Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)

1984 / 4. szám

Osztravai látkép EKOFILM ’84-Környezetvédelmi filmfesztivál Osztravában Az idén 11. alkalommal került sor Osztravában a környezet­­védelmi filmek fesztiváljára. Hagyományosan Porubán a művelődési ház két termében 5 napon át május 21—25. között folytak a vetítések, s a szakemberek és az érdeklődők 18 ország 134 filmjét tekinthet­ték meg. Az EKOFILM ‘84 mottója a munka, a pihenés és a környezet volt, s a fesztiválra nevezett filmektől azt várták, hogy emeljék ki a munka és a pihenés környezeti kérdéseit, az emberi munka és a munkán kívüli tevékenység összefüggéseit, illetve viszonyát a természethez. Természetesen a legtöbb filmmel a rendező Csehszlovákia (46) neve­zett. Bulgária (16), a Szovjetunió (14), az USA (10), és Magyarország (9) küldte a legtöbb filmet a rendezőkön kívül. Hazánkat a MAFILM, a Magyar Televízió, az IPV Filmstúdió és a Vízügyi Filmstúdió képviselte. Utóbbi az Olajcsapda és áz Üj seprő című filmeket küldte el, amelyeket a TV Delta Híradójában is láthat­tunk. A jó színvonalú érdekes fesztiválon a magyar filmek ezúttal nem kaptak díjat. A Grand Prix-t Vladimir Kressl. rendező alkotása a Most környékének rekultivációja című csehszlovák film nyerte el. Főd íjat kapott S. Losev szovjet rendező a Bioszféra és az ember című filmje. A fesztivállal egyidőben szemináriumok, viták folytak, előadások hangzottak el a következő témákban: „Életstílus — technika, — kör­nyezet”; „Urbanizáció és az ember egészséges fejlődése"; rtEmberi tevékenység a védett területeken”; „Munka és pihenőtér kiala­kítása”. Az Osztravában jelen levő magyar küldöttséget fogadta Libuse Novotna asszony, a fesztivál elnöke, aki örömét fejezte ki a hagyományos magyar részvételnek, s kikérte a jelenlevők szakmai véleményét is. (sz. I.) Szerkeszti a SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG. Főszerkesztő: DR. LÁSZLÓ FERENC. Szerkesztőség címe: BUDAPEST I.. Fő u. 48—50. Budapest, Pf. 351. 1394. Telefon: 352-731. KIADJA A LAPKIADÓ VÁL­LALAT, Budapest VII., Lenin körűt 9—11. 1073. Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V., József nádor tér 1. — 1900) közvetlenül, vagy posta­­utalványon, valamint átutalással a KHI 215-^-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre: 80,— Ft. Egyes szám ára: 10,— Ft. Külföldön terjeszti: Kultúra Külkereskedelmi Vállalat (Budapest, Pf. 149. H—1389) és külföldi bizományosai. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. 84 magyar 4 vízgazdálkodás TARTALOM Újra kiváló vállalat a Középtisza­­vidéki Vízügyi Igazgatóság 1 Vízügyi tárgyalások 3 Vízgazdálkodás az 1984. évi tavaszi BNV-n 4 A vízgazdálkodás néhány kiemel­kedő feladatáról 6 Bél Mátyás emlékezete 7 Tanulmányúton az NSZK-ban 8 Hígtrágyakezelés és elhelyezés a Felsőtiszavidéki VÍZIG területén 10 Beszélgetés dr. Kelemen Lászlóval az ipari vízgazdálkodásról 13 Országos vízügyi tanulmányi ver­seny 14 A század sodrában. Beszélgetés dr. Kertai Edével 16 Elnöki értekezleten tárgyalták 19 Utazás a nádi világban (I.) 20 Könyvismertetők. A hatékony kör­nyezetvédelem. Mezőgazdasági talajcsövezés 22 Az arany- és az ezüsthíd regéje 23 A vízgazdálkodásban érvényesülő munkaügyi politikáról 24 Egy évezred — „Az aszályok és ár­vizek szélsőségei között..26 30 éves a VIZITERV 27 Vízügyi lapokban olvastuk 28 Sport в III. Cimképen: Idénynyitó a Velencei-tavon Hátsó oldalon: Bél Mátyás arcképe (Cikk a 7. oldalon) Cikkeink szerzői: Baksa István, Csevár Antal, Déri József, I Fejér László, Kása Csaba, P. Károlyi Zsigmond, László Ferenc, N. László End­re, Lovretity Zsigmond, Molnár Béla, Szalai Csaba, Szokács László. Index: 25 873 Készült a Vízügyi Dokumentációs Szolgáltató Leányvállalat nyomdájában, Budapest VII., Kazinczy u. 3/b. — 84/967 — F. v.: Fischer Tibor HU ISSN 0139—1372

Next

/
Oldalképek
Tartalom