Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 5. szám
SZEPTEMBERBEN: Д KGST vízerőhasznositási szekció 50. ülése Jubilál a szocialista országok vízerőhasznosítással foglalkozó szakembergárdája. A KGST Villamosenergia Állandó Bizottság 3. (vízerőművek) szekciója 50. ülését rendezik meg ez év szeptemberében a Bolgár Népköztársaságban. Hosszú idő telt el az 1959-ben megrendezett első bukaresti üléstől, amelyen meghatározták a szekció működésének célját: a KGST országok vízerőhasznosításának fejlesztését, az országokban folyó vízerő-hasznosítási tervezési, építési és üzemelési munkák öszszehangolását, a vízerő-hasznosítással kapcsolatosan felmerülő műszaki problémák megoldását közös erőfeszítéssel és a nemzetközi munkamegosztás segítségével. Ismert tény, hogy hazánk nem tartozik a fejlett vízenergetikával rendelkező országok közé, hiszen vízfolyásaink gazdaságosan hasznosítható vízerőkészletét a MNK Vízgazdálkodási Keretterve 850 MW kiépítési teljesítménnyel és 4500 millió kWó átlagos évi energiatermeléssel jellemzi. Ez az energiakészlet — az ország területére vetítve — fajlagosan az európai átlag körül helyezkedik el. A vízerő-hasznosítás gazdaságosságát rontja Magyarországnak az a természe-. ti adottsága, hogy országunk területének 2/3 része mélyen fekvő lapos alföld, további 30%-a dombvidék és csupán 3%-a 500—1000 m tengerszint feletti magasságú középhegység. Ezért nálunk hiányzik a lehetőség nagy, bővizű folyók forrásvidékén kiépíthető, kiemelkedően gazdaságos tározós vízerőművek létesítésére. A folyóinkban lefolyásra kerülő vízhozamnak 96%-a külföldről lép be és a Magyarországon keletkező 4%-nak is csupán töredéke esik a középhegységi vízgyűjtőkre. így csupán költséges kisesésű folyami vízerőművek építhetők, s ezek nagyrészt csak több feladatú komplex létesítmények járulékos hasznosításaként jöhetnek szóba; legtöbbször más vízgazdálkodási ágazatok (pl. öntözés, árvízvédelem, hajózás, lefolyásszabályozás stb.) a kezdeményező. Kivételt képezhet néhány — világviszonylatban is jelentős és eléggé gazdaságos, nagyesésű ún. „tiszta típusú" természetes hozzáfolyás nélküli szivattyús energiatározási lehetőség 300—500 m eséskülönbség hasznosítása mellett. A középkorig visszanyúló malmok és hámormüvek hajtását szolgáló hasznosításoktól eltekintve (egy részüket ún. törpe vízerőművekké alakították át) Magyarországon vízerőművek a századforduló óta a felszabadulásig egycélú létesítményként épültek, azaz általában csak vízerő-hasznosítási célra. A fejlődés következménye, hogy a 4,4 MW teljesítményű kesznyéteni vízerőművet több feladatú létesítménynek lehet tekinteni, mivel vízkivétele a környéken jelentős öntözések bázisául szolgál. A felszabadulás utáni nagyobb vízerőtelepeink (Kvassay erőtelep a Ráckevei Dunán — 1,6 MW, a Tiszalöki vízerőmű a Tiszán — 12,5 MW, illetőleg a Kiskörei vízerőmű — 28 MW) komplex hasznosítású, több célú folyami vízlépcsők egyik műtárgyát képezik. A vízerő-hasznosítás terén rendelkezésre álló tapasztalataink — ahogy a fentiekből is kitűnik — szerények. A vízerő-hasznosítási szekció 50. ülése előtt nem is a saját eredményeinket szeretnénk hangsúlyozni, hanem inkább a közös eredmények korántsem teljes vázolásával kívánjuk ezt a dátumot hangsúlyossá tenni. A szocialista országok vízerő-hasznosításának fejlődésére a vízerőműveken termelt energia és energiafogyasztás növekedése, a vízerőművek tervezése, építése és üzemelése műszaki színvonalának emelkedése jellemző. Hozzátartozik mindezekhez a gépek egységteljesítményének növekedése, az erőművek és szivattyús energiatározók műszaki-gazdaságossági mutatóinak javulása is. Csak az utóbbi időszakot, az 1971—1981 közötti tíz esztendőt vizsgálva megállapítható: — a KGST országokban a gazdaságosan hasznosítható vízerőkészlet hasznosítása átlagosan 1971 évi 13,9%-ról 1981-re 24,5 GW-ra nőtt, vagyis 1,78- szoros növekedést mutat; — a kiépítési teljesítmény ugyanebben az időszakban 5,7 TW-ról 15,4 TW- ra nőtt, vagyis az emelkedés 2,7-szeres; — az energiatermelés 12,4 TWó-ról 39,1 TWó-ra nőtt, 3,2-szeres emelkedés. A KGST országok energiarendszerének fejlődése nagy hőerőművek és atomerőművek többségi részvétele mellett szükségessé teszi jelentős teljesítményű energiaforrások, szivattyús tározós erőművek létrehozását. Ezek kiépítési teljesítménye 1971—1981 között kedés), energiatermelésük 1,6 TWh-ról 3,2 TWh-ra (2,1-szeres emelkedés) nőtt. Jelentős energiarendszerek létesültek a KGST országokban és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban, így Bulgáriában a Belmeken-Szesztrimo, Doszpát, Arda vízlépcsőrendszerek; az NDK-ban a Markersbach vízerőmű; a Lengyel Népköztársaságban a Porombka—Zsar és Zsarnovec vízerőművek; Romániában a Vaskapu (Jugoszláviával közösen) Lotru vízerőművek, az Olt folyó vízlépcsői, Sztinka-Kosztes vízlépcső (a Szovjetunióval közös létesítésben); a Szovjetunióban a Dnyeszter vízlépcsői, a Dnyeprogresz—ll„ a rigai vízlépcső; Csehszlovákiában a Cserni— Vág, Dolesica vízlépcsők; Jugoszláviában a Djerdap vízerőmű (Romániával közösen) és a Baina—Basta szivattyús tározós erőmű. A KGST országok a Villamosenergia Állandó Bizottság vízerőmű szekciójában jelentős sikereket értek el a komplex programból fakadó feladatok realizálásában, a vízerő-hasznosítás 1990-ig terjedő főbb fejlesztési tendenciáinak kimutatásban, a vízi erőművek és szivattyús tározós erőművek műszaki színvonalának növelésében. Jelentős műszaki eredmények jöttek létre a művek tervezésében, a vízgépek egységteljesítményének növelésében, korszerű méretezési módszerek, számítási eljárások bevezetésében, melyekkel csökkenteni lehet a vízerőművek térfogatát, s egyidejűleg a biztonságot növelni. Az építések során új technológiákat és gépesítési módokat alkalmaztak, amelyekkel csökkenthető a kézi munka és növelhető a termelékenység. Egyre inkább előtérbe került a gépegységek és az erőművek teljes mértékű automatizálása, korszerű számítógépek és vezérlési rendszerek alkalmazása. 1,0 GW-ról 3,8 GW-ra (3,8-szoros emel-Az Al-Dunán a Vaskapu majdani szelvénye felé
