Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1985 / 2. szám
Pártértekezlet az OVH-ban Az MSZMP OVH Bizottsága február 9-én tartotta pártértekezletét, amelyen megtárgyalták a XII. kongresszus óta végzett munkát. Megvitatták a küldöttek a kongresszusi irányelveket, majd sor került a pártbizottság tagjainak és a felsőbb szintű pártértekezlet küldötteinek megválasztására. Az OVH székházónak VII. emeleti tanácstermében Marczis Rudolf PB-titkár köszöntötte a megjelenteket, külön üdvözölte az elnökségben helyet foglaló Poden Gyulát, az MSZMP KB alosztályvezetőjét és Buday Bélánét, az MSZMP I. kerületi PB-titkárát. Ezt követően a pártértekezlet elnökének, dr. Virágh Árpádnak felkérésére Marczis Rudolf ismertette a pártbizottság beszámolóját az elmúlt öt év tevékenységéről. A beszámolóban kiemelt figyelmet kapott a gazdaságszervező munka, az eszmei-ideológiai helyzet elemzése és a belső pártélettel kapcsolatos kérdések. A PB titkárának másfél órás beszámolója után hozzászólások következtek, s ennek során dr. Csevár Antal (OVH), dr. Muts Rudolf (VGI), Fehér Ferenc (VITUKI), Soltész József (OVH), Poden Gyula (MSZMP KB), Kovács Antal államtitkár, Mohi Antal (ABKSZ), Fazekas Györgyné (VITUKI), Marosy Attila (OVH), Polgár István (ABKSZ), dr. Rácz Dezső (VGI), dr. Alföldy László (VITUKI), dr. Oszoly Tamás (VGI) és Hahn Gyula (OVH) mondott véleményt, járult hozzá a pórtmunka még teljesebb értékeléséhez. A vitában elhangzottakat Marczis Rudolf foglalta össze, megköszönte a párttagság munkáját, majd sor került a 29 tagú Pártbizottság tagjainak és a felsőbb szintű (I. kerületi) pártértekezlet küldötteinek megválasztására. A választás után az újonnan megválasztott Pártbizottság Buday Béláné elnökletével megtartotta első ülését, amelyen megválasztották a végrehajtó bizottságot. Az OVH párttitkárává Marczis Rudolfot választották. A titkár társadalmi helyettese: Bökfi Sándor (OVH). A VB tagjai: Zsuffa Ervin (OVH), dr. Gerencsér Árpád (OVH), dr. Csáky Ferenc (VGI), Várnagy Miklós (VGI) és Mátrai József (ABKSZ). Az I. kerületi pártértekezlet küldöttei: dr. Breinich Miklós, Marczis Rudolf, dr. Baksa István, Kolozsvári Lajos és Árkay István. A tartalmas és színvonalas pártértekezlet az Internacionólé eléneklésével ért véget. A pártértekezlet küldöttei figyelmesen hallgatják a beszámolót Dr. Virágh Árpád a pártértekezlet elnöke megnyitja a tanácskozást Nagy Gábor felvételei Marczis Rudolf, a PB titkára összefoglalja a vitában elhangzottakat 9