Magyar Vízgazdálkodás, 1983 (23. évfolyam, 1-8. szám)
1983 / 3. szám
TAJ EKOZTATO a MEDOSZ Budapesti Bizottság életéből Valóságos történetünk megismerésének akadálya a tudományosság mögé bújt külföldimádat volt. Ezért merült (merülhetett) feledésbe az a tény is, hogy a mai Hortobágy is, a határos Nagy-Kunsággal és a Sárrétekkel együtt .egykor valóban tiszai (és körösi) árterület volt, mely ölig hasonlított a maradványaiban is idegenforgalmi nevezetességként mutogatott „pusztához”, a 19/20. századi Hortobágy gyér füvű szikes legelőihez. Mindezt évente rendszeresen megöntözték a Tisza—Hortobágy—Zádor—Mirhó—Kákát stb. árvizei és arculata a régi állapotokhoz hasonlóvá csak akkor válnék, ha ezek a vizek ugyanúgy megöntözhetnék ma is, mint egykor régen ... Az említett vizek óriási víztömegeire jellemző, hogy a Zádor egykori, hatalmas és ma is fennálló hortobágyi kilenclyukú hídhoz hasonló méretű hídját az 1830-as rendkívüli tiszántúli árvíz — egyszerűen elsodorta. Csonka maradványai ma is láthatók a puszta közepén egy ma már alig kivehető, feliszapolódott meder felett. Karcagtól К-re a 18. századi külföldi utazók útleírásai még embert és állatot magába nyelő dús gyeptakaró füvéről, meg a Nagykunság és a Sárrét többméretes nádrengetegéről tudósítanak, amit szíves figyelmébe ajánlunk a „természetvédelem" naivabb, történetileg tájékozatlan apostolainak . . . Az ilyen adatok fényében még az újabban előtérbe került ,,vésztárolók'' kialakítása is egy természetvédelmi (restauráció) irányába mutat: a túl szűkre vett hullámterek kiegészítésére, az egykori rétségeken és az árterület ligeterdő övezeteiben. Csak éppen a ridegen tartott ősi szürkemarha-nyájak hiányoznak róla. De már részben meg van a felújítás alatt álló békési erdők felújított vadállománya — ártéri vadmentő halmokkal és szigetekkel. Ilyen nagy adat-apparátus mozgósítása után talán megengedhető, hogy a teendőket egy speciálisan szakmai program felől közelítsem meg: A Tisza szabályozásának (a Tisza völgy rendezésének) tényleges lefolyása az eddigi kutatások alapján ma már híven rekonstruálható. A tényleges fejlődési folyamat felvázolásával! párhuzamosan tehát fel lehetne rajzolni azt a fejlődési vonalat is, amelyet mai ismereteink és a társadalmi-gazdasági igények fényében, meg lehetett (vagy kellett) volna járni — egy korszerűen elképzelt Tiszavölgy-rendezés (régiótervezés) keretében. A feladat tehát a volt-nak és a lehetnék (esse-posse) egybevetése lenne. Egy olyan „modell" kialakítása, mely a vízgazdálkodás további (távlati) tervezéséhez is segítséget nyújthat — összehangolván azt egy teljes ökológiai (és ökonómiai) rekonstrukció koncepciójával. És ez tulajdonképpen az ismertetett holtág hasznosítási koncepció kereteinek kitágítását is jelentené. P. Károlyi Zsigmond Március 17-én ülést tartott a BB., ahol két fontos és időszerű napirendet tárgyalt. 1. Beszámoló a Növénytermesztési és Minősítő Intézet, valamint az Állattenyésztési és Takarmányozási Minősítő Intézet létrehozásával kapcsolatos átszervezésről. A beszámolókat a testület elfogadta azzal, hogy az átszervezést megnyugtatóan hajtották végre. A továbbiakban javasolta, hogy: — megfelelő gondossággal készítsék elő a szakszervezeti választásokat, — szervezetűknek megfelelően alakítsák ki a munkahelyi demokratikus fórumokat, — készítsék el és léptessék hatályba belső szabályzataikat, — kisérjék figyelemmel a munkakörülmények további alakulását, — biztosítsák a feltételeket a bizalmiak szemléletformáló munkájához, hogy minden dolgozó megtalálja helyét, szerepét az új szervezetben. 2. Jelentés a SZOT, a MEDOSZ és a vállalati saját szervezésű üdültetés helyzetéről. A jelentés alapján a Budapesti Bizottság a következőket javasolta: A SZOT részére: — a szakszervezeti tagság által nem igényelt harmadosztályú üdülők más célirányú hasznosításának felülvizsgálatát, — az 1982. január 1-vel életbe lépett „Szakszervezeti tagság kedvezményes üdülési szabályzat”-ának átdolgozását, egységes szerkezetbe való foglalását, — az iskolaszanatóriumi beutalási rendszer felülvizsgálatát, s ebben az iskolák kezdeményező szerepének érvényre juttatását. A MEDOSZ Elnökségének: — nyújtson seqítséget a folyamatosan megalakuló Tsz üzemágak, gazdasági társulások és közös vállalatok alapszervezeteinek a keretbeutaló ellátásának biztosításában, elsősorban a foivamatos szakszervezeti tagsággal rendelkezők részére, — a veteránüdültetés feltételeinek felülvizsgálatát és módosítását, — a beutalók elosztásakor vegyék figyelembe a BB-hez tartozó oktatási intézményeket, hogy ezek dolgozói se kerüljenek hátrányosabb helyzetbe, mint a Pedagógus Szakszervezethez tartozók, — a MEDOSZ a családos beutalók elosztásánál vegye figyelembe a budapesti alapszervezetek sajátos helyzetét: a fővárosban élő családok nem szívesen mennek hasonló iparváros jellegű helységbe üdülni (pl. Mosonmagyaróvá r). Az alapszervezeteknék: — fordítsanak nagyobb figyelmet az üdültetéssel összefüggő feladatok végzésére. A beutalók helyes nyilvántartására, könyvélésére, időbeni kiadására, az üdülés szabályainak betartására. Az üdülők elő- utóidényeinek fokozottabb kihasználására: a munkás-műszaki és egyéb dolgozók részarányainak megfelelő üdültetésére; a vállalati üdülők és bérlemények térítési díjainak helyes kialakítására. A Szociálpolitikai Bizottságnak: — továbbra is kisérje figyelemmel és ellenőrizze az üdültetés szabályszerűségét, vizsgálja az alapszervezeteknél az igénybe nem vett beutalók esetének okait és körülményeit, tegyen javaslatot a kiváltó okok megszüntetésére és szükség esetén a felelősségre vonásra is. A hasznosítható tapasztalatokat ismertesse valamennyi üdülési felelőssel. Vízdíi a Szovjetunióban A Szovjetunióban is bevezették 1982- ben a vízdíjat az ipari vízhasználatokra. Az intézkedéseket objektív szükségesség diktálta. Az ipari, mezőgazdasági és lakossági vízfogyasztás rendkívül gyors ütemben nő, a vízkészletek pedig változatlanok. A vízdíjat az Állami Árhivatal állapította meg a Szovjetunió különböző körzetei természeti-éghajlati viszonyaitól függően, s így a díj differenciáltan jelentkezik. Mértéke nem haladja meg a 0,35—2 kopek/m3 nagyságot, s ez nem magas összeg, ha figyelembe vesszük a hatalmas ipari üzemek áital elhasznált vagy hasznosított tízezernyi m3-eket, akkor mégis azt kell mondanunk, hogy nem kevés ez az öszszeg és a vállalati eredményességre gyakorolt hatása is rendkívül jelentős. Teljes mértékben és egyenesen hat a vízdíj a takarékos felhasználásra, s erőteljesen érezteti hatását az anyagi érdekeltségben. A vízdíj bevezetéséig a saját vízkivétellel, vízkitermelő bázissal rendelkező nagyüzemek korlátlanul vehették ki a vizet, jelenleg a normát is megállapították, egy bizonyos limitet, amely fölött minden többletvízfogyasztást ötszörösen szankcionálnak, azaz ötszörös díjat kell fizetni a túlfogyasztott vízmenynyiségért. A vízdíj nem terjed ki a mezőgazdasági vízhasználatokra. Szimbolikus a kommunális fogyasztási szférában is. Növeléséről nincs ugyan szó, de arra már gondoltak, hogy a díjat fogyasztástól függően alakítsák. A háztartásokban nincs vízóra, pedig a mérőeszközök a felesleges pazarlást kimutatva mindenkit rászorítanának a vízzel való takarékosságra. Nem ártana a háztartásokat olyan rugós csapokkal felszerelni, mint amilyenek a repülőgépeken, hajókon, távolsági vonatokon vannak — vélekednék a közgazdászok. Az ipar ilyet még nem gyárt, de ahol rá vannak kényszerítve — a kevés csapadéké vidékeken — meg sem várva a sorozatgyártást, saját érdekükben, egyedi készítményekkel járulnak hozzá a takarékossághoz. A víz a legnagyobb kincs, mindenképpen takarékosan kell bánni vele. Ezt célozzák az új szovjet intézkedések. Borza Dezsőné 21
