Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1985 / 4. szám
Negyedszázad jelentős idő egy folyóirat életében is. A Magyar Vízgazdálkodás, a vízügyi ágazat lapja ezalatt „nagykorúvá" vált és a vízügyi politika, a vízügyi szervezet munkájának, a hazai és nemzetközi kapcsolatoknak elsőszámú szóvivője lett. A kezdetekre visszanézve; 1960-ban látott napvilágot a Vízgazdálkodás — akkor még ezt a címet viselte homloklapján —, az Országos Vízügyi Főigazgatóság orgánuma. Ez a lap kéthavonként jelent meg, 1500 példányban. HUSZONÖT ÉVES a Magyar Vi Az új lap megindítását — az ágazati szakmai célkitűzések ismertetése mellett — több más körülmény is indokolta. Az ágazat kapcsolatai egyre kiterjedtebbé váltak a tanácsi szervekkel, amelyekkel együtt kellett dolgozni a helyi vízrendezési leiadatok megoldásában, a lakótelepek vízellátásában és csatornázásában, az ár- és belvízvédekezésben. Az újonnan induló lolyóiratnak kapcsolatot kellett teremtenie a vízügyi tevékenységgel foglalkozó szervezetek között, formálnia, alakítania kellett az egységes szemléletet. Társadalmi-gazdasági szükségszerűség volt, hogy a lakosság is tevékenyen bekapcsolódjon a soron következő vízügyi feladatok megoldásába, és ezt elősegítsük a tömegtájékoztatás eszközeivel is. A Vízgazdálkodás mellékleteként — 1974—1978. évek között — negyedévenként jelent meg a Vízgazdálkodás és Környezetvédelem című kiadvány is, amely orosz, német és angol nyelvű tartalomjegyzékkel segítette a szakmai tájékozódást. Új igényt elégített ki ez a melléklet, hiszen a környezetvédelem kérdéseit már nálunk sem lehetett „félvállról" venni. A Vízgazdálkodás szerkesztősége és Szerkesztő Bizottsága az elsők között volt, akik lelismerték, hogy a levegő, a talaj védelme, a települési és egészségügyi környezetvédelem, a zajártalom elleni védekezés az emberi jövő védelme, — ha nem becsüljük meg a természetet, jövőnket ássuk alá. A Vízgazdálkodás és melléklete mindig a kor követelményeinek megfelelően szolgálta ezt a vízügyi politikát. Az 1970-es években a víz egyre növekvő szerepre tett szert a társadalomban és megnőttek a követelmények a vízügyi ágazattal szemben is. Ezért egyéb intézkedések mellett olyan lapra is szükség volt, amely teljesíteni tudta az információs igényeket. így alakult meg 1978 júniusában a Vízgazdálkodás és a Vízgazdálkodás és Környezetvédelem összevonásából a vízügyi ágazat havonként megjelenő folyóirata, a Magyar Vízgazdálkodás. A 38 oldalas lap — színes borítójával, színes közbenső oldalakkal, gazdag képanyagával és megújult, magas színvonalú cikkeivel, leisorakozott a legelismertebb szakmai folyóiratokhoz. Ez a terjedelem lehetővé tette, hogy a lap a vízügyi ágazat valamennyi dolgozójához szóljon. Megtalálta e hasábokon az olvasnivalót a munkás, a mérnök, a technikus egyaránt. És méltóképp jelenhetett meg a vízügyi ágazatban folyó felelősségteljes munka, a vízért és a viz ellen folytatott örök küzdelem méltó ábrázolása is. A vízgazdálkodáspolitika és az ágazatirányitási stratégia ismertetése mellett jelentős részben szakmai anyagok töltötték