Magyar Vízgazdálkodás, 1983 (23. évfolyam, 1-8. szám)
1983 / 7. szám
Rizsparcella vízellátó öntöző szivattyúja tőség rá, hogy az azóta elhunyt dr. Szebellédy Lászlón óval megszervezzük — Európában az elsőik .között — a vízminőségvizsgáló laboratóriumokat. Ezek a laboratóriumok azóta a vízügyi igazgatóságok vízvédelmi tevékenységének alappilléreivé váltak. Ugyancsak ebben az időszakban aktív részvevője voltam annak a törekvésnek, amely a vízépítés gépesítésére irányult. —■ A gépészeti ismeretek haszna .., — Igen! Most aztán jól jött mindaz amit a MÁVAG-ban elsajátítottam ezen a téren. Megalakult a Vízgépészeti Vállalat, amely magába foglalta a gyulai és kunhegyesi öntözővállalati műhelyeket is. A gépesítés eredményeként a VIZIG-eíket elláttuk a legkorszerűbb gépekkel — főleg földmunkagépekkel. Az üzemeltetést, a javítást műhelytelepek biztosították. — Ez testhez álló feladatnak bizonyult? — Bármennyire érdekelt, bármennyire lekötött ez a munka, az élet ment tovább . . . 1958-ban, részben megtartva munkakörömet az üzemi gépesítési osztályon, megbízást kaptam az OVF elnöki titkárságán a műszaki titkári feladatok ellátására. Két évvel később kineveztek az igazgatási osztály vezetőjének. Emellett a műszaki titkári teendőket is elláttam. Ebben az időben soksok javaslatot, szakvéleményt kellett elkészítenem különböző tárgyalások, értekeztetek, kollégiumok részére. Részt vettem az akkori új vízügyi törvény előkészítésében is. Most utólag beválthatom, ez a sokirányú, rengeteg új ismeretet kívánó munkakör a napi munkaidőin túli lekötöttséget kíván meg tőlem. — S még újabb munkakörök következtek. — Valóban. 1963-ban az OVF Dunai és Tiszai Vízi Nagylétesítmények Beruházó Vállalathoz kerültem. A járulékos, vagyis a főművekikel nem közvetlen kapcsolatban álló munkák ügyeit intéztem. 1965-ben kineveztek a Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság igazgató-helyettes főmérnökének. — A nagy árvíz esztendejében ... — Nos, 1965 különösen emlékezetes év az Igazgatóság életében. 1897-től számítva, 68 esztendő árvizeit figyelembe véve, ekkor vonult le a Budapest feletti Duna-szakaszón a legnagyobb magasságú és 'leghosszabb tartósságú (jég nélküli) árvíz. A védekezés május és július között megszakítás nélkül 70 napig tartott. Műszakonként ötezer ember védekezett. Valóban nehéz volt 70 napig helytállni. De hát bíztunk az emberekben, s egy kicsit a jó szerencsében is. Hetven napig alig pihentem otthon, a családnál. A védekezés központi törzse a hivatalban töltötte az éjszakákat. De elmúlt a vész! Megkezdődött a „békebeli" munka. Helyreállítani a megrongálódott gátakat, a Kvassay-zsilip elzáró szerkezetét, folytatni a dunaújvárosi partvédelem építését, korszerűsíteni a szivattyútelepeiket, felépíteni az új vízminőség-vizsgáló laboratóriumot, folytatni a belvízrendszerek korszerűsítését, a dombvidék vízrendezését, a Zagyva szabályozását, gondoskodni az öntözővízről és rendezni a Ráckevei Dunaágat. .. Észre sem vettem elszaladt három év. Közeledett a nyugdíj. Jöjjenek hát a fiatalok! Hátra volt azért még az 1969-es esztendő. Ekkor, műszakigazdasági tanácsadóként újra műszaki kérdésekkel foglalkozhattam. Javaslatot készítettem a Kvassay-zsilip helyreállítására, árvízvédelménék fokozására. És ezzel a szolgálatom véget ért... Két fiaim megnőtt, családot alapított, gondolnom kellett velük is. A legjobbkor jött a szabad idő: családi összefogással emeletet építettünk erre a pesthidegkúti házra, amelynek emeletén most beszélgetünk, Laci fiam „Számítógépes" villamosmérnök. Gyuri vízügyes, a vízellátás és csatornázás üzemménnöke, az OVH-ban dolgozik. Nagyapám körzőjének van örököse . .. — Simonfai László pályáját végigjártuk. De még mennyi mindenről nem beszéltünk. Az elismerésekről. A kétszeri arany fokozatú Munka Érdeméremről, a „Szocialista Munkáért" kormánykitüntetésről, hogy csak a legfontosabbakat említsük. S nem beszéltünk Simonfai László tudományos, oktatási, szakírói, előadói, szakértői, társadalmi műszaki tevékenységéről ... — Vízimérnöki pályámon mindig vonzott az öntözés. Különösen az öntözővíz-szolgáltatás a gépi vízemelés, a szivattyúk működésének titka. És még valami, amivel akkor kevesen foglalkoztak: az üzemgazdaság kérdése. Bár abban az időbein már sokfelé műüödtek korszerű belvízszivattyú telepek, az öntözővízszivattyú, az esőző öntözés gépészeti, üzemgazdasági kérdései meglehetősen feltáratlanok voltak Úgy éreztem, hogy a gyakorlatban szerzett tapasztalataim, megfigyeléseim — valamint a szakirodalom tanulmányozása és gyűjtése — elegendőek ahhoz, ogy tudásomat, következtetéseimet másokkal is megosszam. Mindenekelőtt a fiatal műszaki szakemberekkel. Erre kaptam lehetőséget a Hidrológiai Társaság keretében és a Mérnöki Továbbképző Intézetben tartott előadásomon. A Budapesti Műszaki Egyetemen a mezőgazdasági vízgazdálkodás, a vízemelés gépei és üzemük című tantárgyat adtam elő. (Óraadó, illetve meghívott előadóként.) Előadásaimról több egyetemi jegyzet is készült. —- S könyvek is íródtak. A Géptan és Gépüzemtant már említettük. De említhetünk további könyveket is ... — öntözőszivattyú című könyvem 1955-ben jelent meg a Műszaki Könyvkiadónál. Akkoriban csak így hívták — mert közkedveltté vált — „a kis barna könyv". Több öntözéssel foglalkozó könyvben társszerzőként írtam az öntözés-üzemelés, gépesítés- gazdaságosság című fejezeteket. Közreműködtem szabványok készítésében, s egy sor beszámolót, tanulmányt, szakcikket írtam. 1960-ban a Magyar Hidrológiai Társaság a vízgépészet terén végzett tudományos munkásságom elismeréseként Kvassay emléklappal tüntetett ki. — 'Beszélhetnénk aztán a különleges megbízásokról is. — 1950-től kezdve, csaknem 15 esztendőn át rászt vettem a Magyar—Román Vízügyi Vegyes Bizottság tárgyalásain. Előbb szakértő tagként, majd 1959 és 1964 között a Magyar Népköztársaság meghatalmazott képviselőjének helyetteseiként. De hadd kerítsek sort egyik legkedvesebb megbízatásomra, „vizes” emlékemre. 1960 nyarán az OVF vezetése olyan időszaki — negyedévenként megjelenő — lapot kívánt kiadni, amely beköszöntő szavai szerint a vízügyi dolgozók szélesebb köréhez kívánt szólni. Erre a mostani beszélgetésre készülve előkerestem a Vízgazdálkodás 1960-as első számát. Rátaláltam egy írásomra — nevezhetem riportnak is —, amely a Szolnoki Vízügyi Igazgatóság életét mutatja be ... Részt vettem a lap megindításában, három éven át a folyóirat felelős szerkesztője voltam. Lektoráltam a közlésre szánt anyagot, rendeztem az ábrákat, szerkesztettem a fényképeket, a táblázatokat, korrigáltam a „keféket", „tördeltem" a lapot. A szerkesztő bizottság dr. László Ferenc főszerkesztő vezetésével gondoskodott a közlendő anyagról. Állandó olvasója vagyok az utóbbi esztendőben megújult, színes címlappal megjelenő Magyar Vízgazdálkodásnak. Nem kis büszkeség látnom, hogy vízügyi lapunk, követve a 24 esztendő előtti célkitűzéseket, egyre fejlődik, egyre tartalmasabbá, egyre olvasmányosabbá válik. Egyszóval férfikorba lépett... Egykori szerkesztőként tán érthető az örömöm. Kása Csaba 18
