Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)

1984 / 4. szám

Dr. Hegedűs Lajos a 22. alkalommal elnyert kiváló címet tanúsító oklevéllel (Csíkos Ferenc felvételei) lalat címet és nem véletlen az sem, hogy több mint 20 alkalommal részesül­tek ebben a kitüntetésben. Ez csak olyan kollektíva esetében lehetséges, erre csak olyan közösség képes, ahol eleven a szocialista munkaverseny, a szocialista brigádmozgalom, ahol jó egyetértésben együtt munkálkodnak a kommunisták és pártonkívüliek, a párt­­szervezetek, a KISZ-szervezetek, a gaz­dasági vezetők és a szakszervezet. Csak együttes munka és közös cél irányába való eltökélt haladás produkálhat olyan eredményeket, amelyet önök büszkélked­ve felmutathatnak. Délelőtt meglátogattam a vállalatnak a javítóműhelyét és ott személyesen a rövid látogatás alatt is meggyőződhet­tem arról, hogy a kiváló vállalati cím mögött nagyon tudatos munka van. Töb­bek között a szocialista brigádok na­gyon tudatos tevékenysége, és szeret­ném megmondani az itt jelenlevőknek, hogy ott abban a kis üzemben — ahol azt hiszem kétszázan dolgoznak össze­sen — nagy tisztelettel és elismeréssel szóltak az ott nem képviselt, de ebben a teremben képviselőjük által jelen levő szocialista brigádokról, akik a szocialis­ta mnkaversenyt komolyan úgy fogják fel, ahogy a haza sorsáért felelősséget érző embereknek ehhez a nagy ügyhöz viszonyulniuk kell. Megkérdezték tőlem ezen a találkozón — az egyik elvtárs vagy szocialista brigádvezető —, hogy mi a véleményem a vízügyről és a Kö­­zéptiszavölgyi Vízügyi Igazgatóságról. Nekem a vízügyről, de ez nemcsak az én véleményem, ez a párt és a kormány véleménye is, a vízügy területén dol­gozók munkájáról nagyon magas elis­merést kifejező véleményem van. A Kö­­zéptiszavölgyi Vízügyi Igazgatóság mun­káját nagyra becsülöm és azoknak az embereknek az erőfeszítését is, akik szocialista brigádokba tömörülve 20— 25 éven keresztül jó egyetértésben, a közös célok szolgálatában úgy dolgoz­tak, hogy úgy akarnak boldogulni, hogy a közösség is boldoguljon. Ezek előtt az emberek előtt itt ezen a pléhumon sze­retném megmondani, én leemelem a kalapomat, minden tisztelet és meg­becsülés megilleti őket. Kérem, hogy gondjaikra bízott területnek legyenek jó gazdái az elkövetkező időben is, mindannak, ami a gondjaikra bízott ál­lami vagyonnal és tulajdonnal kell, hogy történjen annak érdekében, hogy fel­adatainkat jól megoldjuk. Óvják min­denekelőtt az egyik legnagyobb ter­mészeti kincsünket a vizet, annak tisz­taságát, amely természetesen nemcsak a laboratóriumnak a feladata, amit meglátogattunk és ahol lelkes és oda­adó munka folyik azért, hogy a vízügy egésze is megfelelően teljesítse felada­tát — ez mindenkinek a feladata! Egyébként is úgy hiszem, hogy termé­szeti környezetünk védelméért senki nem tesz annyit — tegyük hozzá nem is tehet tulajdonképpen annyit — mint a víz­ügyesek, azok a vízügyesek, akikről az előbb elismeréssel beszéltem. És termé­szetesen kérem, hogy ezután is oldják meg a vízrendezéssel, az árvízvédelem­mel és minden más, a hatáskörükbe utalt feladatokat jól és megfelelően. Ez követően Németh Károly kül- és belpolitikai kérdésekről szólt. — Nagyon sok olyan vívmányunk van, amelyre büszkék lehetünk és amelyeket a nehéz viszonyok között is sikerült meg­védelmezni. Ezek között a vívmányok között talán a legfontosabb az a nem­zeti egyetértés, amely a szocialista épí­tés jegyében kialakult a mi országunk­ban. Sok vívmányunkról lehetne szólni — én ezt most nem akarom részletezni — annyit azonban hadd mondjak meg, hogy arra a létbiztonságra és szocia­lista biztonságra, amelyre a mi orszá­gunkban és általában a szocialista or­szágokban van, az összes nehézség el­lenére sok ország büszkén tekint, büsz­kén tekinthet — jelentette ki Németh Károly. Elemezte a nemzetközi helyzetet, szólt a feszültségekről és hangsúlyozta, hogy hazánk a békéért minden nemzetközi te­kintélyét latba veti, barátaival és szö­vetségeseivel síkra száll a békés egy­más mellett élésért. Jóleső érzéssel állapíthatjuk meg — folytatta elemzését —, hogy hazánkban rend, nyugalom van, jó az alkotó légkör, nagy a politikai aktivitás és a politikai légkör jó. Népünk túlnyomó többsége cselekvőén támogatja a párt politikáját és annak folytatását igényli. Ha a mi munkánkat valahol kritika és jogos kri­tika éri, akkor az éppen az, hogy az emberek azt kérik: legyünk következe­tesebbek az általunk is jónak tartott politika gyakorlati megoldásában. Az ország belső stabilitása, társadalom­­politikai egysége a mi társadalmunk nagy, közös vívmánya. Éppen ennek a megőrzése, erősítése a legfontosabb fel­tétele a nehézségek leküzdésének, an­nak, hogy az előttünk álló feladatokkal is megbirkózzunk — hangsúlyozta Né­meth Károly. Változatlanul fontosnak tartjuk a szö­vetségi politikát, a nemzeti összefogást. A szocialista demokrácia útján hala­dunk, együtt gondolkodva és cseleked­ve úrrá lehetünk nehézségeinken. Csak mindenki teljesítse a maga feladatát, a munkás dolgozzék hatékonyabban, a hivatalban ülő harcoljon a bürokrácia minden újabb megnyilvánulása ellen. A Központi Bizottság titkára kiemel­te: versenyképes termelésre, a közérze­tet javító tevékenységre van szükség. Legyen megbecsülése a jó munkának, elismerése a társadalmi tevékenységnek. Szól a pórt napirenden levő legfonto­sabb teendőiről és elmondta, hogy a Központi Bizottság legutóbb a gazda­ságirányítás rendszerének továbbfejlesz­tésével foglalkozott. Hozzászólása vé­gén a következő szavakkal nyújtotta ót a Kiváló Vállalat címet tanúsító okle­velet dr. Hegedűs Lajos igazgatónak: — Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy a múlt évi jó munkát elismerő oklevelet átnyújthatom. Még egyszer szívből kívánok minden jót, eredményes 1984-as esztendőt, békés jelent és jövőt valamennyiüknek. Nagy taps fogadta a kitüntető cím átadását, majd az igazgatóság három szocialista brigádja vehette át az ága­zat, kilenc pedig a vállalat kiváló bri­gádja kitüntetést. Ezután az igazgató­ság 45 dolgozója kapott különböző ki­tüntetést. ÁTADTÁK A KITÜNTETÉSEKET A Szolnokon rendezett ünnepséggel egyidőben Debrecenben a Tiszántúli Víz­ügyi Igazgatóságnál Zsuffa Ervin az OVH elnökhelyettese, Budapesten a Vízügyi Építő Vállalatnál Kovács Antal államitkár, az OVH elnöke, Szolnokon a Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalatnál Dobi Ferenc a MEDOSZ főtitkára, a Fővárosi Vízműveknél Budapesten Varga Miklós az OVH elnökhelyettese, Komlón a Baranya Megyei Vízmű Vállalatnál Péter István a HVDSZ titkára, a Szekszárd— Vízi Társulatnál Szekszárdon Varga Miklós az OVH elnökhelyettese, a Hanyi—Saj­­foki Vízgazdálkodási Társulatnál Hevesen Soltész József az OVH főosztályvezetője, a Dunaújvárosi Vízi Társulatnál pedig Császár József a Vízgazdálkodási Társula­tok Országos Választmányának elnöke adta át „Kiváló Vállalat" címet tanúsító oklevelet. Az „Elismerő Oklevél” kitüntetést az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóságnál Baján Varga György a MEDOSZ titkára, Budapesten a Vízgazdálkodási Intézetben Váradi József az OVH osztályvezetője, Kazincbarcikán az Északmagyarországi Re­gionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalatnál Áll Lajos az OVH főosztályvezetője adta át. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom