Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)
1989 / 4. szám
A KlNÄLAT és a kereslet külső gazdasági hatAsok mellett 1. ábra Az ábra a külső gazdasági hatásokból eredő gyenge hatékonyságot tükrözi. Az emelkedő MSD és MPD egyenes azt a kárnövekményt mutatja, ami a tulajdont és az embereket egy szennyező üzem által kibocsátott szennyezőanyagok következtében éri. Az alsó, szaggatott vastag egyenes a szennyező vállalat által ténylegesen elszenvedett határkár, s így a magánhatárkár. A felső vastag egyenes a teljes, vagyis a társadalmi határkár, amely magába foglalja azoknak a kárait is, akiket sújt a környezetszennyezés, de azért nem kapnak kárpótlást. Az ereszkedő MCA görbe a szennyezőanyag-kibocsátás visszafogásának határköltségét mutatja, azt, hogy a szenynyező vállalatnak mennyit kellene fizetnie az egyes szinteken a szennyezőanyag-kibocsátás 1 tonnával való csökkenéséért. Láthatjuk, hogy nagymérvű környezetszennyezés esetén a szennyezőanyag-kibocsátás visszafogása olcsó, míg a ,,Z” zérus környezetszennyezési pontban a költség rendkívül magassá válilk. A szabadversenyes eredmény ott áll élő, ahol a szennyező cég kiegyenlíti a saját magánhatárköltségét és magánhatárelőnyét, ami a P pontban következik be. Ebben a pontban a környezetszennyezésből eredő társadalmi határkár négyszer akkora, mint a szennyezőanyag-kibocsátás viszszafogásának határköltsége. A hatékony pont az E pontban áll elő, ahol a társadalmi határköltség egyenlő a szennyezőanyag-kibocsátás visszafogásának határköltségével. Mivel ezt a társadalom mint fogyasztó, de úgy is mint termelő érzékeli, nyomás nehezedik az államra, hogy valamiképpen avatkozzon be. E kihívást vállalva lép fel az állam a környezet védelme érdekében. Az első fellépés tehát állami beavatkozást jelent. Ez a tőkés országokban a hatvanas, hetvenes évekre tehető. Az állam szigorú normákat léptet életbe a károsanyag-emisszió korlátozása érdekében. Mivel a technológia alapvetően szennyező, ezt kell lokalizálni. A szabályozás tehát alapvetően állami, emissziószabályozás. Az a módszer pedig, ahogy a környezetvédelmet megvalósítják, extenzív környezetvédelem. A gazdasági szempontok kevéssé (általában egyáltalán nem) dominálnak, hiszen nem gazdaságossági alapon történik a döntés, a piac nincs bekapcsolva, s a környezetvédelem gazdasági, nem ritkán környezetvédelmi hatékonysága is alacsony. Az USA esetében pl. számos kutatás kimutatta, hogy e környezetszennyezési normák hatástalansága miatt az ország körülbelül kétszer annyit fizetett a szennyezés csökkentéséért, mint amennyit hatékony módszerek mellett kellett volna fizetnie. Ezért aztán komoly támadások érték azt a fajta környezetpolitikát, amely minden eredményt a piac kizárásával, állami eszközökkel kívánt megoldani. Talán törvényszerű, hogy a kiutat a „mindent piacosítani” felé keresték. Ennek eredményeként született a szennyezési jogok piaca koncepció, amely természetszerűen éles ellenkezést váltott ki egyes környezetvédő mozgalmakban, így pl. az NSZK zöldjeiben. A továbblépés útja az állam és piac viszonyaiban, e kettő koordinációjaként képzelhető el, s ebben az irányban változott a nyolcvanas években, illetve változik napjainkban a fejlett tőkés országok környezetpolitikája. Továbbra is meghatározó az extenzív környezetvédelem, hiszen még sok helyen működnek az önmagukban szennyező technológiáik. Ehhez kapcsolva üzemel (mint légtisztító filter, víztisztítórendszer stb.) a semlegesítő rendszer. Minderre kiépült egy olyan környezetvédelmi háttéripar, mely ellátja ezt a tevékenységet mérőeszközökkel, tisztítóberendezésekkel, ugyanakkor gazdaságos exportot is biztosít az érintett országoknak. Amikor az igen elmaradott magyarországi környezetvédelmi háttéripar fejlesztése szóba kerül, van aki ennék szükségessége ellen érvel. Mondván, hogy ez csak köztes megoldás és az igazi megoldás a fejlettebb könnyezetkonformtechnika. Teljes egészében egyetértve a megállapítás második felével, vitatom az első felét. A környezetvédelmi háttéripar ugyanis nemcsak konjunkturális tényező, exportképes termékeket adó, munkahelyteremtő tényező, de amint erről szó volt, ellátója az extenzív környezetvédelemnek is. Az extenzív környezetvédelem szakaszának kikerülése ugyanis megítélésem szeriint lehetetlen. A környezetkonform-technológia kifejlődése egyrészt időigényes, másrészt tőkeigényes. Harmadrészt — amit nagyon fontosnak tartok kiemelni — nem a technikai fejlődés autonóm folyamata, hanem az is tudatos, államilag és a befolyásolt — e környezeti szempontokkal is számoló — piac által indukált folyamat, s e folyamatot gerjesztő s fenntartó mechanizmusok kialakulását is tudatosan kell segíteni. Az extenzív környezetvédelem szakaszán átlépni sok esetben gazdaságtalan lépés is lenne. A működő technológiákban ugyanis óriási tőkék vannak lekötve. Azt kidobni, mind ökonómiai, mind ökológiai szempontból vizsgálva is pazarlás, ha kapcsolt tisztítórendszerrel e technológia tisztává tehető, s a gyártott termék maga megfelel a környezetvédelmi követelményeknek, s egyéb szempontok szerint is korszerű. Magyarországon a környezetvédelem alapvetően extenzív, és az állam által alacsony hatásfokkal vezérelt. A piac szerepének értékelése most folyik, így nem meglepő, hogy nem alakult ki egy kellő állami indíttatású környezetvédelmi impulzusokkal befolyásolt piac. Meglepő viszont, hogy a piacról gondolkodva és vitatkozva nem kerül szóba az externáliák kérdésköre. Pedig ha e piac úgy fejlődik ki, hogy az nem számol megfelelően a környezeti, illetve környezetvédelmi hatásokkal, az fejletlen és torz lesz. Szabályozó hatása pedig alacsony hatásfokú. E szakaszban azt a kérdést megválaszolni, hogy hogyan kell a környezetvédelem feladataira alkalmas megoldást találni, nem lehet. Az ugyanis attól függ, milyen konkrét működési formát választ a gazdaság, a társadalom. A variációk sokfélék lehetnek. A nemzetközi tapasztalatokból azonban az tűnik ki, hogy a megoldást e téren a társadalmilag indukált és egyben ellenőrzött állami feladatvállalás és a környezeti szempontokkal is számolni tudó piaci működés kombinációja lehet. Hivatkozások 1. Szent-Györgyi Albert: Az élő állapot. Válogatott írások. Bukarest, 1973. Idézi Bándi Gyula: Korlátozott fejlődés? Gondolat, 1987. 14. old. 2. Liska Tibor: A humán ökológia bírálata. Valóság, 1973 3. 3. D. Meadows, J. Richardson, G. Bruckmann: Sötétben tapogatózva. (A világmodellezés első évtizede.) KJK, Gondolat, 1986. 21—22. old. 4. Samuelson, P. A.; Nordhaus W. D.: Közgazdaságtan. KJK. Bp. 1988. 1013. old. Dr. Szlávik János 27
