Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)
1989 / 6. szám
nyitása a vízgazdálkodási munka fontos része. A környezet savasodása, a légköri felmelegedés, az üvegház hatás, a nukleáris összefüggések feltá rá sa újabb vizsgálatokat igényel. A napjainkban egyre gyakrabban jelentkező alga túlprodukció, az eutrofizáció, a lebomlás, a hulladékok vízre gyakorolt hatásának megismerése további feladatot jelent. A rendszeres és véletlen jellegű szennyezések elleni védelem, a havába jellegű vízminőségi kárelhárítás változatlanul vízgazdálkodási tevékenység. Foglalkozni kell azonban a riasztó rendszerek tökéletesítésével, és a védelmi technológiáik korszerűsítésével is. A vizek szennyezésének csökkentését szolgáló szankcionálás (csatorna- és szennyvízbírság) hatékonyabbá tétele, az új ösztönzők kialakítását szolgáló közgazdasági és jogi munkában való közreműködés szintén fontos feladatunk. (Franciaországban pl. évente csak kisebb térség vízminőségi adatait vizsgálják részletesen, a nagyobb térségek viszonyát csók néhány mórt érték állapján becsülik. A tételesen vizsgált térségeket évente váltják, s országos felmérést csak öt évente végeznek. Érdekes, hogy az USA-ban pl. a Mississippibe torkolló szennyezések ellenőrzését váltakozó időpontban végzik. Rendszerint éjszaka érik tetten a szűrő visszamosatást, vagy tartályleűrítést Végző többletszennyezőket.) Az ország vízföldrajzi helyzete miatt különös jelentősége van a határvizeknek. Ezek minősége alapvetően meghatározza a vizek hazai felhasználhatóságát. Nem közömbös, hogy milyen napi kapcsolatot alakítunk ki és tartunk fenn a szomszédos országokkal a kis-, és nagyvizek, a jég és különösen a szennyezések szempontjából. Az általános kétoldalú kapcsolat rendszerint meghatározza a határvízi együttműködés mozgásterét és rugalmasságát. Ez a szükségszerű megkötöttség gyakran lassítja, olykor lehetetlenné teszi a vizek esetében mindig sürgős együttes intézkedést. A közös vízgyűjtőn a'luifekvő ország vagyunk. Ezeík az adottságok megkövetelik, hogy azonos jogú partneri kapcsolatra törekedjünk. Az esetleges károkat — megfelelő előrejelzés esetén — közös erővel próbáljuk elhárítani. FeJ kell azonban a jövőben vetnünk az okozott kár megtérítésének kérdését, bár erre a Duna völgyében eddig még nem volt példa. (A Colorado folyó határszelvényében az USA vízminőségi küszöb értékeket garantál. Például magasabb sótartalom esetén előre meghatározott mértékű kártérítést fizet Mexikónak.) Szólni kell vízgazdálkodásunk nemzetközi szakmai megítéltetéséről is. A vízrajz a készletgazdálkodás, a térségi rendszerek kialakítása és a vízminőség-védelem terén kutatóink, szakembereink világszerte elismertek. Sok nemzetközi szervezetben látnak el vezetői tisztet, gyakran hívják őket előadásokra, szakértői munkára. Hazai vízgazdálkodási tevékenységünk szakmai megítélése általában kedvező. Hatékonynak ítélik a szervezetet, megfelelőnek a felkészültséget, s eredményesnek az adott viszonyok között az előrehaladást. Nem ilyen egyértelműen nyilatkoznak rólunk az igények és lehetőségek összehasonlítása terén. Több kritikát kaptunk már azért, hogy túl szigorúak az előírásaink, s ezt mi sem tudjuk teljesíteni (pl. szennyvízöntözés, tisztítási hatásfok, hulladékégetés, szemétválogatás stb.). A fokozatos haladást — egyben az olcsóbb, nem a legkorszerűbb technológiák kialakítását, illetve átvételét — eredményesebbnek ítélnék külföldről. A külföldi cégekkel való együttműködés kialakítását általában roppant bürokratikusnak tartják. Az olcsóbb készletek nem kellő kihasználását is több külföldi szakértő furcsállotta. Nincs kellő érdeklődés a vízerőhasználatban, ugyanakkor környezetszennyező létesítmények ellen nem intézkedünk. Hévizeink védelme és hasznosítása érdekében nem teszünk meg mindent. E téren sokkal nagyobb lehetőségeket látnak külországokból. Szinte minden vízgazdálkodással foglalkozó külföldi szakember kifejezetten rossznak minősíti kapcsolatunkat a sajtóval és a közvéleménnyel. Szakmai tápjaink színvonafát jónak ítélik, ennek sincs másutt Visszhangja. Többen a munkánkat ismerő külföldiek közül a társadalommal való diplomatikusabb kapcsolat fontosságára hívták fel a figyelmet. A sajtó a világon mindenütt szenzációcentrikus, azonban specialisták segítségével ilyen körülmények között is el lehet érni, hogy „public relation” a vízgazdálkodási tevékenységet — mint környezetmegőrző-szolgáltató munkát — támogassa. Dr. Nagy László V1ZITERV a környezetért! A világháborút követő intenzív mezőgazdasági és ipari fejlesztés önmagával párhuzamosan megkövetelte a víznek, — mint korlátozott mértékben rendelkezésre álló természeti erőforrásnak — hatékony védelmét. Ugyanakkor az egyre szaporodó különböző rendeltetésű és nagyságú vízgazdálkodási létesítmények beruházásai a kapcsolódó tervezési háttér megteremtését is szükségessé tették. Az 1954-ben, azaz éppen 35 éve három tervezési intézmény egyesítésével, VÍZÜGYI TERVEZŐ VÁLLALAT (VÍZITERV) megnevezéssel létre is jött a kívánt tervezési hátteret biztosító intézmény, amely mind súlyponti feladatkörében, mind szervezeti rendszerében az idők folyamán bár változott, de jellegét megtartva e hosszú időszak alatt honunkban és külföldön sikerrel szolgálta a vízgazdálkodást. A megalakulást követően döntő súlyt képeztek a mezőgazdasági vízhasznosítás beruházásai. Ebbe beleértendők az öntözésen túlmenően a meliorációval, tógazdálkodással és egyéb vízrendezési (belvíz, belterületi vízrendezés stb.) tevékenységgel kapcsolatban felmerült tervezési igények. A hatvanas évek elejétől szinte robbanásszerűen indult meg az ivóvízellátás, a csatornázás és szennyvíztisztítás tervezési kereslete. A közműves tervezési feladatok a hetvenes évek elejétől a vállalat munkájában már meghatározóvá váltak, s az összes munka volumenből több mint kétharmad részt töltöttek ki. A nyolcvanas évek középső harmadában a közműves tervezéssel kapcsolatos igény különböző ismert okok miatt megtorpant, ugyanakkor — átmenetileg — a dunai erőműrendszerrel kapcsolatos tervfeladatok kerültek előtérbe, — melyben igen nagy százalékban a folyamszabályozási elemek tervezése dominált. A természetes felszín alatti vízkészletek helyenként kimerülőben vannak, ezért újfajta — felszíni vízből származó — készletek létrehozása vált szükségessé. A víz — mint természeti erőforrás, s mint az ember létszükségletét szolgáló anyag, — az emberi környezet alkotó eleme. A vízzel való gazdálkodás, illetve bármely megjelenési formájának mennyiségi és minőségi védelme, egyben magának az emberi környezetnek oltalma. Jellegénél fogva tehát minden ezzel összefüggő tervezési tevékenységet — már akkor is amikor a környezetvédelem kifejezést a mai értelmezés szerint még nem fogalmazták meg — e cél vezérelt. Mindezek alapján nem tűnhet álszerénységnek az a meg-, állapítás, hogy a VÍZITERV szakágazaton belüli tevékenysége kezdettől fogva közvetlenül, de közvetve is — a társadalom, ezen belül annak legkisebb egyediének — magának az embernek, illetve az emberi környezetnek tudatos védelmére irányult. Ugyanakkor egyáltalán nem tűnik paradoxonnak az a megállapítás sem, hogy az emberiséget elsősorban a saját maga által létrehozott veszélyektől kell megóvni. Környezetvédelem a tervezőasztal mellől A mezőgazdasággal kapcsolatos tervezési munkák megindulásának idején a csonkított termőterületek rekultivációja, a meliorációs tervek, a különböző vízrendezési munkák jelentették a környezetvédelem első lépéseit. A háború után a halastavas gazdálkodás üzemképes, aktív területe kevesebb mint ötödére csökkent. A helyreállítás, illetve fejlesztés vonatkozásában új elv volt a tavak többcélú, 20
