Magyar Vízgazdálkodás, 1983 (23. évfolyam, 1-8. szám)
1983 / 1. szám
A hulladékok „kedvenc” lerakóhelyei a településszéli út menti roncsolt területek zik. Miután toxikus ürítőhely külön kijelölve nincs, az iszap minőségtől függetlenül, jobb esetben a tanács által kijelölt, ennek hiányában saját maguk által keresett üritőhelyre szállítják. Kedvezőtlen útviszonyok esetén gyakran az első hídnál, az élő vízfolyásba ürítenek, de találkozunk az ürítés nyomaival erdőben, legelőkön, útárokban, terepmélyedésekben, tavak partján és a legkülönbözőbb helyeken. Az elszállítást végzők nagy száma miatt tevékenységük ellenőrizhetetlen. Az iszapot elszállító üzemek szemléletére jellemző, hogy az összetételtől függetlenül, a szállítási díj kifizetésével elintézettnek tekintik az iszapelhelyezést. Sok településben nincs kijelölt ürítőhely, de toxikus anyagok részére elkülönítetten pl. még Debrecenben sem. Vannak jó példáink is, általában ott, ahol az üzemben lelkiismeretes ügyintézők foglalkoznak a témával, vagy a jogszabályok kényszerítő hatására kerestek megoldást. Pl. a MÁV Járműjavító üzem egyszerű eszközökkel hatásos olajfogó berendezést épített. A vizes olajat gőz ejektorral stabil lokomobilkazánban égetik el, mellyel évente 500 t olajat hasznosítanak. Vagy például a BIOGAL Gyógyszergyárban a korábban szennyvízcsatornába bocsátott micéliumot dobszűrővel kinyerik és értékesítik. Az ipari iszapok szakszerű elhelyezésére jelentek már meg jogszabályok. Ezek betarthatósága érdekében többször is formált véleményünk szerint a következőkre lenne szükség: — az ipar legyen felelős az iszap kártétel nélküli elhelyezéséért, — a tanácsok sürgősen jelöljék ki az ürítőhelyeket és azok üzemeltetésének legyenek felelősei, — szabályozni kell az iszapszájIítást végző szervek munkáját. Lehetőleg egy településen belül egy szervezet lássa el a feladatot, — célszerű az organikus jellegű iszapokat a szennyvíztisztító telepeken előkezelve a telepen átvezetni. Az 1962-ben elkészült keretterv 1980 évre területünkön 12 település csatornázását irányozta elő. Jelenleg 18 település rendelkezik közüzemi szennyvízcsatornával. Ezek — Debrecen kivételével — 1961 után valósultak meg. Látszólag az eredmény elfogadható. Kedvezőtlenebb a csatornával kiszolgált lakások aránya, mely 26,4%. A közcsatornán elvezetett szennyvíz mennyisége napi 88 000 m3. Ebből mechanikailag tisztított 75 000 m3 (Debrecen), biológiailag 12 000 m3 (17 vidéki település). Szemben a vízellátással, a csatornázás iránt nem jelentkezik a lakossági igény, olyannyira, hogy ahol kiépített szennyvízcsatorna-hálózat van, a telek előtt ott is kevesen csatlakoznak rá. Ennek okai: 1. A csatlakozás költséges (15— 20 000,— Ft). 2. A hagyományos falusi lakásokban élők életkörülményei miatt nem termelődik jelentős szennyvízmennyiség. Többnyire űrgödrös árnyékszékek vannak, a fürdő- és mosóvizet az udvarra kiengedve szikkasztják el. Kevés helyen építenek szikkasztó aknát. (Sok helyen bevezetik az ásott kútba.) 3. A csatornázás nem látványos létesítmény, így nem alakul ki a lakosság közötti versengés. A megépült csatornákra többnyire az intézmények, üzemek, közületek és a többszintes lakóépületek csatlakoznak. Mindebből is következik, hogy területünkön a VI. ötéves tervben előirányzott számok alapján „a közműolló" tovább nyílik. A szennyvizek talajba szikkasztása — megfelelő berendezéssel — legális eljárás, de számos közegészségügyi, környezeti és műszaki problémát okoz. Szétszórtságuk, nagy számuk miatt nem ellenőrizhetők. Hatásaként említem meg azt, hogy hajdú városunkban, Hajdúböszörményben, annak belterületén 18 év alatt (a vízmű üzembe helyezése óta) 3,5 millió m3 vizet szikkasztottak el 3,8 km2 területen. Ez 90 cm-es borítást jelent és 3,9 m-es talajvízszint-emelkedést okozott. A szennyvízkezelés, csatornázás első ütemének költségcsökkentésére egy a területünkön kialakult módszert szeretnék ismételten megemlíteni, nevezetesen: az alacsony költséggel megvalósítható tavas szennyvíztisztítást. A 18 csatornázott település közül 13 helyen a biológiai szennyvíztisztítás tározótavas jelleggel van megoldva. Ezek kisebb számban gépi, nagyobb számban természetes levegőztető tavak. A tavakba minden esetben ülepített szennyvizet juttatunk be. Az oldott szerves anyagot az algák bontják le. A tavakban 40—100 napos tartózkodás alatt 40—70% hatásfokú tisztítás megy végbe, gyakorlatilag üzemköltség nélkül. Lényegesen nagyobb hatásfok %-ot lehetne kimutatni, ha a vonatkozó jogszabályok lehetővé tennék a vízmintából az algák kiszűrését. Befogadóinkban az algák nem okoznak kárt, ellenkezőleg a víz biológiai életét javítják. A vízvizsgálatnál mint szerves anyag azonban az oxigénfogyasztást növelik. Javasoljuk a jogszabály kiegészítését, illetve értelmezését kiadni speciálisan a tavas tisztítási esetekre. A napi 300—400 m3 ülepített szennyvíz biológiai tisztításához szükséges tófelület 2—3 ha. Ennek építési költsége — a helyi adottságoktól függően — 300—900 mFt, a terület használati jogának megszerzésével együtt. A VI. ötéves tervben a szakágazatot érintő állóeszköz-fejlesztésekre 2,3 milliárd forint áll rendelkezésre és a létesítmények száma meghaladja az 500 db-ot. Áttekintésükre, szakhatósági feladattal kapcsolatos beavatkozásra, szakirányításukra csak kellő összefogással, bátor kezdeményezésekkel és társadalmi összefogással van lehetőség. Hogy ez mennyire így van, mennyire komoly gond ez vízvédelmi szempontból is, itt kell megemlítenem korunk, változó világunk nálunk is jelentkező egyik legnagyobb dilemmáját, azt, hogy: miképpen lehet úgy.növelni, fejleszteni az élet fenntartásához szükséges termelést, hogy eközben ne tegyük tönkre létfontosságú természeti környezetünket. A libatenyésztés igen jelentős növekedése, a kommunális és ipari szennyvizek egyre rosszabb összetétele, a nagy területeken és mértékben jelentkező hígtrágya, de főképpen a termelési szerkezet változásával, a termékváltással, lépést nem tartó szennyvíztisztítás üteme a természetet és benne vizeinket minden eddigit meghaladó mértékben veszélyeztetik, terhelik. Külön figyelmet érdemlő, hogy ráadásul erősödő az a szemlélet, mely szerint gazdasági vezetőink nagy része a termelés elsődlegességét és csak a saját közvetlen gazdasági érdeket hangsúlyozza, hogy minden egyéb csak ezután következik. Időnként ebből komoly konfliktusok keletkeznek felügyeleti munkánk során és gyakran sem a bírság, se a hatósági eljárás, de még a kapcsolat sem hoz megoldást. Az a véleményünk, hogy a köztudat nem érzékeli kellően a környezetszennyezés veszedelmeit és azt, hogy mind a termelés, mind környezetünk, vizeink védelmének érdekei egyformán létkérdést jelentenek. Nincs vagy-vagy, csak: is-is! Ez ma területi vízgazdálkodási munkánk egyik fontos problémája, melynek megoldásán, %züntelen javításán szívósan igyekszünk dolgozni I Molnár László 13
