedvező klíma, a számos vízisport számára alkalmas nagy vízfelület, a még jóformán felfedezetlen turisztikai háttér, a nagyszerű horgászati lehetőségek, a tóhoz, valamint annak környékéhez kapcsolódó történelmi és irodalmi hagyományok, a főváros közelsége stb. mind-mind olyan tényezők, amelyek miatt az utóbbi időben rohamosan megnőtt a Velencei-tó iránti érdeklődés. A tó értékelt már korábban is „felfedezték”, századunk derekáig azonban vajmi keveset tettek ezek közkinccsé tételéért. Meggyőzően bizonyítják ezt a következő sorok, melyeket egy 1934-es kiadványban olvashatunk: „Vajmi kevés ... az, amit a tó környékén az emberi kéz alkotott. A tópart szabályozatlan, a tómeder tisztítóban, nincs hajózás, nincs vízvezeték és csatornázás, nincs partvédelem, nincsenek parkok, sétányok...” (gy panaszkodott — joggal — a korabeli tudósító, áhítozva az iránt, hogy. ezt az állapotot megváltoztassák. Ennek érdekében azonban akkor igen kevés történt. A ma krónikása örvendetes módon már abban a szerencsés helyzetben van, hogy szívmelengetően emlegetheti azokat a változásokat, melyek a tó életében az 50-es évektől napjainkig bekövetkezték. Közismert, hogy a Velencei-tó — Földünk sok más tavához hasonlóan — elöregedett. A természet önmaga teremtett olyan helyzetet a tó életében, mely sürgetővé tette az ember gyógyító beavatkozását. A tó erősen feliszapolódott és a benne megindult eutrofizálódás kedvezőtlen körülményekkel járt. A beteg tó megfiatalítását célzó intézkedéseket körültekintő vizsgálódások előzték meg, amelyekkel kapcsolatban ma már bátran elmondhatjuk, hogy ezek azért bizonyultak hatékonyaknak, mert komplex szemléletből és helyes ökológiai megfontolásokból fakadtak. Ezt azért hangsúlyozzuk, mert sok-sok tapasztalat bizonyítja, hogy amenynyiben a környezetvédelmi intézkedések mozaikszerűek és csak egy-egy részfeladat elszigetelt megoldására terjednek ki — figyelmen kívül hagyva az ok-okozati összefüggések láncolatát —, nem hozhatják meg a kívánt eredményt, sőt számos esetben káros következményekkel járnak. Az idő igazolta a tó megfiatalítását célzó koncepciót. A Velencei-tó rendezésére, illetve fejlesztésére vonatkozó koncepció példaként szolgálhat arra, hogy az ilyen jellegű feladatok megoldását célzó elgondolásokat miként kell kialakítani úgy, hogy azok hosszú távon is megállják helyüket. Az elgondolás lényege az volt, hogy a tó végleges megmentése csak az egész vízgyűjtő területére kiterjesztett észszerű és komplex környezetvédő tevékenységgel és hatékony, hosszú távú ágazatközi együttműködéssel lehetséges. A kedvező hidrobiológiái folyamatok előmozdítása céjálból megoldásra váró konkrét környezetvédelmi feladatok lényegét a kialakított koncepció a következőkben foglalja össze: — a tóban felhalmozódott rendkívül sok szerves anyagot tartalmazó iszap, továbbá a víz minőségét károsan befolyásoló nád és egyéb vízinövények eltávolítása ; — a kommunális szennyvizek tóba jutásának megakadályozására csatornahálózat és szennyvíztisztító kiépítése; — a vízminőség-védelmi funkciót ellátó kisebb tározók telepítése a vízgyűjtő vízfolyásaira; — a tó vízszintszabályozásának kiküszöbölése, az ehhez szükséges tározók megépítése, a dinnyés—kajtori csatorna és a leeresztőzsilip bővítése, illetve korszerűsítése révén: — a tó vízminőségét károsan befolyásoló szennyezőforrások fokozatos csökkentése, illetve teljes kiküszöbölése a vízgyűjtő egész területén; — a vízgyűjtő területén szükségesnek látszó erdősítési és fásítási program végrehajtása; — a teljes vízgyűjtőre kiterjesztett tervszerű meliorációs tevékenység érvényesítése. Az itt körvonalazott feladatokból célszerűnek látszik röviden áttekinteni azokat, amelyek az utóbbi időben kerültek előtérbe. Erősödő követelményként jelentkezik az az igény, hogy a környezeti veszélyforrások lehetséges csökkentése végett a nagyüzemi állattartó telepeknek környezetkímélő technológiákra kell áttérniük, vagy első lépésként fokozatosan meg kell oldaniuk a hígtrágya szakszerűbb, a környezetet kevésbé szennyező kezelését, tárolását és elhelyezését. Törekedni kell a szerves trágya mezőgazdasági vagy egyéb célú hasznosítására. A műtrágya és a növényvédő szer dózisának optimális szintre való csökkentésével lehet és kell elérni, hogy az élővizekbe csak elviselhető mértékű kemikália jusson be. A vízgyűjtő területen tervezett komplex meliorációs munkák — azon túlmenően, hogy védik a talajt, és számottevően javítják a termelés feltételeit — a tó vízminőségét is védelmezik azáltal, hogy a csapadékvíz rendezett elvezetésével a hordalékképződést és az értékes tápanyagoknak a tóba való bemosódását is nagymértékben csökkentik. A Velencei-hegység lábánál kialakult üdülőtelepek a korábbi szőlőhegyekből nőttek ki, és konzerválták az erózióvédelem szempontjából rendkívül káros hegy-, illetve völgyirányú művelést és a takarónövény nélküli szőlőtermesztést. A fejlődés következtében itt is fokozatosan növekszik a műtrágya és a növényvédő szer felhasználása, ezért a csapadékvizek — minden átmeneti tározás nélkül — veszélyeztetik a tó vízminőségét. Fontos környezetvédelmi feladat a helyzet további romlását megállítani, ezért — az újonnan kialakított üdülőkörzetekben a telkek alakját és elhelyezését úgy kell megoldani, hogy azok a rétegvonalirányú művelést segítsék elő; — a vízelvezető csatornák feletti lejtőszakaszon bizonyos szélességű gyepes sáv kötelező fenntartását kell előírni. A vízfolyásrendezéssel és belterületi felszíni vízrendezési munkákkal kell összekapcsolni a tó vízminőség-védelmét szolgáló kisebb hordalékfogó tározók létesítését. Az előirányzott környezet- és vízmi nőség-védelmi, turisztikai, gazdasági stb. célú erdőtelepítést elsősorban a velencei üdülőtáj északi körzetében kell elvégezni, a gyenge, közepes minőségű mezőgazdasági területek művelési ág10
