Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1985 / 3. szám
Mocsárország szélén ... rám hatott döbbenetes erővel, hiszen történelmet idéz: az Ob partjától Etelközön, az Északi- és Keleti-Kárpátok szorosain át Pusztaszerig. A temető egyszerre vágja agyunkhoz, Muhit, Mohácsot, Majtényt, Világost, Doberdót és a Donkanyart... népünk nagy temetőit és oly kevés hűséges szellemi vezéreink emlékeit. Megrázó memento a kivénhedt, hajlott hátú, repedezett, függőleges tölgyfa csónakok sora, együtt Kölcsey impozáns síremlékével. Aztán éveket kellett várnom, míg eljött az alkalom arra, hogy körbe szaladjak a híres Ecsedi láp magyarországi szakaszán is, majd 1984 nyarán végigjártam a Kissárrét minden települését, mely közismerten a Sebes-Körös vízgyűjtő medencéjének alsó magyarországi szakasza, melynek vízfolyása hatalmas mocsárba fulladva hozta létre a Kárpát-medence egyik legszebb vízivilágát. A szabályozott Köröspart töltéseiről, a Vésztő—Mágori dombokról, a Holt-Körös hídjáról csupán a képzelet varázsolta elém a régi lápvidéket, nádasokanak képzelvén a végeláthatalan kukoricatáblákat. Roncsaiban is szép e vidék, mert a természet és társadalom mozgásának a történetét tárja elénk. És érdekes módon, itt sem hagytak nyugton a csónak alakú fejfák. Érdeklődve kerestem, s Biharugrán a ,,régi" temetőben több mint száz darabot számoltam meg azokból. Méretük jóval kisebb a csekeieknél, alakjuk sem annyira tipikus, de a „csónak alak" vitathatatlan, s mint a szalacsi temetőben, jónéhány itt is párosával ... hajlik a sírok fölé. Nagyságukat, tartósságukat, de még többé-kevésbé csónak alakjukat is a vidéken létező faanyag minősége és mérete határozza meg. Fennmaradásukat nemcsak a közízlés megváltozása, hanem a szükséges faanyag rohamos csökkenése is kérdésessé teszi. Terepjárásaim és a vonatkozó irodalmi tájékozódásom irodalmi adatai szeNem járnak már erre csikászok, pákászok ... rint, végül is megállapítható, hogy csónak alakú fejfák jelenleg az alábbi települések temetőiben találhatók: Szatmárcseke (Felső-Tisza mentén); Börvely (Berveni—Románia) az Ecsedi lápon; Érszalacs (Sőlcea), Diószeg (Diósig), Biharfélegyháza (Rosiori) az Érmelléken Románia); Biharugra, Fancsikapuszta a Kissárréten és Bihartorda a Nagysárréten. E tények bizonyítják, hogy a csónakalakú fejfát a hajdani mocsárvidék lakói alkalmazták és őrizték meg a jelenkor számára. Időközben alkalom nyílt arra is, hogy néhány számomra elérhető, a fejfákra vonatkozó írást, tanulmányt is elolvassak. Ezek közül Nyárády Mihályét, dr. Kós Károlyét és dr. Erdész Sándorét tartom figyelemreméltó írásoknak, annál is inkább, mert dr. Kós az említett dolgozatában bibliográfiaként 58 tanulmányt sorol (el (köztük Nyárádyét is). Nyárády (1960) nemcsak kétségbe vonja, hanem cáfolni igyekszik Solymossy (1930) véleményét, miszerint a szatmárcsekei fejfák távoli múltra utalnának, mert azok ,,a faragók nagy igyekezete közben ... a faragók ügyeskedései lévén is létrejöhettek”. Tagadja, hogy a csekei fejfák csónak alakja a csónakkal, mint vízi közlekedési eszközzel kapcsolatban hozható lenne, és a „különös alakú fejfák romantikus szemlélettel való elbírálása és ismertetése" szerinte „furcsa eredménnyel járhat”. Dr. Erdész (1978) pedig egyéb cáfoló érvek mellett azt emeli ki, hogy „az Arpád-kor és a reformáció közötti időszakban temetőinkben csupán sírkeresztek voltak. Ha a honfoglalás idején és azelőtt a magyarság állított is sírjelként valamilyen bálványfát, nem hihető, hogy az mint fejfa a keresztény középkorban, a római katolikus egyház hataJmának csúcspontján zavartalanul tovább élt... Mai néprajzi ismereteink szerint, a magyar faragott fák, mint sírjelek a XVI. században honosodtak meg, a szatmárcsekei fejfatípus pedig a mostani díszítésével — és az azt megelőző egyszerűbb díszítésmóddal — a XVIII. században alakulhatott ki." A fenti idézetek kapcsán világossá válik, hogy a csónakalakú fejfák eredete és távoli múltra utaló jellege megítélésében az említett szerzők több mint óvatosak, és nélkülözik a tudományosságot megillető dialektikus szemléletet, amely minden tudományágban egyedül célravezető. Attól eltekintve, hogy szigorúan egyetértek azzal, hogy a romantikus képelődéseknek nincs helye a tudományban (még népszerűsítő formában sem), mégis nem tekintem indokoltnak a csónakalakú fejfák távoli múltra utaló jellegének egyértelmű tagadását. Hogy a lápvidéken megtelepedő ősmagyarság legfontosabb, gyakran egyedüli közlekedési eszköze a csó-19
