Magyar Vízgazdálkodás, 1983 (23. évfolyam, 1-8. szám)
1983 / 3. szám
Ennek lényege, hogy az előülepítőben visszatartott, enyhén rothadásnak indult nyersiszapot, illetve annak egy részét visszavezetjük az ülepítő elé és összekeverjük az érkező szennyvízzel Ekkor az anaerob bomlás során keletkező szulfid ionok az oldott állapotú nehézfémekkel fémszulfid csapadékot képeznek, amely az előülepítőben kiülepedik. (Megjegyzendő, hogy a módszer nem jelenti a nehézfémszennyezés problémájának teljes megoldását, mivel a vízből kivont fémek az iszapban dúsulnak fel, és annak további kezelését és elhelyezését nehezítik meg. Az eljárás célja ezért — mint említettük — kizárólag a biológiai tisztítólépcső védelmére korlátozódik.) 1.3. Egyszerű szennyvíz- és iszapkezelési technológiák Magyarországon a szennyvíztisztítás igen jelentős mértékben elmaradt a vízellátás mögött, és az óriási költségek miatt a következő években jelentős javulás nem is várható. Ezért indokoltnak tűnt egy olyan összeállítás készítése, amely a jórészt földmű-építési kapacitással és szerény gépészeti beruházási hányaddal, olcsón és rövid idő alatt megvalósítható szennyvíz- és iszapkezelési technológiák alkalmazására tesz javaslatot. A tanulmány 35 szennyvíz-, és 3 iszapkezelési technológiát ismertet, melyek a tisztított víznek részben a mezőgazdasági hasznosítását, részben pedig valamilyen befogadóba való vezetését tételezik fel (Benedek— Bognár, 1980). A szennyvíztisztítási technológiákban a biológiai lebontást úszó levegőztetővei ellátott, burkolt földmedencében, illetve esetenként aerob vagy fakultatív szennyvíztóban javasolják megvalósítani, míg az iszapkezelés legcélszerűbb módja — szintén a vizsgálat tárgyát képező, kisebb mérettartományokban — az aerob stabilizálás és a szikkasztóágyon való szárítás. 1.4. Növényi tápanyagok eltávolítása szennyvízből Közismert, hogy hazánk legjelentősebb idegenforgalmi vonzereje, a Balaton rohamosan eutrofizálódik, ami jelentős részben a part menti települések szennyvizével bejutó növényi tápanyagok következménye. Tekintettel arra, hogy ezek közül a foszfor a limitáló faktor, a kutatások célja elsősorban ennek eltávolítása volt. A kutató-fejlesztő munka egyik eredménye a FOSZFOREX alumíniumszulfát-oldat előállító és adagoló berendezés, amelyet a közeljövőben várhatóan több Balaton környéki szennyvíztisztító telepen is üzembe helyeznek. 1.5 Fázisszétválasztás Szinte valamennyi víz- és szennyvíztisztítási technológia kulcsfontosságú eleme a fázisszétválasztás. Ennek leggyakoribb megvalósítási módja az ülepítés, illetve a derítés, amelynek hatásfoka azonban többnyire messze elmarad az elvárhatótól. Jelenleg az országban több helyen is alkalmaznak kísérleti jelleggel csőköteges ülepítőket a hatékonyság növelése céljából, a tapasztalatok azonban mind ez idáig nem igazolták az előzetes elvárásokat. 1.6. Iszapkezelés A szennyvíztisztítás során keletkező iszapok kezelése ma még nagyon sok helyen megoldatlan. Ezért az utóbbi években az OVH irányításával szerteágazó vizsgálatok folytak az iszapok kezelésére és elhelyezésére vonatkozóan, aminek eredményei röviden a következőkben foglalhatók össze: — kis szennyvíztisztító telepeknél (kb. 5000 m3/d kapacitásig) legcélszerűbb kezelés a totáloxidációs szennyvíztisztítás, illetve az aerob iszapstabilizálás; — nagyobb telepek esetében anaerob mezofil rothasztást kell alkalmazni; — ha a szállítási távolságok nem túl nagyok, akkor törekedni kell a regionális iszapkezelésre; — a végső iszapelhelyezés eg/etlen ésszerű módja a mezőgazdasági hasznosítás. Nyilvánvaló, hogy a mezőgazdaság csak olyan iszapot hajlandó fogadni, amely garantáltan nem tartalmaz a növényzetre káros anyagokat. Ez viszont azt jelenti, hogy egyes ipari eredetű szennyező anyagokat — elsősorban a nehézfémeket — megfelelő előkezeléssel már a közcsatornába vezetés előtt ki kell vonni a szennyvízből, mivel az iszapból való kivonásuk gyakorlatilag lehetetlen. A jövőbeni kutatásokat ezen célkitűzésnek kell alávetni: konkrétan, a vízügy feladata az, hogy a mezőgazdaság kívánalmainak megfelelő minőségű iszapot állítson elő (All, 1982). 1.7. Egyéb technológia-fejlesztési kutatások A VITUKI, mint az OVH áltail finanszírozott víz-, szennyvíz- és iszapkezelés-technológia fejlesztési kutatások koordinátora, jelentős szerepet vállalt abban, hogy a különböző intézményeknél folyó technológia-fejlesztés kutatások összehangoltan, a jelenlegi és várható igények figyelembevételével folyjanak. Itt kell megemlíteni a VIZITERV Vízügyi Szabványosítási Központ által irányított egységesítési munkákat is, melyek ugyan nem elsősorban fejlesztési céllal folynak, mégis jelentős mértében elősegítik a hazai víz- és szennyvíztisztítási gyakorlat korszerűsítését. Az egységesítés éppen a kutatástervezés-kivitelezés már említett összehangoltságának hiányát szüntetheti meg, vagy legalábbis csökkentheti. 1.8. Gazdaságossági vizsgálatok A vízkezelési technológiák gazdaságossági kérdéseit egészen a legutóbbi évekig világszerte csak elnagyoltan vizsgálták. Az energia- és vegyszerárak emelkedése, valamint a sok országban bekövetkezett gazdasági recesszió miatt azonban elkerülhetetlenné vált, hogy részletesebben megismerjük az egyes technológiák, eljárások tényleges beruházási és üzemelési költségeit, és a gazdasági összehasonlító vizsgálatokat a műszaki tervezés szerves részévé tegyük. Hazánkban a témakörrel foglalkozó, első átfogó jellegű tanulmány a közelmúltban jelent meg (Szabó és tsai, 1981), amely nemzetközi összehasonlításban is tárgyalja a magyarországi költségviszonyokat. 2. A technológia-fejlesztés korlátozó tényezői A vízkezelési (víz- és szennyvíztisztítási) technológiák fejlesztése természetesen csak a népgazdaság egészének fejlődésével, a gazdasági lehetőségekkel összhangban történhet, bizonyos szükségszerű preferenciák figyelembevétellével. A beruházási tevékenység általános vissszaszorítása korlátozza a vízkezelési technológiák fejlesztésének lehetőségeit is, van azonban néhány olyan jellegzetes gátló tényező, amelyen lehet és kell is változtatni az előrelépés érdekében. A kutatási eredmények gyakorlatba történő átvitele — néhány kivételtől eltekintve — nagyon vontatottan halad. Ennek oka mindenekelőtt a már többször hivatkozott, a kutatás és a gyakorlati alkalmazás közötti szakadásra vezethető vissza, de sok esetben szerepet játszik a személyes érdekeltség hiánya is. A fejlett tőkés országokban az összefoglalóan, ,,technology transfernek" nevezett, a kutatás-fejlesztést a gyakorlati alkalmazással összekötő folyamatnak igen jól kiépített rendszere van, amely Magyarországon is követendő lenne. A következő probléma az, hogy a gazdaságossági vizsgálatokhoz nem állnak rendelkezésre megbízható alapadatok. Márpedig ezek hiányában az ismert technológiák továbbfejlesztése, vagy újak kidolgozása rendkívül nehéz, hiszen a javasolt új módszer vagy berendezés előnyei gazdaságossági összehasonlító vizsgálatokkal, számszerűen nehezen igazolhatók. Szabó és tsai (1981) ezt a problémát részletesen kifejtették, azonban az eltelt két év alatt gyakorlatilag semmi előrelépés nem történt. Ma már minden érintett szakember előtt nyilvánvaló, hogy a gazdasági ösztönző rendszer sem kielégítő. Egyrészt a jelenlegi szennyvíz-bírságolási rendszer nem mindig kényszeríti a vállalatokat arra, hogy megfelelő megoldásokat találjanak, illetve fejlesszenek vagy fejlesztessenek ki szennyvizeik tisztítására, másrészt, a gyártás oldaláról nézve, a berendezéseket előállító vállalatok nem kellően érdekeltek abban (és nem is mindig van meg rá a lehetőségük), hogy a korábbiaknál hatékonyabb, gazdaságosabb gyártmányokkal, eljárásokkal jelentkezzenek. Hiányoznak azok a rugalmas kisvállalatok, amelyek vállalva a kísérletezés kockázatát is, gyors váltásokkal alkalmazkodni tudnának a követelmények változásaihoz, valamint az új kutatási eredményekhez. A gépészeti berendezések szervizének kérdése látszólag messze esik a technológiai szempontoktól. A gyakorlatban viszont sokszor a rosszul megszervezett javítóhálózat miatt vagy hosszú ideig üzemen kívül vannak egyes tisztító műtárgyak, vagy pedig az üzemeltetők maguk vállalkoznak arra, hogy saját — általában szerény — lehetőségeiken belül elhárítsák a hibát. A berendezések hibája viszont kisebbnagyobb mértékben minden esetben visszahat a technológiai folyamatokra is. Botond György VITUKI Vízminőségvédelmi Intézet 5
