Magyar Vízgazdálkodás, 1987 (27. évfolyam, 1-8. szám)
1987 / 7. szám
С// УА j / ///г/// // ;// г/ (/ A folyó évi április hé 16.-án tartott minisztertanács elízetes felhatalmazása alapján ás a törvény tervezetének a minisztertanács által történt elfogadása után azzal az alázatos kéréssel bátorkodom Főméltóságú Kormányzó Ur elé Járulni, miszerint legkegyelmesebben megengedni méltóztassék, hogy az öntözőgazdálkodás előmozdításához szükséges intézkedésekről készített törvényjavaslatot alkotmányos tárgyalás végett az országgyűlés elé terjeszthessem. Hazánk éghajlati viszonyai - különösen a nagy magyar Alföld egyes ' részein - a biztos és belterjes mezőgazdasági termelésnek nem kedveznek. Áll ez elsősorban a csapadékra, amelynek gyakori elmaradása miatt a termések nagyon ingadozók, tása érdekében a földmívelésügyi miniszter 1931-ben egy háromtagú szakértő bizottságot nevezett ki, az ún. Hármas öntözési Bizottságot, amelynek egy geológus, egy mezőgazdász és egy vízügyi szakember, kultúrmérnök tagja volt. Ez utóbbit Trümmer Árpád képviselte, akinek neve később összeforrt a magyar öntözésügy történetével. Néhány szót az öntözés technikai hátteréről: ha az 50—60 évvel ezelőtt keletkezett műszaki dokumentációkat kutatjuk, azonnal szembetűnik, hogy szinte a ma is használatos öntözőberendezéseket látjuk a régi fotókon. Érdemes ismertetni két korabeli öntözőberendezést, az egyik Habsburg főherceg magyaróvári uradalmán működött az 1920-as években. Kísérleti jelleggel kezdték az öntözést az uradalmon, néhány száz hektárnyi területen, ahol 5 db öntözőberendezéssel dolgoztak. Az egyik típus 30 liter/s, a másik 21 liter/s vizet szolgáltatott, a szivatytyúk fordulatszáma 2000/min, erőszükséglete 30 kW volt. A berendezés egy állásból 1940 m2 területet öntözött. Az állandó átszerelés jelentett nehézséget és kötött le viszonylag nagy számú munkaerőt. A berendezés alkatrészei magyar gyártmányúak voltak, a Hofherr—Schrantz Gépgyár gyártotta. Érdekesebb volt br. csepeli Weiss Jenő kísérlete, aki családja hatalmas gyárára építve szinte hobbyként látottá kísérletekhez a családi birtokon, a magyar Alföld egyik legszárazabb pontján. (Derekegyháza, Csongrád m.) Idézzük megállapítását az Alföld öntözésével kapcsolatban: ,,Az előmunkálatok azt mutatták, hogy az Alföldön csak a permetező öntözésnek lehet jövője, mert az árasztó-öntözésnél lényegesen kevesebb vizet és földmunkát igényel. Az ismert permetező-öntözési eljárásokat a szántóföldi öntözésre nem tartottam alkalmasnak, mert üzemük sok kézimunkával jár, ezért drága: azonkívül a hordozható csővezetékek állandó áthelyezése a növényzetnek is árt. Állandó csővezetékhálózat viszont e célra a túlságosan magas létesítési költségek miatt hazánkban nem jöhet tekintetbe." Az iparbáró az éveken át folyó kísérletek során jutott arra az ötletre, hogy az öntözővíz csatornát olyanra kell építeni, amelyen öntözőhajók is képesek közlekedni! A fantasztikusnak tűnő ötlet megvalósításához hozzá is látott és a Weiss Manfréd gyár műszaki gárdájának segítségével meg is valósította. Néhány adat a műszaki jellemzőkből: Az öntözőhajó egy 12 m3 vízkiszorítású fémtestből állt, legnagyobb hossza 12 m, legnagyobb szélessége 2,20 m, merülési mélysége 0,7 m volt. Elöl-hátul legömbölyített végeit olajtartályokká képezték ki, a hajó felszerelése két, egyenként 144 lóerős gyorsjáratú Diesel-motor, öntözőkészülék 4 sugárcsővel; a hajó összsúlya 12 ezer kg volt, 2 személy dolgozhatott rajta. A két fősugárcső 9,5 att. nyomás mellett szélcsendben kétoldalra 94 m távolságra lövellte a vizet. A kísérletező báró számításai szerint az öntözőhajó működése gazdaságosnak volt tekinthető. E kis technikatörténeti kitérő után végezetül térjünk vissza az öntözésügy 1930-as évek végi történetéhez. Mint elöljáróban említettük, a kormányzat 1937-ben komoly előrelépést tett az öntözésügy terén — az öntözésügyi törvény mellett — rendeletileg létrehozta az Országos öntözésügyi Hivatalt. Az indoklásból: „Az okszerű öntözéses gazdálkodás bevezetésére és széles körű elterjesztésére évtizedek kellenek, s a M. Kir. Kormány ez okból határozta el, hogy az öntözések érdekében szükséges munkálatokat már most megindítja. Ez azért indokolt, mert a munkálatok végrehajtása is másfél évtizedig tart, azonkívül legalább ennyi idő szükséges arra, hogy az öntözések elterjedjenek, s ezek következtében az öntözések termésfokozó hatása csakis akkor fog a kellő időben mutatkozni, ha a vonatkozó építési munkálatok már most megindulnak. Az előadottak általános szempontokat követve a törvényjavaslat elsősorban a Tiszántúl aszályos vidékein építendő öntözőcsatornák költségeinek pénzügyi fedezetét kívánja biztosítani s e végből erre a célra ... tizennégy éven át évi 5 millió P beruházási hitelről gondoskodik. A munkálatok végrehajtására ... az Országos Öntözésüqvi Hivatal van kijelölve . . . Rendkívül fontos követelmény az elkészült öntözőművek megfelelő hasznosítása, mert ennek elmaradása esetén a sikeres öntözőgazdálkodás elterjedése volna veszélyeztetve. A törvényjavaslat harmadik része azokat az intézkedéseket tartalmazza, amelyek az öntözés céljából létesülő társulatok megalakítását, továbbá az öntözések berendezésének előmozdítását vannak hivatva szolgálni. Utóbbi célt szolaálja a törvényjavaslatnak az a felhatalmazása, hogy az öntözésre berendezkedő birtokosoknak nvújtandó kölcsönökre és segélyekre 10 millió pengős keret legyen igénybevehető." (Kiemelés a szerzőtől.) Az üav súlyát talán az is aláhúzza, hogy Kállay Miklós lett a Hivatal elnöke, aki néhány év múlva miniszterelnök lett, bár közvetlen összefüggés a kettő között természetesen nincs. Ebben a korszakban a kísérletek és tervezések időszakát éljük, de elmondható, hoav az elkészült tervek megvalósulását a közelgő világháború megakadályozta uavan, de az akkor kidolgozott koncepciók tovább éltek a háború után és eay részük meq is valósult később. Így elkészült a második vízlépcső, — a tiszalöki, amely sokáig az ország leanagyobb vízierőműve marad, megvalósult a Keleti-főcsatorna is. A hivatal működésének, az öntözésügy félévszázados történetének dokumentumai a VGI Országos Vízügyi Levéltárban találhatók. Dr. Szerényi Imre 21