Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)

1984 / 3. szám

A hatósági tevékenység szerepe a vízgazdálkodásban A Magyar Szocialista Munkáspárt határozata elvi éllel mutatott rá, hogy feladataink eredményes megoldása igényli a társadalom irányítási, állam­­igazgatási rendszer korszerűsítését, a tevékenységi körök pontosabb megha­tározását. Ez utóbbinak a vízügyi ál­lamigazgatás körében már csak azért is nagy jelentősége van, mert állam­­igazgatási feladatot nem csupán az Országos Vízügyi Hivatal, hanem a centrális irányítás alá tartozó 12 víz­ügyi igazgatóság is ellát. Éppen ezért nagyon fontosak azok az elméleti ala­pok, ezeknek pontos meghatározása, amelyekre a vízügyi igazgatóságok szervezeti egységei a hatósági tevé­kenységben támaszkodnak. A közigazgatás minőségi mutatója nem lehet más, mint az, hogy milyen hatást gyakorol a társadalmi folyama­tokra, mennyire segíti fejlődésüket. A vízügyi államigazgatás célja tehát, hogy ez a hatás minél erőteljesebb és ered­ményesebb legyen. E tekintetben a főbb tennivalók a vízgazdálkodást közvetítő jogszabályok következetes alkalmazása, a törvényesség megtartása, a különbö­ző érdekek összhangjának megtalálá­sa, a diszkrécionális mérlegelés lehe­tőségeinek célirányos kiaknázása, ame­lyek együtt a vízügyi államigazgatás végrehajtó tevékenységére feladatmeg­jelölő kihatással vannak. Fejtegetéseinket a közigazgatástu­domány eredményeire alapozzuk, s en­nek során közelebbről is szemügyre vesszük, hogy milyen korszakban, kik­nek a tevékenysége segítette a köz­­igazgatás, benne a hatósági tevékeny­ség fejlődését. 1867 előtt a magyar közigazgatástu­dománynak egyszerűen nem volt meg a tárgya, mert nem létezett a polgári forradalom eszméivel összhangban álló közigazgatás. A magyar közigazgatástudomány kezdeti korszaba az 1870-es évek elejé­től a századforduló utáni első évekig terjedt. Jeles képviselői voltak Concha Győző, Jászi Viktor, Tomcsányi Móric, Valló József. A két világháború közötti magyar polgári közigazgatástudomány legna­gyobb hatású, külföldön is elismert egyénisége Magyary Zoltán volt. Ma­­gyary és iskolája tudatosan törekedett az elmélet és a gyakorlat egységének megteremtésére. Más kérdés, hogy Magyary és társai munkásságát az ak­kori kormányzat milyen mértékben kí­vánta a közigazgatásban hasznosítani. Reformtörekvéseik ugyanis a szolgál­tató, szükségletkielégítő közigazgatás kibontakoztatására irányultak, míg a kormányzatnak döntően elnyomó ható­sági-közigazgatásra volt szüksége. Ma­gyary személyes életművét a „Magyar közigazgatás" című könyve tetőzte be, amelyben kulcstételként fogalmazta meg, hogy a XX. századi államban a közigazgatással szemben az eredmé­nyesség követelménye elengedhetetlen. A II. világháborút közvetlen követő koalíciós kormányzás viszonyai között, amely súlyos politikai harcoknak volt kifejeződési formája, a tudományos életben pozícionált erő csak egy volt: a Magyary-féle iskola. Ez azonban Ma­gyary Zoltánnak a világháború végén bekövetkezett halálával elvesztette ve­zérét, s az egyéb kohéziós erők nem bizonyultak elegendőnek a kutatók ösz­­szetartá só ra. A magyar közigazgatás 1949—1956 közötti években államigazgatássá ala­kult, tudományos igényű művek nem születtek; az egyetemi oktatás céljára is csak jegyzetek készültek, de tan­könyvek nem. Az 1956 utáni magyar államigazga­tás-tudomány elsőrendű kötelességének tekintette a szocialista törvényesség eszméjének szolgálatát azzal, hogy an­nak elméleti és elvi problémáit az ál­lamigazgatásra nézve kidolgozza. Kovács István „Az államigazgatás meghatározása" című munkája alap­vető jelentőségű. Elméleti konstrukció­jának sarkköve, hogy a közhatalom gyakorlásának jogosítványa az az el­sődleges ismérv, amely elválasztja az államigazgatást az egyéb igazgatási tevékenységektől, nevezetesen az olyan igazgatási tevékenységtől, amelyet ál­lami szervek fejtenek ki ugyan, de az állami kényszer alkalmazásának lehető­sége nélkül. Álláspontja szerint, a köz­hatalmat megvalósító államigazgatás specifikuma a végrehajtó-rendelkező tevékenység. Kovács István fejtegetéseinek ered­ménye egy államigazgatási definíció, az államigazgatási tevékenység szétvá­lasztása az egyéb társadalmi és köze­lebbről igazgatási tevékenységektől, s az ennek érdekében szóba jöhető kri­tériumok áttekintése és értékelése. Az irodalom egy harmadik fő vonu­latába a hatósági tevékenységgel fog­lalkozó munkák számíthatók. E tekin­tetben elsősorban Varga József „A ha­tósági tevékenység és a hatósági szer­vezet" című munkája érdemel figyel­met. A szerző határozottan kettéválasz­totta a közhatalmi tevékenységet ható­sági jogkörben végzett tevékenységi formákra, és a hatáskörben végzett egyéb tevékenységi formákra. Kovács István tételeinek felhasználásával to­vább pontosította az államigazgatási szervek közötti munkamegosztás for­máit: a feladatkörök, a hatáskörök és a hatósági jogkörök elosztását. Az ér­tekezés fogalomképző jellege a ható­sági tevékenység jogpolitikai elveiről szóló fejezetben kerül előtérbe. Figye­lemre méltó: „Az államigazgatási ha­tósági eljárás főbb elméleti kérdései" című mű, amely Szűcs István munkája. A magyar államigazgatás-tudomány­ban az államigazgatás fogalmáról ál­talánosan vallott az a Kovács István akadémikus által körülírt meghatáro­zás, amely szerint az államigazgatás lényegében nem más, mint az állam­­hatalmi szervek végrehajtó-rendelkező tevékenysége. A végrehajtó-tevékeny­ség, az államigazgatási jog által meg­határozottan. Az államigazgatási szer­vek rendelkező tevékenysége pedig tör­vényen alapuló jogszabályok kibocsá­tása; másként fogalmazva: jogalkotó tevékenység, amelynek mechanizmusa sem szabályok nélküli, de ezek a sza­bályok államjogiak, s nem államigaz­gatási jogiak. Mindenesetre további vizsgálódásunkból a jogalkotási tevé­kenységet kizárhatjuk. Felmerül azonban, hogy az állam­­igazgatás végrehajtó tevékenysége egé­szében, teljes terjedelmében szoros ér­telemben vett jogalkalmazói tevékeny­ség-e, vagy pedig azon belül is csak egy meghatározott, szűkebb működési formát tekinthetünk ilyennek. A ma­gyar szocialista jogtudományban — és közelebbről az államigazgatási jog tu­dományában is — egységes álláspon­tot tükröz az a felfogás, amely a jog hatályosulását nem azonosítja a jog­­alkalmazási tevékenységgel, hanem ez utóbbit az előbbi egyik megnyilvánu­lási formájának tekinti. Varga József korábban hivatkozott munkájában, fel­használva tudományos következtetése­ket, jogelméleti fejtegetéseknek és gya­korlati tapasztalatok elemzésének ered­ményeképpen a jogszabályok állam­­igazgatási szférájában végbemenő ha­­tályosulásának négy formáját mutatja ki. Ezek: 1. a jogszabály-alkalmazás, 2. a jogszabályok végrehajtása, 3. az állampolgárok és szervezetek jogköve­tése, s végül 4. az állampolgárok és szervezetek jogérvényesítése. A jogal­kalmazás lényegét tehát — más oldal­ról tekintve — abban kell látnunk, hogy az mindig egyes ügyek eldöntése. Az államigazgatás végrehajtó tevé­kenysége teljes terjedelmében azonban nem tekinthető jogi értelemben vett el­járásnak. Közhelyszámba menő kité­tel, hogy az államigazgatás, az állami funkciók megvalósításának oldaláról tekintve döntően közhatalmi tevékeny­ség. Ez természetesen így nem egészen pontos. Két lényeges kiegészítés kíván­kozik e meghatározáshoz. Először: az államigazgatás nemcsak közhatalmat megvalósító tevékenység, mert pl. köz­hatalmi jogosítvány nélkül (esetenként és részben ilyenekkel is) látja el az állami vállalatok, intézetek úgyneve­zett tulajdonosi igazgatását, továbbá az alája nem rendelt szövetkezetek, egye­sületek felügyeletét. Másodszor: köz­hatalmi tevékenységet nemcsak állami­igazgatási szervek, hanem más állami szervek: államhatalmi, népképviseleti és önkormányzati, valamint bírói és ügyészi szervek is ellátnak. A közha­talmi tevékenységet tehát nem lehet leszűkítetten értelmezni, és csak mint az államigazgatásra jellemző tényke­­dési formának tekinteni. Egyetértünk azokkal a tudományos nézetekkel, ame­lyek a közhatalmi tevékenységet szű­kebb értelemben kezelve az államigaz­gatáson belül helyezik el, míg tágabb értelemben — valamennyi állami szerv közbejöttével — az állam hatalmának megvalósítására irányuló egész állami tevékenységet értik alatta. 26

Next

/
Oldalképek
Tartalom