Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 5. szám
Vízügyi szakterületeken A szakmunkaerő-struktúra előrejelzés metodikai alapjai Miközben a makroszintű Hosszú távú tervezés az utóbbi 10—15 év folyamán korszerű metodológiai elvekre épülve gyors fejlődésen ment keresztül, a munkaerőstruktúra tervezésében tovább élnek a korábbi módszertani elvek, annak ellenére, hogy a korszerűsítés igénye itt is megfogalmazódott. A hosszú távú munkaerő-tervezés megalapozásának javítása szoros kölcsönhatásban van a mezoszintű, az ágazati irányítás sajátosságainak megfelelő távlati tervezés metodikájának fejlettségével. A következő évtizedekben a munkaerő-helyzet a jelenleginél minden bizonnyal nagyobb szerepet fog játszani a vízügyi (álló) eszközök és műszaki rendszerek, valamint az azokat létrehozó és működtető szakértelem harmonikus egymáshoz rendelése szempontjából. A műszaki-gazdasági környezetben várható drasztikus átalakulások ezért már ma stratégiai jellegű elhatározások sorozatát kívánják az oktatási, foglalkoztatáspolitikai és munkaerő-gazdálkodási szférában, ami pedig a munkaerőpiac helyzetének jobb megismerésére, előre jelzésére kell, hogy épüljön. A távlati tervezési folyamat előkészítése a vizsgált rendszer perspektívájának objektív feltárását és levezetését jelenti következetések levonása céljából. Ha a vízügyi alaptevékenységi területeinek munkaerő-helyzete a vizsgálandó rendszer, a rendszer állapotát az ún. belső munkaerő-adottságok, a rendszer reveláns környezetének állapotát az ún. külső munkaerő-adottságok és az azok befolyásoló tényezői képezik. A belső adottságok között a rendelkezésre álló, foglalkoztatott munkaerő struktúrája, a külső adottságok között a megszerezhető, a munkaerő-piacon hozzáférhető munkaerő strukturális megoszlása igen fontos szerepet játszik. A munkaerő-struktúra-tervezés módszertanának korszerűsítési igényét természetesen nem csupán a gazdaság távlati feltételeiben várható változások vetették fel. Igen lényeges a területi sajátosságok, a képzettség rugalmasságának és hasznosulásának, egyáltalán a munkaerő mobilitásának a figyelembevétele, valamint a tervezés és előre jelzés kapcsolata a közép- és hosszú távú oktatás- és foglalkozáspolitikai koncepcióval mind makro-, mind mezoszinten. A vízügy területén foglalkoztatott munkaerő szakképzettségét, szervezeti hovatartozását, beosztását-besorolását, iskolai végzettségét, szakmai gyakorlatát, valamint számos, közvetlenül nem mérhető egyéb jellemzőjét (szakmai kvalitás, rátermettség stb.) tekintve igen változatos összetételt mutat. A hosszú távú előre jelzés számára e nagyszámú szempontot a struktúra mélyebb, lényegi jellemzésére alkalmas módon célszerű csoportosítani. Igen alkalmasnak tűnik erre a célra a munkahelyi struktúra4 fogalma. A munkahelyi stuktúra a mindenkor létező munkahelyek által igényelt ismeretek, kvalifikációk, képességek, tulajdonságok halmaza. Úgy is megfogalmazható, hogy mindenkor komplex követelményrendszert generál az érintett területen foglalkoztatott munkaerővel szemben. A követelmények első csoportja ahhoz a konkrét alaptevékenységi területhez kötődik, ahol a munkaerőigény felmerül. A követelmények második csoportja az alkalmaztatás szintjéhez és formájához kapcsolódik, míg a követelmények harmadik csoportját a munkaerőszükséglet (szakismeret) tartama határozza meg. E három szempontból — sorrendben: a funkcionális terület, a foglalkozási típus és a szakképzettségi irány alapján — kell tehát a munkaerőösszetételét jellemeznünk. Megjegyzem még, hogy a munkahelyi struktúra változása a piaci, műszaki-gazdasági, technológiai, szervezeti-szervezési stb. folyamatok hatására spontán, folyamatosan megy végbe, ezzel szemben a szakmastruktúrát tudatos cselekvési program keretében kell a mindenkori szükségletekhez igazítani. A hozzáigazítási folyamat: tervezés. Ezt hivatott előkészíteni a prognosztika, amely (itt) a munkahelyi struktúraváltozás folyamat komplexum egészét vizsgálja mozgásában, dinamikájában. Az így születő prognózis vagy előrejelzés nem más, mint a fenti összefüggésrendszer egészét, vagy egyes elemeit korlátozó objektív tényezők jövőbeli alakulására vonatkozó valószínűsítő következtetés1. (A prognosztizálást megismerési, a tervezést stratégiai funkció jellemzi. A különbség közöttük analóg az elképzelés és elhatározás közötti különséggel3.) Megbízható hosszú távú szakmunkaerő-struktúra prognózis csak a ma szervezeti kereteitől némiképp elszakadó funkcionális szemléletű megközelítéssel végezhető. Eszerint elkülönítendők azok a területek, amelyek egyfelől a vízügy egészét tekintve (szakma) struktúraformáló jelentőséggel bírnak, másfelől egymástól karakterisztikusan eltérő fejlődéstörvényeket mutatnak. Ez megnyilvánul a területi specifikumból eredő technológiai vagy egyéb sajátosságokban, a szervezeti eszközrendszerben, a terület fejlődési kilátásaiban stb. Ugyancsak jelentős különbségek vannak az egyes területek fejlődését meghatározó tényezők bizonytalanságának mértékét és előre jelzéshez kiindulási alapul szolgáló támpontokat illetően. A vízügyi (álló) eszközállomány és szakmunkaerő-állomány lényegében három funkció ellátására szerveződött*: (i) államigazgatás, (ii) szolgáltatás, (iii) termelés. Ez nagyjából két tevékenységtípust takar, létesítést (fejlesztés, tervezés, kivitelezés) és működtetést (üzemeltetés, fenntartás, karbantartás). A munkaerő-szervezet alakulásának hosszú távú tendenciáit tekintve az államigazgatási funkció elhanyagolható, a termelési funkció*4 pedig nem alapvető additív funkciónak tekinthető, és mint ilyen, fejlődési kilátásait tekintve a gazdasági általános szervezeti-intézményi változásaitól, piaci tendenciáitól stb. lényegesen nagyobb mértékben függ, a szakmastruktúra ágazati specifikumait kevésbé tükrözi, mint az alapvetőnek tekinthető szolgáltatási funkció. Az előrejelzést, legalábbis egyelőre, célszerű tehát ez utóbbi funkcióra korlátozni, annál is inkább, mivel ez a vízkár-elhárításon túl magában is foglalja a vízgazdálkodás, mint termelő infrastruktúra eszközállományának és rendszereinek üzemeltetését, fenntartását és karbantartását. A szolgáltatások sokféle csoportosítása ismeretes és használatos. Néhány, a folytonos jellegű szolgáltatások közül: vízellátás, szennyvízelvezetés- és tisztítás, öntözés, vízerőhasznosítás. Néhány diszkrét időközönként végzett szolgáltatás: vízkárelhárítás, árvízvédekezés, vízrendezés, közlekedési utak karbantartása. A szolgáltatásokon belül elhatárolható homogén tevékenységi területeket a továbbiakban funkcionális területnek nevezem: ezeken belül fogom a szakmunkaerő összetételét elemezni. Természetesen ezek a területek felcserélhetek másféle csoportosításból származó funkcionális területekkel, illetőleg listájuk bővíthető. A munkahelyi struktúra által támasztott követelményrendszerben igen nagy szerepe van a különböző szervezetek, intézmények, vállalatok méretének, hatáskörének és feladatának — ebből adódik ugyanis az egyes beosztásokhoz topadó követelményrendszer. A beosztás, azaz a szervezeti hierarchián belül elfoglalt hely mellett még igen lényeges az iskolai végzettség szintje. A nem fizikai foglalkozásokat a beosztás alapján csoportosítjuk. A fizikai foglalkozások kvalifikációs követelményrendszerét a mindenkori műszaki-technikai színvonal és a foglalkozásnak a termelő szolgáltatásban betöltött szerepe határozza meg. Itt ez a csoportosítás alapja. A foglalkozástipológia szempontjából a vízügyben működő szervezetek és intézmények típusokba sorolhatók (2). A foglalkozási típus mindezen információt magába sűríti. A fizikaiakra néhány példa: termelő, karbantartó, üzemeltető. Nem fizikaiak: felső vezető, közép vezető, szakértő-szaktanácsadó, kutató fejlesztő, szakelőadó stb. * A funkcióelemzés témaköréhez dr. Wisnovszky Iván nyújtott értékes segítséget. ** Ide tartozik az építőipar, ezen belül vízépítőipar, az építést szolgáló építőanyagipar, ipar, az ágazaton kívüli magasépítés, tehát a házilagos kivitelező ipar kivételével a létesítő tevékenységek többsége. 4
