Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 8. szám
léletű megközelítés. A gazdasági élet különböző szféráiban már néhány évtized óta polgárjogot nyert a kibernetika és a rendszerszemlélet széles körű alkalmazása — mégpedig nem is eredménytelenül —, ugyanakkor a természeti értékeink óvását szolgáló tevékenységünk ezt a fontos eszközt az utóbbi időkig nélkülözte. Ez annál is inkább érthetetlen, mivel a kibernetika úttörői éppen a természetben megtalálható rendszerek működési törvényszerűségeinek analógiájára alakították ki a gazdasági szervezetek mint rendszerek „kormányzására" vonatkozó elméletüket. Reméljük, hogy a környezetvédelemben keletkezett lépéshátrányt rövidesen sikerül felszámolnunk, és az ökológiai-gazdasági modellezés készítésekor, a környezetvédelmi jellegű döntések meghozatalakor, a szerteágazó gyakorlati tényekedések esetében, a tudományos kutatómunkát illetően stb. a jövőben általános gyakorlattá válik a rendszerszemléletű megközelítés. Ez az alapja ugyanis a komplexitás érvényesítésének, ami nélkül nem lehet hatékony semmiféle döntésünk, intézkedésünk. Külön-külön hiába látszik célszerűnek egy-egy műszaki vagy biológiai jellegű beavatkozás, jogi, közgazdasági vagy szervezeti intézkedés stb. valamely környezetvédelmi probléma megoldására, ha nem mérlegeljük előzetesen annak hatását a többi érintett tényező függvényében. Környezetvédelmi és -fejlesztési politikánk jól megfogalmazott elveit csak akkor tudjuk a gyakorlatban maradéktalanul érvényesíteni, ha minden ténykedésünkben érvényesül az öszszefüggések vizsgálata. Korábban a természet, a gazdasági élet egyes elemeit, jelenségeit elszigetelve szemlélték, így csak a részterületek törvényszerűségeit deríthették fel. A tudomány mai eszközei, köztük a kibernetika és a kifejlesztett technikai eszközök napjainkban már lehetővé teszik az áttekinthetetlennek tűnő rendszerek, szervezetek komplex rendezőelveinek kutatását, feltárását, ami biztonságosabbá teszi a cselekvést. Ez vonatkozik a környezetvédelmi döntésekre, elhatározásokra, beavatkozásokra is, beleértve az eszközrendszerek kialakításával kapcsolatos feladatok területét is. A környezetvédelmi politika célkitűzéseinek megvalósítása a döntések láncolatán keresztül érvényesül. Figyelembe véve, hogy a környezetvédelmi politika része olyan ökostratégia, amely beépül a termelési folyamatokba, és a tudományos-műszaki fejlődés jellegét módosítva új alapokra helyezi a technológiát és bizonyos mértékben a termelési struktúrát. A különböző államigazgatási, termelésirányítási, kutatási stb.. szervezetekben hozandó döntések csak akkor lehetnek hatékonyak, ha azokat rendszerszemléletű megalapozás jellemzi. Ez röviden annyit jelent, hogy a végrehajtásra kerülő intézkedések széles körű áttekintést követelnek a döntéshozatalt befolyásoló hatások és korlátáik területén. A döntést hozóknak ismerniük kell minden szaktudomány sajátos lehetőségeit és értékeit, hogy a környezetpolitika átfogó tudományos rendszerében integrálhassák azokat, sohasem tévesztve szem elől a kiegyensúlyozott ökológiai rendszer fenntartását. A környezetvédelmi döntéseknél számos bizonytalan és ellentmondásos tényezővel kell szembenézni, a gazdasági és műszaki szférán kívüli, új és állandóan változó követelményekhez kell alkalmazkodni. A döntéshozónak megfelelő figyelmet kell fordítania a környezetre ható egyedi tényezőkre, ismernie kell ezek hatását az egész rendszerre. Alapos elemzőmunkával és a szükséges mennyiségű információval tárgyilagosan kell megítélni a döntések következményeit. A problémák komplex voltának és az alrendszerek közötti öszszefüggéseknek mély ismerete teszi a döntéshozót képessé helyes állásfoglalásra. A környezetünkben bekövetkezett károsodások közül igen sok arra vezethető vissza, hogy számtalan döntést viszonylag szűk ismereti alapon hoztak meg, az ökológiai következmények és a társadalmi kihatások mélyebb vizsgálata nélkül. A környezetvédelem egészében mint rendszerben, a döntéshozatalt olyan alrendszerként kell kezelnünk, amelynek a többi alrendszerből (társadalmi, politikai, tudományos-műszaki, adminisztratív, jogi, gazdasági alrendszerek) származó információkat fel kell dolgoznia, értékelnie kell a környezet kedvező jelenségeit és a környezetet szennyező hatásokat, az ökológiai kritériumokat és szabványokat, a környezeti és társadalmi jelzőrendszer adatait; elemeznie kell a gazdaságossági mutatókat, a kockázatot, valamint a várható magatartásbeli változásokat. A beruházásokkal kapcsolatos környezeti hatásvizsgálatok már a tervezés idején feltárják valamennyi várható hatást, míg a szokásos gazdasági elemzésekből a nem közvetlenül érzékelhető hatások kimaradnak. A különféle gazdasági tevékenységek „hatásleltára" öszszességükben és egymásra hatásában vizsgálja a jelenségeket, így rávilágíthat a környezeti rendszerek olyan várható változásaira, amelyekre egyedi vizsgálatok keretében nem derülne fény. A megoldásváltozatok értékelését, a legjobb változat kiválasztását az egész környezeti rendszer minőségéhez való hozzájárulás szempontjából kell értékelni. El kell kerülni, hogy egyoldalú döntések szülessenek, amelyek a környezet minőségét egysíkúan befolyásolják. A döntésekhez számos szervezeten belüli és kívüli tényezőt kell figyelembe venni; amelyek a folyamatok, erőforrások, szerepkörök, szervezeti formák szempontjából állítanak fel korlátokat. Előfordulhat ugyanis, hogy a legjobb megoldás megvalósításához szervezeti változtatásokra, az erőforrások új felosztására, az alkalmazott technológiák javítására, a munkaerő hatékonyabb felhasználására van szükség. Igen fontos a különböző jogszabályi rendelkezések, előírások, valamint ezek hatásának ismerete a tervezett döntésekre. A döntéshozatali rendszer számos rendszerelemzési és döntés-előkészítési módszert alkalmazhat, amelyekkel a különböző alrendszerek ellentmondásos problémái között az egyensúlyt megteremthetik. A döntéshozó csak akkor dolgozhat eredményesen, ha képes a szembenálló döntési tényezőket (például a technológiát és az ökológiát) összhangba hozni. Ezzel tudja a környező természeti elemek állapotát pontosabban kiszámítani és a kereszthatásokat is figyelembe venni. A környezetvédelmi döntések meghozatala előtt elemezni kell a tervezett intézkedések hatását az érintett emberi közösségekre, állatokra, növényekre és élettelen tárgyakra. Ehhez — ki kell választani olyan jelenségeket, amelyekkel lemérhető a tervezett tevékenységek vagy folyamatok hatása, és — meg kell határozni a hatás mértékét a természeti környezetre és az emberi életre. A mérlegeléshez tudni kell azt az alapvető tételt, hogy a megfelelő természeti környezet az emberiség fennmaradásához nélkülözhetetlen: a természet nyújtja a szükséges életfeltételeket, a termelésre és a fogyasztásra használt anyagokat. A természetnek jelentős kapacitása van az emberi felhasználás után képződött anyagok befogadására és asszimilálására. Ha azonban ez a korábban végtelennek tűnt asszimilációs kapacitás kimerülne, akkor következne be a természet minőségének olyan mértékű romlása, amely gyakran visszafordíthatatlan következményekkel járna. A környezetpolitika a szabályozás, a motiválás (szankcionálás és preferálás), a szervezés stb. eszközeivel törekszik a környezetszennyezés visszaszorítására, az erőforrások felhasználása kapcsán keletkező nemkívánatos melléktermékek, hulladékok és szennyező anyagok képződésének erőteljes csökkentésére. A szabályozás, a befolyásolás által e téren elérni kívánt cél tehát kettős; egyrészt a rendelkezésre álló készletekkel való takarékos gazdálkodásra serkent, másrészt a káros szennyező anyagok kibocsátásának kiküszöbölésére, illetve minimalizálására ösztönöz. E kettős cél elérését szolgáló döntések az államigazgatás, a termelés, a kutatás és egyéb érintett területek valamennyi szervezeti szintjén csak akkor lehetnek hatékonyak, ha azok meghozatalakor következetesen érvényesül a tudományos alátámasztás. A különböző határértékeknek, paramétereknek, szabványoknak, tűrési határoknak tudományos megalapozottsága nélkül a környezetvédelmi döntések ingoványos talajra épülnek, és éppen ezért sok bennük a bizonytalanság, amiért később drága árat kell fizetni. A társadalmi erők mozgósítása A környezetünk védelmét szolgáló tudatformáló munkában jelentős szerepet játszhatnak a különböző társadalmi szervezetek, különösen a népfrontbizottságok, az ifjúsági szervezetek, a szakszervezetek, amint ezt már számtalan figyelemre méltó példa alá is támasztja. Mindaz, ami az iskolai oktatásban érvényes, érdemi tartalmát tekintve érvényes, az idősebb generáció iskolán kívüli nevelésében, azoknak az embereknek a nevelésében is, akik iskoláikat még abban az időben végezték, amikor az ilyen típusú problémák szélesebb kör17
