Magyar Vízgazdálkodás, 1988 (28. évfolyam, 1-8. szám)
1988 / 4. szám
A JOVO ÚTJA Gondolatok a Körnifezctvéddmi Világnap alkalmából Napjaink globális gondjait vizsgálva megállapíthatjuk, hogy ezek között meghatározó szerepe van annak a küzdelemnek, melyet az emberiség folytat a léte fennmaradását jelentő természeti erőforrások megmentéséért. Az élővilágot ért [károsodások bolygónk egyes térségeiben már olyain méretűvé váltak, hogy súlyosam vasiéiyeztetiik a környezet életfenntartó rendszereit és ainmaik létfontosságú elemeit. A kialakult bajok okait vizsgálva arra a következtetésre juthatunk, hogy ezék között az előrelátás hiánya és a Föld természeti erőforrásainak kimeríthetetlenségéről vallott nézet áll az élen. A természeti erőforrások stratégiailag át nem gondolt igénybevételének folyományaként a természetben me'gíbomlamiaik az évezredeik hosszú során át kialakult airáinyoik. Ennék pedig az a [következménye, hogy zavar keletkezük a bioszféra regenerálódásának természetes folyamatában, az ökológiai rendszer önszabályozása a túlzott igénybevétel miatt sok esetben megszűnik. A meglevő bajok orvoslásának útját keresve helytelen llenne arra az álláspontra helyezkednünk, hogy térjünk vissza az ipari forradalom előtti időkhöz, mivel ez nemcsak stagnáfólst vonna maga után, hanem visszafejlődést idézne elő. A megoldás érdekében olyan helyzetet kell ikiiaillalkítainunlk a termielés szférájában, amely alapja lesz a töretlen fejlődésnek s egyben lehetővé teszi a társadalom és a biológiai éltette r közötti feszültség megszüntetését Világosan látnunk kei: a természet és a társadalom helyes kapcsolata nem abban áll, hogy lefékezzük a természeti erőforrások felhasználását, mivel ezáltal megállítanánk a termelés és következésképpen a társadalom fejlődésének folyamatát. A természeti erőforrások olyan racionális felhasználására van szükség, amelynek során a társadalom céllal tűzi maga ellié, hogy maximális gazdaságossággal és takarékossággal bánik a természeti erőforrásokkal. Egyrészt arra van szükség, hogy 'ne lépjük át a megújítható természeti erőforrások kiaknázásának azt a határát, amelyen túl elvész a természet önmagát regeneráló képessége, másrészt hogy [komplex módon hasznosítsuk a kitermelt — [különösen a meg, nem újuló — erőforrások összes elemeit, harmadrészt pedig minimálisra csökkentsük a hulladiákot. Az erőforrások takarékosabb felihasználására és a [környezet szennyeződésének megelőzésére vonatkozó intézkedések száimos esetben csak a későbbiekben kezdenek egyre nagyobb hatást kifejteni, lehetővé téve, hogy hoszabb ideig vegyük igénye az erőforrásokat. A termelés erőforrás-szükséglete annál kisebb, minél ésszerűbben használják fel azokat, s ez a fogyasztásra is érvényes. Ahhoz, hogy csökkenthessük a természeti erőforrások indokolatlan mennyiségének kitermelését, mindenekelőtt a termelési lolyamatokat kell észszerűen megszervezni. A teljes termelési folyamatnak a kibocsátott termékegységre jutó nyersanyag-, fűtőanyag-, energia- és munkaerőköltségek radikális csökkentését szolgáló korszerűsítése lehetővé teszi, hogy elérjük a természetes eredetű anyagokkal való lehető legnagyobb mértékű takarékoskodást. A költségcsökkentés nem csupán a nyersanyag-kitermelés fölyalmatának javításától, a vízkinccsel valló ésszerűbb gazdálkodástól!, a kitermelt nyersanyag komplex hasznosításától függ — beleértve az ésszerű hulladékgazdálkodást is —, hanem a termelési folyamat valamennyi elemének észszerű, gazdaságos megszervezésétől, a tudományos-műszaki fejlődés eredményeinek széles körű gyakorlati alkalmazásától. Rendkívül fontos annak az elvnek a szem előtt tartása, hogy a környezetvédelem problémái elsősorban a termelés színhelyén dőlnek el. Ebből viszont természetszerűen következik, hogy a környezetvédelmi feladatokat ibe kell építenünk a népgazdasági, a vállalati tervekbe, a folyamatos üzemvitelibe, a gazdasági szabályozásba. A környezet átalakítása elsősorban az ember müve, széles körű gazdasági tevékenységének következménye, tehát a környezet védelmének a termelés folyamatával szoros összhangban kell lennie. Következésképpen a környezet tényleges állapotát a fennáló gazdasági-termelési mechanizmus és a társadalom tudati színvonala határozza meg. A környezetvédelmet eddig a „védelemcentrikusság” jellemezte. Ez — főként az előidézett káros emissziókból kiindulva — döntően az immissziók által előidézett ártalmas hatások megszüntetésére, elíftórításáira, illetve csökkentésére irányú']. Ezzel a 'felfogással' szakítomumik kell, miivel a környezetrendszernek nem objektív kiküszöböl'heteílen eleme a káros emisszió, így a védelemnél értelemszerűen magasabb rendű kategória a „tervszerű környezetfejlesztés", amely céltudatosain megállapított távlati környezeti állapot elérésének megvalósítására irányul. A termelés, a fejlesztés és a környezetvédelem együttes éivényesítését tükrözi az a környezetvédelmi koncepció, amelyet kormányzatunk aldlkított ki, de ennek megvalósítása számtalan érdekütköztetéssel jár. Az érdekeik szövevényében a legkülönbözőbb módszerekkel történő „rendteremtésnek” azt kell elérnie, hogy az érdekék ütközéséből mindig a magasabb rendű, vagyis az össztársadalmi érdek kerüljön ki győztesen. Gazdasági életünkben általánossá kell válnia annak a felismerésnek, hogy olyan termelési, szolgáltatási stb. tevékenységre van szükség, melyben az ésszerűséget az dönti éli, vajon mennyire sikerül megőrizni a természeti környezet Iháiborítafenöágát. Ez pedig aligha [képzelhető el a társadalom jelien és jövő érdekeinek egyeztetése nélküli. Nem hagyhatók figyelmen kívül a jelen érdekei, de nem áldozhatok fel a jövő elvárásai sem. Úgy hisszük, az egyedül konstruktiv megközelítés a környezettel harmonizáló gazdasági fejlődés követése lehet. Gazdasági tervezésünkben, beruházási politikáink .megszervezésében, ia termelési technológiák megválösztáisábain, a településfejlesztésben stb. részben már megvannak, résziben kialakíthatók azok a feltételek, amelyekkel enndk a követelménynek eleget lehet tenni. Környezetvédelmi politikánk szerves része az olyan jellegű ökastratégia, amely beépül a termelési folyalmatba és új alapokra helyezi a technológiát. A technológiai folyamatokat úgy kell alakítani, fejleszteni, hogy ezek a környezeti közegeket legfeljebb a terhelhetőség határáig vegyék igénybe. A vállalati és népgazdasági érdek összhangjának megteremtésével kell a környezetvédemi feladatokat megoldani. A szocialista gazdálkodásban megengedhetetlen, hogy a vállalatok a nyereségérdekeltségtől vezérelve a környezetvédelmi költségeiket elsősorban a fogyasztókra hárítsák, ahelyett, hogy olyan termelési eljárások kialakítását dolgoznák iki, amelyekkel csökkentik az ilyen jellegű rátördításdkat. A megoldás kulcsa nálunk abban van, hogy a környezetvédelmet a népgazdaság tervszerű fejlesztése integráns részeként értelmezzük és kezeljük. Természetesen ennek az elvnek a gyakorlatba való átültetése, céltudatos, szervezett folyamattá való alakítása bonyolult, jórészt újszerű feladatot jelent. A gazdaságirányítás eszközeinek olyan kifejlesztését, alíkaíllmazását 'igényli, 'hogy a tervezés, szabályozás és intézményi rendszer egészét átfogó, korszerű mechanizmus akadályozza meg a környezetrombolást; ésszerű mértékig nyújtson lehetőséget a jelentkező problémáknak a gazdálkodó szervezetek keretei közötti megoldására; jogilag is adjon alapot a bővített újratermelés környezetvédelmi szempontból történő zavartalan működéséhez. A hatékony környezetvédelem megvalósítására fontos alaipel veikként 'kell szem előtt tartanunk a 'következőket: a) A környezetvédelem — amint erre már utaltunk — az egyes technológiai folyamatok szerves része és a környezet tisztasága már a technológiai folyamatokban elsődleges fontosságú. Ez lényeges eszköz, mert segítséget nyújt a környezetvédelmi feladatok címzett jellegének feltárásához, és egyben olyan alapelv, amely a technológiák tervezői és üzemeltetői részére kötelező magatartást ír elő, és meghatározza a környezetvédelemmel kapcsolatos aktív szerepüket, ib) A másik alapelv: a kárt okozó felelőssége, a már lét-5
