Magyar Vízgazdálkodás, 1987 (27. évfolyam, 1-8. szám)

1987 / 1. szám

olyan gyakorlatot, amelyek ma még általánosak termelési folyamatainkban. Igen komoly ügyről van szó szakmailag és az emberi fe­lelősség oldaláról nézve is. Egyszerű példával élve, nem biztos, hogy mindenki megérti, miért veszélyes egy darab alumínium, amit valaki valahol elhelyezett, nem használt fel, s talán meg is feledkezett róla. Nem is gondol arra, hogy az alumínium különböző hatások következtében részben feloldó­dik, különböző vegyi folyamatok, savas esők következtében bekerülhet a táplálékláncba és súlyos betegségeket idézhet elő. Különös hangsúllyal szerepelt ez a témakör a közel­múltban megrendezett nemzetközi rákkonferencián is, ahol a klasszikus betegségektől eltérő új betegségek kialakulása és a felelőtlen hulladékgazdálkodás között egyértelmű ösz­­szefüggést állapítottak meg. Mindezt igen súlyos figyelmeztetésként kell értékelnünk és nem szabad megfeledkeznünk róla intézkedéseink során. Egyre közismertebb az is, hogy esetenként könnyelműen do­bunk ki olyan anyagokat is, amelyek a talajba jutva és onnan felszívódva az élő szervezetben jelentős károkat okoz­hatnak. A közvélemény a témával leginkább az ólommentes benzin bevezetésével kapcsolatban találkozott, mert ma már mindenki előtt ismert, hogy a kipufogó gázokból eredő ólom a növényzeten, állatokon keresztül az emberi szerve­zetbe jut és azt károsítja. Ha arra gondolunk, sokan milyen vétkes könnyelműséggel fertőzik önmagukat és embertár­saikat, természetes következménye ennek a gondolatsor­nak, hogy az ismeretek és a felelősség oldaláról az egész témakör átgondolandó, hiszen még igen sok a teendő. A felelősség kérdését tárgyalva, az OKTH elnöke kitért a hulladékmentes, ill. hulladékszegény technológiák széles körű alkalmazásának jelentőségére és ennek kapcsán hang­súlyozta, hogy a hulladékok újrafelhasználásának lehető­sége egy idő után a beruházási ráfordításokat megtéríti, s a magyar népgazdaság felemelkedése érdekében kulcsfontos­ságú témakörről van szó, majd így folytatta: A kormány a közelmúltban tárgyalta a környezetvédelem állapotáról szóló jelentésünket és a téma elemzése során fel­vetődött az a gondolat is, hogy az anyaggazdákodás terüle­tén a hulladékanyagok újrahasznosításában, a hazai tar­talékok feltárásán és megszervezésén túl a szocialista or­szágok közötti, sőt egyéb nemzetközi kooperációkra is szük­ség van. Tekintettel arra, hogy a hulladékgazdálkodásnak ez az aspektusa minden ország számára egyaránt gondot jelent, s mindannyian keressük a megoldást, kézenfekvő, hogy a leggazdaságosabb, legkorszerűbb megoldások érde­kében határainkon túli kapcsolatokra építve kell gondol­kodnunk. Ez a témakör is azok közé tartozik, amelyek glo­bális mértékűvé váltak, és a korszerű megoldásoknak sokféle folyamata rajzolódik ki előttünk. Az ügyben óriási fantázia rejlik, sokkal több a lehetőség, mint amire eddig felfigyel­tünk és az ügy megéri, hogy nagyobb energiát fordítsunk rá. A veszélyes hulladékok témakörét érintve az OKTH el­nöke hangsúlyozta: Arra kell, törekednünk, hogy ezeket a hulladékokat kor­szerű módon, szakszerűen úgy tároljuk, hogy azok a termé­szetet ne károsítsák, ne szivároghassanak a talajba, meg­mérgezve ezzel ivóvíz-tartalékainkat. Közismert, hogy ha­zánkban is kiépítés alatt áll a veszélyes hulladékok szak­szerű kezelését biztosító hálózat és az ezzel kapcsolatos beruházások reményt keltőek. Jogosan feltételezhetjük, hogy néhány éven belül a legveszélyesebb hulladékanyagok szak­szerű, és gondos kezelésében a helyzet országos viszony­latokban sokkal kedvezőbb lesz. Hazánkban kormányunk a VII. ötéves terv törvényében rög­zítette, hogy a három kiemelt fontosságú környezetvédelmi programból a veszélyes hulladékok kezelésére vonatkozó programot a VII. ötéves tervben meg kell kezdeni. Ezt a programot az Állami Tervbizottság nemrég hagyta jóvá. Ezzel kapcsolatban is többféle felelősség és kötelezettség hárul ránk és arra kell törekednünk, hogy e nagyon felelős­ségteljes témában ügyeinket tisztességes formában rendez­zük. Nagyon sok gondunk származik a lassan formálódó szem­léletből, a rosszul értelmezett helyi érdekekkel való ütközé­sek miatt. Szerencsére több helyütt azonban már szépen előrehaladtunk, mert sok megyében a megye vezető szer­vei túljutottak a felismerésen és teljes mértékben érzik a felelősség súlyát is. Sajnos nehéz utat kell bejárnunk még addig, amíg minden, e témakörben érintett termelő a hulla­dékok és veszélyes hulladékok ügyét úgy fogja fel, hogy az a termék előállításának szerves részét képezi és ahogy gon­doskodnia kell nyersanyagról, munkaerőről, termelési felté­teleiről, ugyanúgy gondoskodnia kell a termelési folyamat során előálló veszélyes és nem veszélyes hulladékok to­vábbi sorsáról is. Jóleső érzéssel hivatkozhatunk arra, hogy itt a megyében a Környezet- és Természetvédelmi Koordinációs Társulás mintegy történelmi lépést tett meg a hazai környezetvédelem ügyében, amikor példamutató összefogással kívánják ren­dezni ezt a valamenyiünket nyomasztó gondot. A Környe­zetvédelmi Társulás példát adott arra, miképpen lehet az érdekeket egyeztetni, hogyan lehet jó cél érdekében kon­centrálni kapacitásokat és erőket. Az OKTH elnöke előadása befejezéseként a megoldásra váró feladatokat öszegezve rámutatott, hogy a maga terüle­tén mindenki hozzájárulhat az érintett témák racionálisabb megoldásához, a társadalom minden tagja a termelésben részvételén keresztül befolyásolhatja annak folyamatát. Dr. Láng István, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárá­nak előadása Dr. Láng István, a Magyar Tudományos Akadémia főtit­kára előadásában tájékoztatást adott az ENSZ keretében nemrégiben megalakult Környezet és Fejlesztés Világbizott­sága működéséről. (Egyébként ennek a bizottság Láng István akadémikus is tagja.) Tájékoztatójának lényegét az alábbiakban foglaljuk össze: 1983-ban az ENSZ Közgyűlése határozatot hozott, hogy célszerű létrehozni egy speciális különbizottságot, amely­nek az lenne a feladata, hogy néhány év munkájával ké­szítsen jelentést a világ környezetvédelmi jövőjéről, s ezt a jelentést terjessze az ENSZ közgyűlése elé 1987 őszén. A Bi­zottság elnökévé a norvég Munka Párt elnökét, Brundtland asszonyt kérték fel, aki időközben Norvégia miniszterelnöke is lett. A Bizottság tagjai (22 fő) földrajzi eloszlás elve alapján — Magyarország is Nymodon — kerültek be ebbe a Bizottságba. Hasonló jellegű felmérések és egy-egy neves politikus nevével fémjelzett jelentések voltak már a múlt­ban is. Néhány éjvvel ezelőtt működött a Willy Brandt Bi­zottság és összeállította a „Brandt jelentést", amely első­sorban és alapvetően a fejlett világ és fejlődő világ közötti konfliktusok, problémák feltárására irányította figyelmét és tett javaslatokat. Ezt követte a svéd Palme vezetésével mű­ködő „Palme Bizottság", amely viszont a biztonság, a le­szerelés, a béke és a nemzetközi feszültség, enyhülés kér­déseivel foglalkozott. Ebben a sorban a következő ilyen láncszem a (nevezzük így a továbbiakban) Brundtland Bi­zottság, amely tehát a környezetvédelem és a fejlődés kö­zötti kapcsolatokkal kíván foglalkozni. A nevekből látszik, hogy e mögött a nemzetközi szociáldemokrata mozgalom­nak van bizonyos kezdeményezése, hiszen mindhárom sze­mélyiség, Brandt, Palme, Brundtland, ennek a politikai irány­zatnak neves képviselői. Szocialista országok szakértői a Palme Bizottság munkájában már részt vettek, és ez így van a Brundtland Bizottsággal is, ami azt mutatja, hogy korunk égető nemzetközi nagy kérdéseinek jelentős részében igen közel állnak nézeteink azokhoz a nézetekhez, amelyeket a szociáldemokraták is képviselnek. Vannak természetesen je­­jelentős nézetkülönbségek is, és ezek végighúzódnak minde­gyik bizottságnak a munkáján. A Bizottság 22 tagból áll, ennek fele vagy aktív politikus, vagy nemrég nyugalomba vonult jelentős politikai személyi­ség, másik fele pedig környezetvédelmi adminisztrációval, környezetvédelmi kutatásokkal foglalkozó személy. Szocialis­ta orszáígok közül a huszonkettőből négyen vannak. Egy­­egy szakértő a Szovjetunióból, Jugoszláviából, a Kínai Nép­­köztársaságból és Magyarországról. A Bizottság az üléseit a világ különböző részein tartotta, még két ülése van hátra. Ezt követően a Brundtland je­lentés hamarosan megjelenik könyv formájában angol nyel­ven, majd a következő hónapokban a világ több táján re­gionális értekezleteken kormányszakértők vitatják meg a je­lentést. 1987 nyarán az ENSZ környezetvédelmi szakosított szervezete, az UNEP, (amelynek székhelye Afrikában, Kenya fővárosában, Nairobiban van) kormányzótanácsa véleménye­zi a jelentést, és Nymodon kerül a jelentés 1987 őszén az ENSZ Közgyűlése elé. Hogyan alakul és miként formálódik tartalmilag ez a jelentés? Két jellegzetességet szeretnék itt mindjárt az ele­jén aláhúzni. Egyik az, hogy a megközelítés módja nem az 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom