Magyar Vízgazdálkodás, 1988 (28. évfolyam, 1-8. szám)

1988 / 8. szám

Negyedszázada nyílt meg a siófoki Beszédes József Vízgazdálkodási Múzeum Amikor az 1988-ban huszonöt esz­tendős Beszédes József Vízgazdálkodá­si Múzeum megnyitásának előzményein tekintünk végig, akkor a hazai múzeum­ügy egyik szakterületének viszontagsá­gos, de nem eredménytelen útjáról is számot kell adnunk. A vízgazdálkodás több mint két év­százados történetének emlékeit a múlt­ban számos alkalommal próbálták már összegyűjteni eleink, de a szándék — többnyire megfelelő lehetőségek és adottságok híján — nem jutott el a megnyugtató megvalósulásig. A meg­megújuló igény a vízügyek tudományá­nak természetéből fakadt, hiszen pl. a vízszaibályozásokra vonatkozó tapaszta­lati következtetéseket csak hosszú idő­szakokra visszamenő adatok, doku­mentumok alapján lehetett leszűrni. A tárgyi és írásos emlékek összegyűjtésé­re az első igazi alkalmat az ezredéves kiállítás vízügyi bemutatója kínálta, ahol az állami hivatalok és a társulatok festményeik, fényképek, térképek, mo­dellek és makettek segítségével adtak képet a „második honfoglalás" koráról és eredményeiről. A bemutatott gazdag anyagra ma már csak az egykor ki­adott díszes albumból és a Magyar Vízügyi Múzeum fénykép- és térkép­­gyűjteményének egyes féltve őrzött da­rabjaiból tudunk következtetni. A későbbiek során a vízügyi szolgá­laton belül különösen a vízrajzi részleg jeleskedett a múlt emlékeinek megőr­zésében. Századunk harmincas éveinek elején jelent meg Sajó Elemérnek, a szolgálat akkori nagynevű főnökének egy körlevele, amely egy vízügyi mú­zeum felállításáról intézkedett a Vízraj­zi Intézet kebelén belül. Az évek során szépen gyarapodó gyűjtemény nem is annyira a háborús események, hanem az intézet hányattatott elhelyezési vi­szonyainak esett áldozatul. A vízügyi műszaki emlékek gyűjtésé­re és feldolgozására a háborút követő években jó ideig semmiféle intézkedés nem történt. Nem volt ez persze más­ként az általános műszaki múzeumügy terén sem, míg 1954-ben meg nem ala­kult az akkori művelődési tárca kere­tén belül a Műszaki Emlékeket Nyil­vántartó és Gyűjtő Csoport. A csoport, amelyből később az Országos Műsza­ki Múzeum fejlődött ki, hatalmas fel­adatot vállalt az ország műszaki kul­­túrkincsének (e кultúdeines fellelhető maradékának) felkutatásával, folyama­tos összegyűjtésével. Felhívásukra a víz­ügyi ágazat is nekilendült, s az igaz­gatóságok segítségével számottevő víz­ügyi emlékanyag került raktárukba, s később az Országos Műszaki Múzeum gyűjteményébe. Ezzel együtt a vízügyi ágazat akikori vezetőiben (itt elsősor­ban Dégen Imrét kell megemlíteni) is felmerült egy önálló vízgazdálkodási múzeum létrehozásának gondolata. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság Kollé­giuma végül 1961-ben határozatot ho­zott a múzeum felállítására, s ezzel kezdetét vehette az előkészítő munka. Hogy a vízügyi ágazat első vízügy­történeti kiállítása és múzeuma éppen Siófokon nyílt meg a nagyközönség előtt, annak előzményei az ötvenes évekre nyúlnak vissza. Akkoriban tevé­kenykedett ott a lelkes és tudós Bala­­ton-barát dr. Lukács Károly, a Balatoni Halászati Igazgatóság egykori vezető­je. Az ő kezdeményezésére döntött úgy a helyi idegenforgalmi bizottság, hogy a halászati és a hajózási igazgatóság anyagi támogatásával egy elhagyott villaépület négy helyiségében létrehoz­za a Balaton vízgazdálkodásáról és ha­lászatának történetéről szóló bemuta­tót. Az 1952-ben megnyílt kiállítás Lu­kács Károly halálát követően a siófoki tanács közömbössége folytán, alig két­évi fennállás után megszűnt, az össze­gyűjtött anyag közprédává vált. A szépen fejlődő idegenforgalom lát­tán a siófoki lokálpatrióták szorgal­mazni kezdték egy siófoki Balaton-mú­­zeum létrehozását, s ehhez a mai Sió utcai épületet sikerült a siófoki tanács­tól megszerezni. A kiállítás anyagának összegyűjtésére és bemutatására meg­nyerték a Közlekedési Múzeum akkori főigazgatójának, dr. Mészáros Vincé­nek támogatását, s az ő segítségével 1956-tól a hatvanas évek elejéig több közlekedési tárgyú kiállításnak adott helyet a Sió-parti épület. Ilyen előzmények után következett el az 1963-as esztendő, a Balaton szabá­lyozásának történetében nagy szerepet játszó első siófoki zsilip megépítésének centenáriuma. Ezt a lehetőséget ragad­ta meg a vízügyi ágazat egy állandó jellegű balatoni vízgazdálkodás-törté­neti kiállítás megrendezésére. A Közle­kedési Múzeum hamar megegyezett az Országos Vízügyi Főigazgatósággal, amely az épület nagyobb részét kibé­relte, s a rendelkezésre álló értékes tör­téneti anyagokból 1963. május 18-án megnyílt a kiállítás. A Múzeum ezen alkalomból vette fel Beszédes József ki­váló vízmérnökünk nevét, akinek az épület előtt álló mellszobrát Dégen Im­re, a vízügyi szolgálat vezetője avatta fel. Az azóta többször felújított kiállítás a Balaton természeti viszonyait, a tó szabályozása érdekében végzett víz­ügyi munkálatok történetét, s Siófok TÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY sokáig egyetlen múzeumaként a fürdő­város kialakulását és fejlődését mutat­ja be. Az önálló gyűjteménnyel nem rendel­kező Beszédes-múzeum ma a VGI Ma­gyar Vízügyi Múzeum kiállítóhelyeként működve az elmúlt években több sike­res időszakos kiállítással gazdagította a Balaton déli partjának kulturális éle­tét. Dr. Lukács Károly Az első vízügyi múzeumról szólva a visszapillantást nem lehet anélkül be­fejezni, hogy fel ne sorolnánk azok ne­veit, akik a legtöbbet fáradtak negyed­századdal ezelőtt a múzeum létrejöt­téért: dr. Bendefy László, dr. Bernolák Jenő, dr. László Ferenc, Ligeti László, dr. Schilling Ferenc. FEJÉR LÁSZLÓ 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom