Magyar Vízgazdálkodás, 1986 (26. évfolyam, 1-8. szám)

1986 / 7. szám

levegőbe, amely előzetes becslések szerint hatással lehet a Föld energia­­házta rtására. Ipari és háztartási szennyvizekkel, detergensekkel, peszticidekkel, olajjal, szennyeződnek a tavak, folyók és a tengerek. Az újonnan létesülő ipari települé­sek, városok, üdülőterületek, víz- és gázvezetékek, autópálya- és útépítés következtében Földünkön nagymérték­ben csökken a mezőgazdasági műve­lésre alkalmas földterület, csökken a természetes növényzettel, erdőkkel, ré­tekkel, mocsarakkal borított táj. A Földön mintegy 500 millió ha szántó­­terület vált terméketlenné az erózió és az elszikesedés következtében. A különböző szennyező anyagok (peszticid, olaj, utak eljegesedése el­len használt só, szennyvíz, fekália, mo­sószerek stb.), valamint a túlzott mér­tékű műtrágyázás és a megnövekedett mennyiségű növényvédő szerek világ­szerte hatással vannak a talaj élővi­lágára és a magasabb rendű növény­zetre. Fokozódik a növény- és állatvilág terhelése. Európában a nagyvárosok és ipartelepek közeiében a virágos nö­vények mintegy 6—17%-a tűnt el és ezeken a területeken a fajok 50%-át fenyegeti a közvetlen kihalás veszélye. A Földön az utóbbi 300 évben több mint 200 emlősállat- és madárfaj halt ki. Az utóbbi 100 évben mintegy 100 faj, az utóbbi 50 évben pedig 76 faj tűnt el a faunából és további 550 féle emlősállatot és madárfajtát fenyeget a közvetlen kihalás veszélye. Erre a ve­szélyre a kiállítás is erőteljesen ráirá­nyította a figyelmet, hiszen az egyik tablón ezt olvashattuk: „napjainkban körülbelül óránként tűnik el egy faj földünkről”. Fentiek meggyőző erővel igazolják, hogy a Föld természeti erőforrásaival elkövetett pazarló gazdálkodás és a felfuttatott termelés következményeinek figyelmen kívül hagyása olyam óriási károkat okozott, amelyek egy része visszafordíthatatlan, más része viszont csak óriási anyagi áldozatok árán or­vosolható. A természet most visszakö­veteli — mégpedig kamatostól — azt az adósságot, amelyet az ember ed­dig igénybe vett tőle. A természeti környezetben okozott károk helyreállítása terén óriási fele­lősség hárul a ma élő nemzedékre, mivel tevékenységével meggyorsította a biológiai egyensúly felborulásának fo­lyamatát. Az ember és a természeti környezet közötti egyensúly megbomlásának kö­vetkezményeire találóan mutat rá Mi­­chie Kushi, az USA-ban élő neves tu­dós, aki a rákos megbetegedésekkel és szívbetegségekkel kapcsolatos egyik tanulmányában a következőket írja: „Napjainkban az emberi faj történe­tének legnagyobb krízisével állunk szemben, nemzetiségre, vallásra, vagy kulturális háttérre való tekintet nélkül. Ez a krízis nem másnak a következ­ménye, mint az emberiség teljes, min­den vonatkozásban és minden szinten mutatkozó testi, fizikai, pszichológiai, társadalmi és szellemi degenerációjá­nak. Modern .homo sapiens’-ként azért degenerálódunk ilyen gyorsan, mert — különösen a legutóbbi fél évszázadban — elfeledkeztünk a természet, a világ­mindenség rendjéről . . . Ehelyett civi­lizációnk elsődleges indítéka a profit­­szerzés, a kommercializmus lett. A mo­dern gazdasági rendszerek szervezését általában ez a célkitűzés vezeti, anél­kül, hogy valójában meggondoltuk vol­na, mi az, ami társadalmunk egészsé­gét és jólétét szolgálná. Véleményem szerint a rák, a szívba­jok és egyéb testi rendellenességek közvetlen következményei annak, hogy hibás a felfogásunk az emberiség lé­nyegéről és zavaros az életről, a ter­mészetről és a világegyetemről alko­tott képünk. Ha felismerjük azokat az elveket, melyek a természet világát — melynek részei vagyunk — kormányoz­zák, és annak érdekében, hogy az em­beriség helyes életmódját ezen a boly­gón kialakítsuk, alkalmazni tudjuk őket, megtaláljuk a mai biológiai de­­generációs krízis közvetlen megoldását. Hogy ez a megoldás alapvető és tar­tós legyen, ezeket az elveket nemcsak a biológiai szférában, hanem a pszi­chológiai, szociális, filozófiai és szel­lemi dimenziókban is alkalmazni kell.” Ezek és a hasonló megállapítások nagyon elgondolkoztatóak és új mó­don történő sürgős cselekvésre inte­nek. A TERMÉSZET RENDJÉBE TÖRTÉNŐ BEAVATKOZÁSOK ALAPELVE A természet rendjébe való emberi beavatkozás, vagy környezetünk formá­lása, alakítása, gondozása csak ak­kor lehet célszerű és eredményes, ha az rendszerszemléletű alapokon nyug­szik. Ez adja kezünkbe azt az iránytűt, amelynek segítségével módunkban áll kellő biztonsággal eligazodni a bonyo­lult és sokoldalú kölcsönhatásokra épülő ökorendszerekben. A rendszer­­szemlélet nélkülözhetetlen a természe­tes élőrendszerek, illetve a köztük és környezetük között meglevő törvény­­szerűségek, összefüggések elemzéséhez, hogy ennek segítségével egyrészt he­lyesen tudjuk feltárni a meglevő bajok okait és magabiztosan alakíthassuk ki a szükséges terápiát, másrészt elejét tudjuk venni környezetünk további ká­rosodásának. A környezetvédelem eszköztárából hosszú ideig hiányzott a rendszerszem­léletű megközelítés. A gazdasági élet különböző szféráiban már néhány év­tized óta polgárjogot nyert a kiberne­tika és a rendszerszemlélet széles kö­rű alkalmazása — mégpedig nem is eredménytelenül —, ugyanakkor a ter­mészeti értékeink óvását szolgáló te­vékenységünk ezt a fontos eszközt az utóbbi időkig nélkülözte. Ez annál is inkább érthetetlen, mivel a kibernetika úttörői éppen a természetben megta­lálható rendszerek működési törvény­­szerűségeinek analógiájára alakították ki a gazdasági szervezetek, mint rend­szerek „kormányzására" vonatkozó el­méletüket. Reméljük, hogy a környezet­­védelemben keletkezett lépéshátrányt rövidesen sikerül felszámolnunk, és az ökológiai-gazdasági modellezés készí­tésekor, a környezetvédelmi jellegű döntések meghozatalakor, a szerteága­zó gyakorlati ténykedések esetében, a tudományos kutatómunkát illetően stb., a jövőben általános gyakorlattá válik a rendszerszemléletű megközelítés. Ez az alapja ugyanis a komplexitás ér­vényesítésének. Korábban a természet, a gazdasági élet egyes elemeit, jelenségeit elszige­telve szemlélték, így csak a részterü­letek törvényszerűségeit deríthették fel. A tudomány mai eszközei, köztük a ki­bernetika és a kifejlesztett technikai eszközök már lehetővé teszik az át­tekinthetetlennek tűnő rendszerek, szervezetek komplex rendezőelveinek kutatását, feltárását, ami bizton­ságosabbá teszi a cselekvést. Ez vo­natkozik a környezetvédelmi döntések­re, elhatározásokra, beavatkozásokra is, beleértve az eszközrendszerek kiala­kításával kapcsolatos feladatok terüle­tét is. A környezetvédelmi politika célkitű­zéseinek megvalósítása a döntések láncolatán keresztül érvényesül, figye­lembe véve, hogy a környezetvédelmi politika része olyan ökostratégia, amely beépül a termelési folyamatok­ba, és a tudományos-műszaki fejlődés jellegét módosítva, új alapokra helyezi a technológiát és bizonyos mértékben a termelési struktúrát. A különböző ál­lamigazgatási, termelésirányítási, kuta­tási stb. szervezetekben hozandó dön­tések csak akkor lehetnek hatékonyak, ha azokat rendszerszemléletű megala­pozás jellemzi. Ez röviden annyit je­lent, hogy a végrehajtásra kerülő in­tézkedések széles körű áttekintést köve­telnek a döntéshozatalt befolyásoló hatások és korlátáik területén. A dön­tést hozóknak ismerniük kell minden szaktudomány sajátos lehetőségeit és értékeit, hogy a környezetpolitika át­fogó tudományos rendszerében integ­rálhassák azokat, sohasem tévesztve szem elől a kiegyensúlyozott ökológiai rendszer fenntartását. A környezetvédelmi döntéseknél szá­mos bizonytalan és ellentmondásos té­nyezővel kell szembenézni, a gazdasá­gi és műszaki szférán kívül, új és ál­landóan változó követelményekhez kell alkalmazkodni. A döntéshozónak meg­felelő figyelmet kell fordítania a kör­nyezetre ható egyedi tényezőkre, is­mernie kell ezek hatását az egész rendszerre. Alapos elemzőmunkával és a szükséges mennyiségű információval tárgyilagosan kell megítélni a döntések következményeit. A problémák komp­lex voltának és az alrendszerek kö­zötti összefüggéseknek mély ismerete teszi a döntéshozót képessé helyes ál­lásfoglalásra. A környezetünkben bekövetkezett károsodások közül igen sok arra ve­zethető vissza, hogy számtalan döntést viszonylag szűk ismereti alapon hoztak meg, az ökológiai következmények és a társadalmi kihatások mélyebb vizs­gálata nélkül. A környezetvédelem egészében mint rendszerben, a döntéshozatalt olyan alrendszerként kell kezelnünk, amely­nek a többi alrendszerből (társadalmi, politikai, tudományos-műszaki, admi­nisztratív, jogi, gazdasági alrendsze­rek) származó információkat fel kell dolgoznia, értékelnie kell a környezet jelenségeit és a környezetet szennye­ző hatásokat, az ökológiai kritériumo­20

Next

/
Oldalképek
Tartalom