Magyar Vízgazdálkodás, 1983 (23. évfolyam, 1-8. szám)
1983 / 3. szám
A SZÁZAID SODRÁBAN ******* Az emlékezés, a visszatekintés nem mindig magánügy. Akadnak pályák, életutak, amelyekről elfelejtkezni: a köz vesztesége. A magyar vízügy e századi történetének is vannak szereplői, akik tapasztalatban, tudásban, küzdelemben gazdag évtizedeket tudnak a hátuk mögött. Folyóiratunk sorozata őket szólaltatja meg, őket mutatja be. ÁTOK-, VAGY ÁLDÁSCSATORNA? Beszélgetés Lupkovics Brúnóval Vajon miért nem veszi fel a telefonkagylót? A nyálcvanhét éves emberek álltalaban otthon vannak napközben. Talán orvoshoz ment, találgattuk. Talán üdül. Negyedik próbálkozásra végre elérem Lupkovics Brúnót. Nem, nem azért nem találtam a lakásán, mert doktorhoz jár. Mindig akadt valami elfoglaltsága, Kártya, beszélgetés, séta a városban. Mégis, ezek után ' is meglepődöm, hogy aki ajtót nyit, szálfa-egyenes, szinte fürge férfi. Pedig már nem kélilene csodálkoznom. Megszokhattam, hogy a régi vizügyesek, akik közelítgetik, vagy már túl is lépték a nyolcvanadik esztendejüket, — mint Ihrig Dénes, vagy Ziegler Károly — nyugodtan letagadhatnának a korukból tíz-tizenöt évet. A szellemi munka ébren tartása megőrizte fizikai frissességüket is. Közéjük tartozik Lupkovics Brúnó. Egyvalamiben azonban megellőz mindenkit. Ö a koridős. Legalábbis a vízügyi nyugdíjas klubban nem tudnak nála idősebb vízügyi mérnökiől. — Honnan indul ez a csaknem kilenc évtizedes pálya? — Pozsonyból Itt születtem 1896- ban. Ennek ellenére nem mondhatom V alakban elhelyezett talpfa-talapzat süppedő talajon (1927) magamat pozsonyinak. Kisgyermek koromban elköltöztünk onnan. Eszmélésem, diákkorom színhelye Lőcse. — Volt-e vízügyes a családban? — Az egyik nagybátyám, aki a Morva szabályozásának vezetője volt. — Az ő példáját követte a pályaválasztásnál? — Én már korán eldöntöttem, hogy mérnök akarók lenni. Már tízéves koromban ezt hajtogattam. De hogy vízmérnök leszek arra nem is gondoltam. Csak azt tudtam, hogy hajt valami: nekem építenem kell. Ezért iratkoztam be a gimnázium után a budapesti Műegyetemre. Közbeszólt -г- persze — a világháború- 1915-ben kezdtem az egyetemet, 1916-ban már a fronton voltam. Tüzér lettem. Megjártam Galíciát, Doberdót. A háború utolsó heteiben megszökött 'az ütegparancsnokunk — osztrák volt —, én vezettem haza az üteget. Visszamentem az egyetemre, s 1921-ben kezembe vehettem az általános mérnöki diplomát. Aránylag gyorsan sikerült elhelyezkednem. Az ember akkor nem válogatott, oda ment, ahol állást kapott. így kerültem az Anyagkutató Társasághoz. A Társaság mérnökeként Zala -megyében, Monostorapátiban üveggyártáshoz alkalmas kvarchomoktelepet tártam fel. Később Gánton Csatorna fenékbiztosítása baxitot kutattam. Ottani működésemről a soproni bányamúzeum is megemlékezik. Közreműködtem aztán Diósgyőrben egy barnaszénbánya megnyitásában. — Elég távol került a vízügytől. . . — De hirtelen egészen a közepébe csöppentem! Úgy esett, hogy a Pest vármegyei Dunavölgy Lecsapoló és öntöző Társulat építésvezetőnek alkalmazott. A társultat területe a Közép-Duna bal partján Soroksártól Kiskőrös— Akasztó község vonaláig terjedt. Ez a terület volt hazánk utolsó, ősi állapotban levő, belvíztől sújtott, összefüggő, nagy kiterjedésű mentesítetlen része. Itt kellett megépíteni azt a csatornát, amely az összegyűlt vizet levezeti Bajáig, s ott a Dunába ereszti. — S amelyet a nép elnevezett Atokcsatornának . .. — Az elnevezés egy országgyűlési képviselőtől származik, aki az építkezés költségeit és a kivetett csatornaadót kifogásolta az interpellációjában. A nevet aztán valóban, széles körben átvették. — Olvastam róla, hogy a század elején még valóságos vízivilág volt itt. Aki Pestről Kiskunhalasra, vagy Szabadkára utazott, azzal valóságos tengeren húzott át a vonat... — Amikor odakerültem a Duna-Tisza közére, találkoztam egy földbirtokossal, aki elmesélte, hogy esősebb években ők Sáriból csónakkal járnak Kiskunhalasra. S hát tényleg, víz borított mindent. A nád, a sás, a gyékény a Sárréten sem lehetett különb. Mindenesetre mi hozzá kezdtünk a Duna-völgyi főcsatorna építéséhez. Jómagam családostól Fülöpszálilásra költöztem, innen irányítottam a munkát. Erre a csatornára mindenképpen szükség volt. A Duna menti területen nagy teknőben, mélyebb részeken megrekedt az esőzések, a hóolvodások vize. Hiába volt Duna-gát, hiába védett az az áradástól, ha a belvíz legalább akkora károkat okozott, mint az árvíz! Az ócsaiak, a dabasiak, a sáriak, a kunszentmiklósiak rengeteget szenvedtek ettől a belvíztől. 1925- ben kezdtünk a csatornaépítéshez, öt év alatt elkészültünk vele. 16
