Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 1. szám
35 év a vízellátás és csatornázás történetéből (1948-1983) M jelentős év az egész magyar vízgazdálkodás szempontjából. A vízügyeik államosításának éve és létrejön az első Országos Vízgazdálkodási Hivataj (OVH), majd a 917011948. (IX. 5.) Kom. sz. rendelettel — 36 évi „gazdátlanság" után — visszakerül a vízügyi szolgálathoz a vízellátási és csatornázási feladatkör. A kormányrendelet kimondta, hogy „ . . . — az ország ivóvízellátásának és csatornázásának megoldása a továbbiakban az OVH feladata, — ezen ügyek intézésére az OVH szervezetében ivóvízellátási és csatornázási osztály 'létesül, — az osztály személyzetét elsősorban az építés- és közmunkaügyi, valamint a népjóléti tárca és az OKI 'keretében foglalkoztatott műszaki szakemberekből kell Ikialakítaini, — a táreákkail egyetértésben 1949. január 1-ig el kell készíteni az ország ivóvízellátási és csatornázási munkatervét . .." Maii szemmel csak akkor tudjuk kellően értékelni ezt a döntést, ha a 35 év előtti helyzetet mind az ellátottság alacsony szintjét, mind a szakágazatnak a vízügyi szervezeten beiül elfoglalt helyét, tevékenységének megítélését egy történelmi „képsorba” helyezzük, öszszevetjü'k a múltat a jelennel. Az, hogy a vízellátási és csatornázási szakág ma a vízügyi szervezet egyik legtekintélyesebb területe — közismert, annál kevésbé az indulási időszak, annak nehézségei, amelyek a történelmi múltba nyúlnak vissza. Erre visszapillantva öt egymástól jól elválasztható fejlődési szakaszt különböztethetünk meg. 1. A történelmi időktől 1855-'ig a korszerűsített budai vízmű megépítéséig és üzembe helyezéséig. Ez az időszak a római korig nyúlik vissza, amikor egyes települések (Aquincum, Savaria, később Esztergom és Veszprém egyes részei, a budai vár stb.) ellátása céljából épültek részleges ellátó műveik, nagyrészt célvízművek. 2. 1856—1890. Egy szerény fejlődés időszaka, kiemelkedő nevezetessége a pesti vízmű üzembe helyezése (1868.) és a részleges szegedi vízmű. Erre a korszakra az artézi kutak létesítése és számuk gyors növekedése és a vízellátás ily módon történő javítása volt a jellemző. 3 3. 1891—1912. Ekkor kerül a szakágazat első alkalommal a vízügyi szervezethez. A Kultúrmérnöki Intézmény, majd a Földművelésügyi Minisztériumon belül kialakított Országos Vízépítési Igazgatóság közegészségügyi mérnöki osztálya 'központilag irányítja az ország vízellátásának és csatornázásának fejlesztését. Ez a szakiágazat első, egyben igen eredményes időszaka is. Jelentősebb városaink vízmüvei (Pápa, Miskolc, Pécs, Sopron, Győr stb.) ebbein az időszakban épültek, jelentősen fejlődött a főváros vízellátása és csatornázása is. Az OVI működése idején 49 városi és 166 községi vízmű, több településen részleges csatornamű is létesült. Ezek mellett közel 3000 fúróit közkút javította a vízellátás helyzetét, különösen a kisebb településeken. (A számadatok a történelmi Magyarország területére vonatkoznak.) 4. 1913—1948. Az FM átszervezésével megszűnt a szakágazat irányító szervezete is. Az építkezések — az első világháború kitörésével egyidőben — abba maradtaik. Ebben az időszakban csak a salgótarjáni, egri és gyöngyösi vízművek, valamint kisebb csatornázások érdemelnek említést. Az Országos Közegészségügyi Intézet tett igen nagy erőfeszítéseiket, hogy legalább a jó ivóvizet adó közkuta'k száma növekedjék. A második világháború idején természetesen szünetel az építkezés, ami megvolt, az is megrongálódott, vagy részben megsemmisült. 5. 1948—1983. A helyreállítás, majd a dinamikus, robbanásszerű fejlődés időszaka. Ennek kezdeti szakaszát szeretném néhány gondolattal felidézni. Amikor 1948. szeptember 5-én az OVH-bao megalakult a Vili. Ivóvízellátási és Csatornázási Osztály és megindult a munka, a legnagyobb nehézségekkel kellett megküzdeni. Ilyenek: a legelemibb adatbázis hiánya, nincs kép az ellátottságról, az irányító szervezet Vízszállítás száz évvel ezelőtt újszerűsége, összeszokottságának hiánya, a mérhetetlen elmaradottság mind a vízellátás, mind a csatornázás területén, a célok 'kialakulatlan volta és a pénzügyi, valamint anyagi-műszaki feltételek hiánya. Ezek ma már legnagyobbrészt a múlt emlékei, de akkor a helyzet úgy tűnt, mint az „ősköd", amelyből a föld kialakult. Károlyi Zsigmond idézi a múlt krónikását (Vízgazdálkodás Fejlődése, 1974.): „A közegészségügyi mérnöki szolgálat mostoha sorsa — az Iparügyi Minisztériumtól a Belügyminisztériumig a legkülönbözőbb tárcáik labdáztak vele — és ennek következményei: az 'ivóvízellátás és csatornázás terén előállott, nemzetközi viszonylatban is megdöbbentő és szégyenletes 'lemaradásunk meggyőzően bizonyítja a vízügyi feladatok egységes kezelésének szükségességét.” ilyen helyzetből kellett indulni. A feladatkörök kialakításának, a szakemberek megszerzésének nehéz időszaka volt ez, s ugyanakkor nyomasztólag hatott, hogy ilyen feltételek mellett négy hónap alatt ki kellett dolgozni az ország ivóvízellátásának és csatornázásának fejlesztési programját. De ezzel párhuzamosan kellett gondoskodni a megrongált művek helyreállításáról és a nehézipari program keretében épülő bányászlakótelepek és ipari központok soron kívüli ellátásáról is. A Vili. Osztály (amely fejlesztési, műszaki-tervezési, üzemelési és gazdasági csoportókra tagozódott) szerény erőit az ellátottságra vonatkozó adatok gyűjtésére és a fejlesztési programra összpontosította. A kidolgozott fejlesztési program helyzetértékeléséből: „1948. december 31-én az ország 58 városa közül 28 van vízvezetékkel, 23 csatornáid
