Magyar Vízgazdálkodás, 1987 (27. évfolyam, 1-8. szám)

1987 / 7. szám

С// УА j / ///г/// // ;// г/ (/ A folyó évi április hé 16.-án tartott minisztertanács elízetes felhatalmazása alapján ás a törvény tervezetének a minisztertanács ál­tal történt elfogadása után azzal az alázatos kéréssel bátorkodom Fő­­méltóságú Kormányzó Ur elé Járulni, miszerint legkegyelmesebben megen­gedni méltóztassék, hogy az öntö­zőgazdálkodás előmozdításához szük­séges intézkedésekről készített törvényjavaslatot alkotmányos tár­gyalás végett az országgyűlés elé terjeszthessem. Hazánk éghajlati viszonyai - különösen a nagy magyar Alföld egyes ' részein - a biztos és belterjes me­zőgazdasági termelésnek nem kedvez­nek. Áll ez elsősorban a csapadék­ra, amelynek gyakori elmaradása miatt a termések nagyon ingadozók, tása érdekében a földmívelésügyi mi­niszter 1931-ben egy háromtagú szak­értő bizottságot nevezett ki, az ún. Hármas öntözési Bizottságot, amelynek egy geológus, egy mezőgazdász és egy vízügyi szakember, kultúrmérnök tagja volt. Ez utóbbit Trümmer Árpád képvi­selte, akinek neve később összeforrt a magyar öntözésügy történetével. Néhány szót az öntözés technikai hátteréről: ha az 50—60 évvel ezelőtt keletkezett műszaki dokumentációkat kutatjuk, azonnal szembetűnik, hogy szinte a ma is használatos öntözőbe­rendezéseket látjuk a régi fotókon. Ér­demes ismertetni két korabeli öntöző­­berendezést, az egyik Habsburg főher­ceg magyaróvári uradalmán működött az 1920-as években. Kísérleti jelleggel kezdték az öntözést az uradalmon, néhány száz hektárnyi területen, ahol 5 db öntözőberendezéssel dolgoztak. Az egyik típus 30 liter/s, a másik 21 liter/s vizet szolgáltatott, a szivaty­­tyúk fordulatszáma 2000/min, erőszük­séglete 30 kW volt. A berendezés egy állásból 1940 m2 területet öntözött. Az állandó átszerelés jelentett nehézséget és kötött le viszonylag nagy számú munkaerőt. A berendezés alkatrészei magyar gyártmányúak voltak, a Hof­­herr—Schrantz Gépgyár gyártotta. Érdekesebb volt br. csepeli Weiss Jenő kísérlete, aki családja hatalmas gyárára építve szinte hobbyként látottá kísérletekhez a családi birtokon, a ma­gyar Alföld egyik legszárazabb pont­ján. (Derekegyháza, Csongrád m.) Idézzük megállapítását az Alföld öntö­zésével kapcsolatban: ,,Az előmunká­latok azt mutatták, hogy az Alföldön csak a permetező öntözésnek lehet jö­vője, mert az árasztó-öntözésnél lénye­gesen kevesebb vizet és földmunkát igényel. Az ismert permetező-öntözési eljárásokat a szántóföldi öntözésre nem tartottam alkalmasnak, mert üze­mük sok kézimunkával jár, ezért drága: azonkívül a hordozható csővezetékek állandó áthelyezése a növényzetnek is árt. Állandó csővezetékhálózat viszont e célra a túlságosan magas létesítési költségek miatt hazánkban nem jöhet tekintetbe." Az iparbáró az éveken át folyó kísérletek során jutott arra az öt­letre, hogy az öntözővíz csatornát olyanra kell építeni, amelyen öntöző­hajók is képesek közlekedni! A fantasztikusnak tűnő ötlet meg­valósításához hozzá is látott és a Weiss Manfréd gyár műszaki gárdájának se­gítségével meg is valósította. Néhány adat a műszaki jellemzőkből: Az öntö­zőhajó egy 12 m3 vízkiszorítású fém­testből állt, legnagyobb hossza 12 m, legnagyobb szélessége 2,20 m, merü­lési mélysége 0,7 m volt. Elöl-hátul le­gömbölyített végeit olajtartályokká ké­pezték ki, a hajó felszerelése két, egyenként 144 lóerős gyorsjáratú Diesel-motor, öntözőkészülék 4 sugár­csővel; a hajó összsúlya 12 ezer kg volt, 2 személy dolgozhatott rajta. A két fősugárcső 9,5 att. nyomás mellett szélcsendben kétoldalra 94 m távol­ságra lövellte a vizet. A kísérletező báró számításai szerint az öntözőhajó műkö­dése gazdaságosnak volt tekinthető. E kis technikatörténeti kitérő után vége­zetül térjünk vissza az öntözésügy 1930-as évek végi történetéhez. Mint elöljáróban említettük, a kor­mányzat 1937-ben komoly előrelépést tett az öntözésügy terén — az öntözés­ügyi törvény mellett — rendeletileg létrehozta az Országos öntözésügyi Hivatalt. Az indoklásból: „Az okszerű öntözéses gazdálkodás bevezetésére és széles körű elterjeszté­sére évtizedek kellenek, s a M. Kir. Kormány ez okból határozta el, hogy az öntözések érdekében szükséges munkálatokat már most megindítja. Ez azért indokolt, mert a munkálatok vég­rehajtása is másfél évtizedig tart, azon­kívül legalább ennyi idő szükséges ar­ra, hogy az öntözések elterjedjenek, s ezek következtében az öntözések ter­mésfokozó hatása csakis akkor fog a kellő időben mutatkozni, ha a vonat­kozó építési munkálatok már most megindulnak. Az előadottak általános szempontokat követve a törvényjavaslat elsősorban a Tiszántúl aszályos vidé­kein építendő öntözőcsatornák költsé­geinek pénzügyi fedezetét kívánja biz­tosítani s e végből erre a célra ... ti­zennégy éven át évi 5 millió P beruhá­zási hitelről gondoskodik. A munkálatok végrehajtására ... az Országos Öntözésüqvi Hivatal van ki­jelölve . . . Rendkívül fontos követel­mény az elkészült öntözőművek meg­felelő hasznosítása, mert ennek elma­radása esetén a sikeres öntözőgazdál­kodás elterjedése volna veszélyeztetve. A törvényjavaslat harmadik része azo­kat az intézkedéseket tartalmazza, amelyek az öntözés céljából létesülő társulatok megalakítását, továbbá az öntözések berendezésének előmozdítá­sát vannak hivatva szolgálni. Utóbbi célt szolaálja a törvényjavaslatnak az a felhatalmazása, hogy az öntözésre berendezkedő birtokosoknak nvújtandó kölcsönökre és segélyekre 10 millió pengős keret legyen igénybevehető." (Kiemelés a szerzőtől.) Az üav súlyát talán az is aláhúzza, hogy Kállay Miklós lett a Hivatal elnö­ke, aki néhány év múlva miniszterelnök lett, bár közvetlen összefüggés a kettő között természetesen nincs. Ebben a korszakban a kísérletek és tervezések időszakát éljük, de elmondható, hoav az elkészült tervek megvalósulását a közelgő világháború megakadályozta uavan, de az akkor kidolgozott koncep­ciók tovább éltek a háború után és eay részük meq is valósult később. Így elkészült a második vízlépcső, — a ti­­szalöki, amely sokáig az ország leana­­gyobb vízierőműve marad, megvalósult a Keleti-főcsatorna is. A hivatal működésének, az öntözés­ügy félévszázados történetének doku­mentumai a VGI Országos Vízügyi Le­véltárban találhatók. Dr. Szerényi Imre 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom