Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 1. szám
OK inyarban ibbnak látta, ha elmenekül. A Krónika arról is id, hogy az erdőben leesett lováról, nyakát szeg!, testét saját ebei falták fel. Mi történik közben a vak kisfiúval? Pécsváradon íjtegetik, várva a jobb időket. Ügy írja a króni- 35: a pribék szíve megesett a gyermeken, csak ilig hajtotta végre Kálmán ítéletét. Nem szakadt fit magva az Árpádoknak. Hisz’ miként később derült, Béla nélkül már a tizenkettedik század éjén kihal az Árpád ház. Vak Bélát — ilyen a irténelem — éppen Kálmán fia, II. István jelöli kódjának. Az új király gazdagon megjutalmazza dömösi prépostságot — ezzel megteremti a mo- 3Stor több évszázados gazdagságát —, de nem dedi a történteket. Csak az alkalomra vár, ami ^marosan el is következik. Az aradi országgyűsen, ahol együtt van minden főrangú ember, leészároltatja Kálmán híveit... A monostor még úgy-ahogy átvészeli a török /tizedeket. 1702-ben I. Lipót felrobbantja a mafar várakat. Bár nem erősség, nem kíméli a döösi falakat sem. Visegrád és Dömös egyszerre anyatlik a földre. Pedig a korabeli feljegyzés érint a dömösi romok még bizonyítják, hogy a onostort: „királyi bőkezűséggel építette Almos arceg .. Ma már nem bizonyíthatnak ilyesmit. Hiszen am is romok, csak kőmorzsalékok. De bizonyítják Illyés Gyula igazát. Éppen a izétszórt” kövek, „a csontkupacok”, „hétpróbás űemlékeink” köteleznek rá, hogy a tudatunkban, ! emlékezetünkben összerakjuk a leomlott falast, históriánk szétszóródott mozaiklapjait. Visegrád — mindaz ami valaha Visegrád volt — amcsak királyok müve. S nem is csak a tisztességal megfizetett mesterembereké. A névteleneké is. mervén a középkori királyi palota méreteit — avtelen ezreké, tízezreké. Róbert Károly uralkodásától kezdve Mátyás kiily haláláig mindig akadt itt dolga a szerszámot irgató kéznek. Meglehet, az Anjou-király sohasem jön ide, ha ssze nem különbözik az óbudai polgárokkal. De az már nem lehet pusztán hangulat kérdése, hogy éppen ennél a helynél állapodik meg. Visegrád, miként az Árpádháziak Pilise, az akkori Magyarország mértani középpontjában fekszik. Minden szempontból megfelel a hatalomra törő uralkodónak. Itt halad át az európai kereskedőút, ide kanyarodik a hegyek közül kibúvó Duna. S az sem mellékes körülmény, hogy ezt a tájat ritka szépséggel áldotta meg a természet. Ennyi előny igazán elég hozzá, hogy egy király palotát, székhelyet álmodjon ide. Visegrád úgy emelkedik, hogy Esztergom, Buda, Fehérvár sorra elmarad mögötte. Követjárások, fejedelmi tanácskozások, koronás fők kongresszusa. A ragyogásba, a pompába csak egyetlen kard pengéje villan bele. Zách Feliciáné. A leányát bosszuló kemény öregembert levágják az udvami fegyvernökök. Oe Zách Félidőn sötét sz lleme mégis ott lebeg Visegrád felett. Zsigmond alatt megesik, hogy a királyi palota a király fogdája. Azután 1440-ben olyasmi történik, amire eladdig magyar földön nem akadt példa. A fellegvár öregtornyából — ahol régóta vigyázták — elemelik a szent koronát. Mintegy példázva: ez az ország kifosztható! Ráadásul a lopás megszervezője nő. Kottaner Jónosné, Erzsébet királyné udvarhölgye szinte a talpig felfegyverzett várőrség szeme láttára csomagolja bársony vánkosba a koronát, s lopja ki a várból Erzsébet királyné fia, a csecsemő V. László fejére. „Az őrök és a várnagy népe ezen az éjszakán különösen éberek voltak a gond miatt, amely rajtuk volt, mégis a mindenható Isten, úgy látszik, mindnyájuk fülét betömte, hogy abból egyikük sem hallott semmit. Mert én mindent jól hallottam, s nagy félelemben és aggodalomban őrködtem az egész idő alatt, s nagy ájtatosan letérdeltem és kértem Istent. . . Imádságom végeztével felálltam, hogy a bolthajtásos helyiségbe menjek s lássam mit mívelnek: ő azonban már szembe jött velem azzal, hogy sikerült. Az ajtó lakatjait lereszelték, azok lakatjai azonban erősek voltak, hogy nem lehetett őket lereszelni, a tokot ki kellett égetni, ettől erős szag keletkezett, úgyhogy aggódtam, nem kérdezősködik-e majd valaki a szag miatt, de Isten őrködött felettünk. Mikor aztán a szent korona egészen szabaddá vált, mindenütt megint betettük az ajtókat, és más lakatokat vertünk rájuk azok helyett, amelyeket levertünk, újra rányomtuk nagyságos úrnőm pecsétjét, a külső ajtót megint bezártuk, visszatettük a lepecsételt kendőcskét úgy, ahogy megtaláltuk és ahogy a várnagy odatette, én meg a reszelőket beledobtam az árnyékszékbe, amely az asszonyházban volt, ott majd megtalálják a reszelőket, ha bizonyíték végett feltörik. A szent koronát a kápolnán keresztül vitték ki, ahol Szent Erzsébet nyugszik, ide én Kottaner Jánosné egy miseruhával és egy oltárterítővei tartozom, ezt majd nagyságos uram, László király fizesse meg.” Megfizette-e V. László a visegrádi miseruhát és az oltárterítőt? Törődött-e ilyen aprósággal az, oki majdnem egy országot veszített el öt esztendő alatt? :ár előtt El is veszejti, ha nincsenek a Hunyadiak. A magyarok csillaga még egyszer felragyog, Visegrádot még egyszer aranyba vonja a reneszánsz. A követek azt üzenik haza, nyugatra: a földi paradicsomba tévedtek. A szultán követe megnémul a látványtól, még eldadogni sem képes ura üzenetét. Bonfinit, Mátyás király történetíróját meg lehetne gyanúsítani, hogy túloz. De mi szüksége lenne erre a mohácsi csata előtti esztendőkben Oláh Miklós esztergomi érseknék? „A város elején, a keleti oldalon emelkedik a királyi palota, melynek fekvése olyan festői, a ráfordított költség révén olyan pompázatos, palotái és valóban királyi egyéb épületei által olyan kimagasló, hogy ahogy mondani szokták, egymagában négy királynak is nyújt kényelmes szállást teljes kíséretükkel egyetemben. Azt mondják, háromszázötven, sőt még több szobája is van. A kaputól száz, sőt még több lépésnyire befelé kezdődik a lépcső négyszögű faragott kövekből, hét-nyolc öl szélesen, és mintegy negyven lépésnyi magasságig. Itt négyszögű udvair van, amely függőkért módjára fekszik.” Schulek Jánost, aki megszállottan kereste a Mátyás palotát, megmosolyogták. A megszállottak hozzáedződnek az ilyesmihez. A kortársak mosolyogtak, Schulek ásott. 1934 decemberének utolsó napján rábukkant az északi pálotaszámyra . . . Azt mondják a szakemberek, akik idegenforgalommal foglalkoznak: évente egymillió látogató fordul meg Visegrádon. Ennyien ellenőrizhetik Bonfini és Oláh János szavahihetőségét. Gondolom, a temetcbe már sokkal kevesebben mennek el. Kényelmesek vagyunk és háíádatlaook. Én is csak most, ki tudja hányadik visegrádi utamon sétáltam ki a 'sínkeresztekhez. Tartoztam egy főhajtással Schulek Jánosnak és édesapjának Schulek Frigyesnek, a két nagy építőművésznek és romfeltárónak. Kicsiny temető a visegrádi, hisz’ maga Visegrád is csak egy nagyobbacska falu. De az ilyen kicsiny temetők, néha nagyon marasztalni tudják az embert. Egy fehér márványlapról a Latinovits ősök nevét olvashatni le. A szárszói sínekre készülve Latinovits Zoltán napokat elüldögélt a síremlék előtt. Egy fekete márványlapon: „Hic iacet Josephus Viktorin.” Viktorin József plébános ébresztette a múlt század második felében Visegrádot. 1869-ben ő szervezte meg az első hazai túrát. Ez a szlovák nemzetiségű, emelkedett szellemű ember állított keresztet a várromnál Zách Klára emlékére. Egy vöröses gránittömbön: Áprily—Jékely Lajos „Erdélye helyett megtalálta itt a visegrádi erdőkoszorút." Itt akart pihenni. Itt nyugszik tizenöt esztendeje a magyar líra egyik legszebb hangú énekese. Nagyenyedről a visegrádi erdőbe, a toronyszobás házba, a mai Aprily-völgybe vezet az útja. Hegyek alól hegyek alá: Jó itt az edző, nyugtató magasság, a síkon lengetem az életem. Mindig hegy volt a hazám és most a hátam a sűrű múltú hegynek megvetem. Kása Csaba 15
