Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1985 / 2. szám
IPAR ÉS KÖRNYEZETVÉDELEM (II.) Környezet- és természetvédelmi napok Komárom megyében Előző számunkban hírt adtunk arról, hogy 1984. október 23—24-e között már harmadik alkalommal került sor a Komárom megyei Környezet- és Természetvédelmi Napok megrendezésére, ezúttal Dorogon és rövid összefoglalást adtunk a konferencia plenáris ülésén elhangzott néhány előadás anyagából. Jelenlegi számunkban rövid áttekintést szeretnénk adni még néhány olyan témáról, mely a konferencián megvitatásra került. Elsőként Perecsi Ferenc, az Országos Vízügyi Hivatal főosztályvezető-helyettesének előadására térünk ki, aki az ipari vízgazdálkodással összefüggő kérdésekről tartott eszmefuttatást az alábbi témák szerint: Az ipar részesedése az ország vízgazdálkodási feladataiból. Az ipari vízgazdálkodás súlya az ipari tevékenységen belül. A címben szereplő témát az előadó a következőkben foglalta össze: Az ipar részesedését az ország vízgazdálkodási feladataiból a népgazdaság frissvíz használatának a legfontosabb felhasználók szerinti megoszlása jelzi. Az 1980. évi adatok szerint a helyzet a következő: Népgazdasági ág md m3 % Ipar 3,1 67 Mezőgazdaság 0,9 19 Lakosság 0,4 9 Egyéb 0,3 5 összesen 4,7 100 Az ipar tehát az összes frissvízhasználatból kétharmad mértékben részesedik, ugyanekkor az ipartól származik az élővíz-befogadókat terhelő szennyezőanyag-mennyiség háromnegyede. Könnyű belátni, hogy az ipar vízhasználatának és az általa kibocsátott szennyezőanyag-terhelésnek az ország vízgazdálkodása szempontjából meghatározó jelentősége van. Az ipari vízgazdálkodás (itt értsd: vízhasználat és szennyező anyag kibocsátás) súlya az egész ipari tevékenységen belül egyre növekvő. Az ipari termelő jellegű beruházások vízgazdálkodási hányada korábban (1965) 4—6% volt, ma (1981—1985) 7—10% körül van. A mindenkori beruházási hányadot az egyes iparágak időszakonkénti fejlesztési prioritása döntő mértékben befolyásolja. Az előadás következő része az ipar fejlődése és annak az ipari vízgazdálkodásra gyakorolt hatása c. témát ölelte fel, amellyel kapcsolatban Perecsi Ferenc az alábbiakra tért ki: A háború előtti időszakban az ipari vízgazdálkodásnak nem volt jelentősége. Becslések szerint 1940-ben az ipar teljes vízhasználata alig haladta meg a 0,5 milliárd m:l-t, s ez is döntő hányadában frissvíz volt igen csekély újrahasználattal. Az utóbbi 30 év alatt (1954—84) a magyar ipar termelése több mint nyolcszorosára növekedett, a frissvízhasználat és a használtvíz kibocsátás is hasonló mértékű. A frissvízhasználatnak a teljes vízforgalomhoz viszonyított arányai a vízkihasználás kedvező változását tükrözik. Növekedési Teljes vízforg. Frissvízhaszn. Vízkihasz index md m:i növ. index md m3 növ. index nálás % 1950 1,0 1,0 1,0 0,6 1,0 61 1960 2,7 2,6 2,6 1,3 2,2 51 1970 5,2 4,5 4,6 1,8 3,0 41 1980 8,4 7,0 7,1 3,1 5,1 44 Az 1970 és 1980 közötti vízkihasználáscsökkenés a villamosenergia-ipar ugrásszerű vízhasználatainak a következménye, Az ipar vízszükségleteinek kielégítésére a felszabadulást követő évtizedekben a saját vízművek útján való vízhasználat volt a jellemző. Ezt követően a — decentralizált ipartelepítés következményeként — ugrásszerűen nőtt a települések közműveitől vásárolt ivóvízminőségű frissvíz mennyisége, de csökkent az aránya az összes frissvízhez képest (1965=9,3%; 1980=7,6%). A frissvízhasználatok növekedésével arányosan növekvő oz ipari használtvíz, a szennyvíz és a szennyezőanyag-kibocsátás. Oka elsősorban az, hogy a vizet az ipari termelés — csekély hányad kivételével, mely termékbe beépül — alapvetően hulladék, illetve szennyezőanyag eltávolítására használta. Tehette mindaddig, míg a természeti környezet meg nem elégelte és jelzéseivel figyelmeztetett: ha nem parancsolunk megálljt a további romlásnak (itt értsd: ha nem állítjuk meg az ipar által okozott vízszennyezés folyamatát), hamarosan búcsút mondhatunk a jó minőségű víznek és csak igen költséges módon varázsolhatjuk vissza azt. A parancs rendelet formájában is testet öltött (1961), mely szerint a vizeket szennyezőket bírsággal kell sújtani. Nagyrészt ezeknek az intézkedéseknek a hatására (de e bírságbevételekből az ipar számára nyújtott támogatások hatására is) sorra létesültek az ipar nagy szennyvíztisztító telepei. (10 milliárd Ft-ot meghalad az az összeg, amit a népgazdaság erre az elmúlt 20 évben áldozott), s mindezek az összes szennyvízkibocsátáshoz képest a tisztított szennyvizek arányát erőteljesen megnövelték. (Jelenleg 35—38% ez az arány.) Az ipar használtvíz kibocsátása 1980- ban megközelítette a 3,0 milliárd m3-t, de a szennyezőanyag-terhelés iparáganként jelentősen eltért. Legkisebb értéket az építőipar és a bányászat, legnagyobbat a vegyipar és az élelmiszeripar képviseli. Ha meggondoljuk, hogy azok oz anyagok, amelyek az élővizek szempontjából szennyezést jelentenek az ipar részéről legnagyobbrészt nyersanyagveszteségként jelennek meg, könnyű belátni: a vízminőségvédelem és az ipar közös érdekeit ezek visszatartása, kinyerése és újrahasznosítása jelenti. A hatvanas évek vége, hetvenes évek eleje iparfejlesztési politikájának eredményeként (területi decentralizálás a foglalkoztatottság elősegítésére) növekedett a termelési technológiákhoz való ivóvízminőségű vízhasználat. Ennek a mérséklésére ugyan történtek intézkedések (a vízkészlet-használati díj mellett bevezettük az ivóvíz-használati pótdíjat is), de ezek hatása — más vízvételezési lehetőségek hiányában — elmaradt a várakozástól, a technológiákba való erőteljesebb beavatkozásoknak pedig — drasztikusabb eszközök hiányában — még nem érkezett el az ideje. Ugyanezt az időszakot jellemzi a települések vízmüveire való csatlakozás, az onnan való ivóvíz-minőségű víz vásárlásának gyakorlata. Az első időszak térítés nélküli lehetőségeit hamar felváltotta a fejlesztési hozzájárulás fizetésének módszere, ami meghatározott nagyságú vízhasználatának (kontingens) egyszeri fejlesztési eszközök átadásával történő megváltását jelentette. Hasonló gyakorlat alakult ki a települések szennyvízelvezető rendszereire való ipari csatlakozás tekintetében, de lényegesen több szakmai ellentmondással. Amennyire ugyanis jó (és a fejlődés kétségtelen elősegítője) a tőkeerős ipar megjelenése a vidéki településeken (s ezzel kikényszerítője egy erőteljesebb csatornázási folyamatnak), az általa okozott szennyezések alapvetően változtatták meg az összegyűjtött szennyvizek minőségét. így vált a korábban kommunális elnevezésű (és döntően meghatározott szervesanyag-tartalmú települési szennyvíz egyre nehezebben kezelhetővé. Mivel pedig jó szabályaink vannak arra, hogy a települések közcsatornáit megvédjük az anyagukra, a bennük dolgozókra veszélyes (a szennyvíztisztító telepeket pedig azok üzemét kedvezőtlenül befolyásoló) szennyvizektől, a közcsatornára csatlakozó iparok pedig vagy jelentős előtisztítási programot hajtanak végre, vagy saját tisztítótelepek létesítésére kényszerülnek. Az előadó befejezésként a további fejlődés lehetséges útjaival foglalkozott, rámutatva a következőkre: Az ipari vízgazdálkodás távlati fejlesztési elképzeléseinek felvázolásához 23
