Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)
1989 / 1. szám
Könyvespolcra ajánljuk. A Magyar Tudományos Akadémia Államtudományi Kutatások Programirodájának megbízásából dr. Egerszegi Gyula „Magyarország nemzetközi együttműködési tevékenysége a vizminöségvédelemben" címmel tanulmányt készített, melynek vitáját a Programiroda 1988. november 10-é,n tűzte napirendre. A tanulmány szakmai vitája a különböző tudományágak — közgazdasági, jogi, műszaki stb. — elméleti szakemberei, a nemzetközi együttműködést a gyakorlatban művelőik és a határ mentén fekvő területi államigazgatási szervek dolgozói rendkívül aktív részvételével zajlott le. A vitában felszólalók mindegyike hangsúlyozta: a mű kitűnően szerkesztett, több tekintetben forrás értékű tanulmány. Világosan, közérthetően, egységes módszerrel, jól kezelhetőén mutatja be Magyarország vízminőségi együttműködési tevékenységét. Megállapításai tudományosan megalapozottak és nemcsak jogilag, hanem közgazdaságilag, biológiailag, műszakilag is hibátlanok. A mű gazdagítja a nemzetközi vízjog nem túl gazdag magyar irodalmát és az elméleti, valamint a gyakorlati szakemberek számára egyaránt hasznos. Fentieket figyelembe véve, célszerűnek tartjuk, hogy lapunk hasábjain a tanulmányról az alábbiakban rövid ismertetést adjunk. A téma feldolgozásának jellege jogi nézőpontú, azonban a szerző igen helyesen járt el azzal, hogy mondandójába számos jogon kívüli olyan elemet is beépített, melyek megalapozottabbá tették a tárgyalt kérdéskörök megvilágítását. A rendkívül szerteágazó téma áttekinthető feldolgozását jól elősegítette az az elemző módszer, melyet a szerző következetesen alkalmazott mind a kétoldalú egyezmények, mind pedig a többoldalú együttműködés terén meglevő helyzet bemutatása kapcsán. A dolgozat négy fejezetre tagolódik. Az „elméleti alapozás" с. I. fejezetben villantja fel a szerző a nemzetközi jognak azokat az alaptételeit, melyek kiindulásul szolgálnak a mi viszonylatunkban alkalmazandó együttműködési formák kialakításához a vízminőségvédelem terén. Rendkívül fontos e fejezetnek az a megállapítása, hogy a határvizeken és az azokat magukban foglaló vízgyűjtőkön kialakítandó vizügyi együttműködés szempontjából nemcsak a határt keresztező hidrológiai folyamatoknak, hanem az azokhoz kapcsolódó társadalmi és gazdasági jelentőségű külső hatásoknak meghatározó szerepük van. Ebből adódóan olyan érdekhelyzetek alakulnak, melyek magukban hordozzák az együttműködés iránti indítékokat és érdektényezőket. A leggyakoribb vízügyi együttműködési érdekhelyzetek az alábbi csoportokba sorolhatók: a) közjó típusú érdekhelyzetek; b) véges készlet közös használata típusú érdekhelyzet; c) közös elönyű fejlesztés típusú érdekhelyzet; d) felvizi-atvizi ellentét típusú érdekhelyzet. A szerző ezeket az érdekhelyzeteket alapul véve az első fejezetben rövid értékelő áttekintést ad a különböző együttműködési formák indítékairól, majd summázva összefoglalja az együttműködés jogi alapijait és elveit. E témakört érintő fejtegetései kapcsán rámutat arra, hogy a korszerű szuverenitás fogalma jelentősen különbözik a múltbéli szuverenitás fogalmától. E szerint egy-egy állam addig mehet el saját belátásának megfelelően, amíg tettei nem okoznak kárt más államok szuverenitásában. Ennek az elvnek a következetes érvényesítése a természeti erőforrások megóvása szempontjából rendkívül fontos, azonban a gyakorlati megvalósítás terén még igen sok akadállyal találkozunk. Ezekből a szerző néhányat bemutat, kifejezésre juttatva ezekkel kapcsolatban kritikai észrevételeit. A dolgozat II. fejezete Magyarország kétoldalú egyezményeiről ad világos áttekintést, alaposan elemezve minden egyes relációt. A szerző a különböző országok viszonylatában érvényben lévő egyezmények értékelése kapcsán az elért eredmények mellett konkrétan rámutat azokra a problémákra, amelyek jelenleg fennállnak. Ezek a jelzések komoly segítséget jelentenek azoknak a további lépéseknek a megtételéhez, melyeket az illetékes állami szerveknek mielőbb kezdeményezniük kell vizeink minőségének megóvása érdekében. Jogi nézőpontból átvizsgált kétoldalú határvízi egyezmények semmiféle előírást nem tartalmaznak a tipikus és az atipikus szennyezésekkel okozott károk felmérésének módszertanára és a károk kiegyenlítésére. Figyelembe véve alvízi helyzetünket, ennek a problémának a megoldása sürgetőfeladat, amit meggyőzően igazolnak a szerző által kimunkált adatok. Ezek azt mutatják ui., hogy az elmúlt tizenegy évben 309 alkalommal érte Magyarországot a szomszédos államok területéről atipikus szennyezés. (Ha figyelembe veszszük, hogy a kárelhárítás költségei nem csupán a vízhasználatok időleges leállítása következtében a vízfelhasználóknál keletkezett károkból állnak, hanem ide számítandók még о kényszerűségből létrehozott, felszerelt, állandóan fejlesztendő védekezési apparátus költségei, a befogadók öntisztuló képességének megtartására felhasznált anyagiak, a hazai területen prevenciós céllal megépített vízvédelmi-kiegyenlítő tározók bekerülési és fenntartási költségei is, valamint a tovagyűrűző környezeti károk, akkor világossá válik, hogy ezen a téren sürgető feladat a megoldás keresése. A tanulmány III. fejezete a többoldalú együttműködés kérdéseivel foglalkozik, bemutatva a Tisza és mellékfolyóinak szennyezés elleni védelméről szóló egyezményt, valamint a Duna menti államok együttműködéséről a Duna vízgazdálkodási, különösen szennyeződés elleni védelme kérdéseiben aláírt nyilatkozatot. A két együttműködési formát elemezve és értékelve a szerző többek között rámutat arra, hogy a vízminőségi adatok a Tiszát illetően határértékek, amiből sok minden következik, míg a Dunát tekintve állapotjelzések, lépéskövetkezmények nélkül, de a kétoldalú együttműködésekben ható rértékekké léphetnek elő. A két dokumentum elemzése kapcsán a szerző megállapítja, hogy mind a Tisza és mellékfolyóinak szennyezése elleni védelméről szóló szerződésből, mind pedig a Duna menti államok együttműködési nyilatkozatából hiányzik — a vízszennyezéssel okozott kár fogalmának meghatározása ; — a szennyezésért való nemzetközi jogi felelősség szabályainak lefektetése. Az egész kérdéskör összefüggésben áll azzal a hiánnyal, hogy a nemzetközi szerződésekben nincs meghatározva a szennyezés alapszintje, a határszelvényben mérhető határértékek számértéke. Kialakításuk és kiindulási helyzetként való kezelésük rendkívüli jelentőséggel bír a belső jog fejlesztése, célirányos kialakítása szempontjából. Az együttműködők mnidegyiikének tudnia kell, hogy vízvédelmi programjainak végrehajtása meghozza-e a kívánt eredményt, erőfeszítéseinek hol lesz a határa. А IV. fejezet ,,A Duna vizének védelme a hajók szennyezésétől" címet visneli. A téma kifejtése kapcsán a szerző értékelő áttekintést ad a Duna Bizottság ajánlásáról, mely többek között leszögezi, hogy a vízszennyezéssel szembeni küzdelem az általános környezetvédelmi politika elválaszthatatlan része. Az ajánlásban foglalt nemzetközi jogi szabályozás értékét számos, a két- és többoldalú együttműködésben még nem érintett főkérdés elrendezése mutatja. Mindenekelőtt a szennyezési határértékek meghatározása érdemel említést, továbbá a kártérítés kérdésének elrendezése és a szankcióalkalmazás bevezetése. Ezenkívül figyelemreméltóak az egységes fogalommeghatározások, az ellenőrzés rendszerének meghatározása és a rendkívüli szennyezések kivédésére alkotott szabálycsoport. A szerző állásfoglalása szériát az elemzett ajánlás új lehetőségeket nyit az egyes országok belső jogalkotásában a hajók vízszennyezésének felszámolásában, a jogszabályok egységes elveken alapuló megszerkesztésében és az egységes jogalkalmazás lehetőségének biztosításában. Az értekezés befejező része — építve a tárgyalt fejezetekben foglaltak elemzés révén feltár ntyitott kérdésekre, problémákra — a megoldási javaslatokat tartalmazza. Ezek az igen figyelemreméltó ajánlások konkrét segítséget jelenthetnek a gyakorlati tennivalókhoz. Hitelességüket alátámasztják azok a tudományos értékű módszerek, melyeket a szerző munkája során alkalmazott. L. F.
