Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)
1982 / 1. szám
Huszonötöt a ladikra! z az egy bizonyos, hogy szerencsés csillagzat alatt született és élt Megyercs község lakossága . .. Hosszú-hosszú évszázadokig nem féltek a jó megyercsiek még a pokolbeli ördögtől, de még az egész pereputtyától sem. Csak egytől féltek — a víztől! Azaz hogyan is mondjam? Szóval éppen a falut körülvevő mocsarak és vizek miatt nem félteik ők sem az olyan gyakran itt lábatlankodó ellenségtől, sem a töröktől, de még a fegyvertársnak csúfolt osztrák sógortól sem, csak éppen az áradástól . . . Csak az juthatott be a faluba, aki legalább úgy ismerte ezt a veszedelmes vízi világot, mint a tenyerét, vagy a felesége háta közepét, de talán még annál is jobban! Amíg más falvak népe rettegett a töröktől, a tatártól, az osztráktól, meg az adószedőtől, addig ők biztonságban érezhették magukat a mocsaraik közepén. Ettek-ittak és azt mondogatták, ha kitört a háborúskodás: — A kőszűz városát, Komárom erős bástyáit hamarább beveszi az ellenség, mint Megyercset I. .. Ide csak akkor jöhet be az ellenség, ha kinőnek a szárnyai! Való igaz, hogy a legpusztítóbb háborúk idején is csak a legmagasabb fák legtetejéből láthatták a távoli tüzeket, az égő falvak füstjét, s ez aztán nagyon efbizakodottá tette őket. Amikor a múlt század elején Napóleon frakkos katonái a Csal Iáközbe is átjöttek, és a többi falu 'lakossága bújt, ahová tudott, a megyercsiek éppen a falu bírójának a születésnapját ünnepelték hallal, vaddal, sült malaccal, noteszával, finom borral. Későre járt az idő, lassan már mindenki kidőlt a mulatósból, de a bíró csak zengette a hangját: — Addig innét el nem megy senki, amíg el nem énekeljük még egyszer az én legkedvesebb nótámat! . . . Aztán — nem bánom —, elmehetnek, kendtek! A cimborák még egy darabig kérették magukat, mint a szégyenlős leányzó, de aztán megnedvesítették derekasan kiszáradt nyeldekiőjüket és rázendítettek bíró uram híres nótájára. Arra, hogy: Béfut a nyúl a bokorba, Ki sem látszik füle, orra. Hé, nyulacska, fuss csak tova, Menyecskével búvok oda! . .. Nemsokára aztán aludt mindenki, még az álmatlanságban szenvedő bakter is félig ... Olyan békés, holdvilágos éjszaka volt, hogy még a legharsányabb békák is előrzékenyültek, és csak úgy piánóban kuruttyolgattak . . . Ekkor vágtatott be lóhalálban a faluba, nagy kiáltozással az egyik csikós .... — Ébredjetek, embereik, ha istent ismertek! . . . Fegyverre!... Fegyverre! . . . Jönnek a franciák!... Na hiszen, kiabálhatott torka szakadtából, mert a nemrég még poharat markolászó férfiak olyan mélyen aludták az igazak álmát, hogy a végítélet harsonái sem ébreszthették volna fel őket. De a rémült asszonyok valahogyan mégiscsak életre dögönyözték a mámoros férfiakat. A csikóstól aztán megtudták, hogy a frakkos franciák egyik előcsapata közeledik loppal az addig mit sem sejtő Megyercs felél... — Hű, a nemjóját! — szíttá meg likas zápfogát a kövér bíró, aztán hirtelen megtanácskozta a dolgot a falu legtekintélyesebb embereivel, majd csípőre tett kézzel kihirdette az izgatottan zajomgó megyercsieknek a döntést: — Elhatároztatott először, hogy a francia előcsapat könnyülkerítessók!. .. Másodszor, elfogattassék!... Harmadszor pediglen a faluba fogolyként béhajtassék! . . . Hiába no, helyén volt bizony bíró uram borral is alaposan megbátorítgatott szíve ... Szózatára a megyercsiek előszedtek hamarjában minden ócska muskétát, rozsdás kardot, baltát, csáklyát, fokost, s lóra kaptak a sógorok, komák, nászok, mindenféle atyafiak, mert senki sem akart kimaradni a férfias mulatságból .. . Közben mások — bíró uraimék is, akik már a lóról leöregedtek, csónakokba szálltak, hogy az ellenséget a viz felől közelítsék meg, hátba kapják . . . Mindnyájan szép lassan, megfontoltan és csendesen belefogtak a nagy hadművelet megvalósításába . . . Úgy látszott, éppen bíró uraiméknak kedvez a szerencse, mert a koma megszólalt: — Nézzétek csak! . . . Ott, ott mozognak! . . . Ott, meg ott. . . Nézzétek! — Nicsak, nicsak, akkor hasukban a bicsaik! — dünmyögte elégedetten a bíró. — Onnét egykönnyen nem menekülhetnek el . .. Most aztán gyorsan kapjuk őket hátba! Valóban, a mocsár egyik közeli szigetén valakik mozogtak! . .. Fehér ingjük, frakkjuk vagy mijük csak úgy ragyogott a holdfényben ... A csáklyákikal óvatosan ráirányították a ladikot a nádasban vágott kanyargós vízi útra, hogy megkerüljék a gyanútlan francia előőrsöt. Csak úgy buzgóit bennük a harci kedv, különösképpen bíró uraimban. — Gyorsabban!... Nehogy valakik megelőzzenek bennünket! — sziszegte oda a csáklyá'Soknak. — Nem lehet!... Gyorsabban már nem bírjuk! — súgta vissza az egyik rokon. Erre elfutotta a pulykaméreg bíró uramat: — Mi az, hogy nem lehet? A bátorságod hibádzik hozzá, vagy az erőd, sógor? ... Ide azzal a csáklyával! — vigyázatlanul felállt, mire a csónak abban a szempillantásban felborult, és vízbe szórta a hős hadnépet. De lett is erre kiabálás, prüszkölés, vízcsapkodás: — Segítség! . . . Megfulladok! . . . Húz le a mocsár!... Ide, ide hozzám, emberek! —- kiáltozták a bajba jutottak, s bölömbika hangján maga a bíró is... Ha véletlenül tudnak franciául, talán még úgy is kérték volna a segítséget. De ha a segítség nem is érkezett meg azonnal, a „derék franciák" bizony felneszeitek a nagy lármára, ordítozásra és — felröppentek!... Ugyanis a „frakkos franciák" sem frafckosok nem voltak, sem franciák nem voltak, hanem csupán békésen pihenő gólyák, akik legfeljebb a mocsárvilág békáit, siklóit veszélyeztették, de a megyercsieket aligha ... A békés gólyanépség felriadt, szárnyra kapott és néhány száz méterrel odébb egy nyugodtabb, csendesebb táborhelyet keresett magának ... De mi lett bíró uraimékkal? — A segítség — még három csónakon — csakhamar megérkezett, és annak rendje-módja szerint csónakba segítette a bajba jutottakat. Mentési munkálatok közben azonban nélkülözhetetlen volt a „csatazaj", annál is inkább, mert a mocsár, az iszap bizony sápot követelt a harcias megyercsiektől. — Jaj, az új csizmám! — kiáltott a koma, amikor mezétláb végre bekerült az egyik csónakba. — Csizma volt is, lesz is!... Az a fontos, hogy ép bőrrel megúszta kend! Amikor bíró uram mázsás termetét csónakba emelték, kiderült, hogy a mocsár bizony nem tiszteli a tekintélyt. Nem csupán a csizmájától szabadította meg a bírót, hanem még a gatyájától isi... Pőre fenékkel, sárosam, békanyálasam, békaJencsésen került haza a derék hadvezér és a leközelebbi rokonság . .. Tiszteletben megőszült fejüket nem babérkoszorú övezte, hanem legfeljebb hínár-koszorú . .. Ráadásul mindegyikőjük otthagyott valamit zsákmányul a falánk, kaján mocsárnak ... Nem tűz-, hanem csak víz- és sárkeresztség lett a harci vállalkozásból!... Csak a mocsárnak, meg a vérszívó szúnyoghadnak lett belőle haszna mert a csendesebb haladás kedvéért hősiesen tűrték a vérszívó had szemtelen támadásait. Bíró uram szinte fuldoklóit a haragtól : — Majd én megmutatom, majd én, ha addig élek is ... Majd én megmutatom! — ágált fél meztelen ül, sárosán, vizesen, most már hősiesen csapkodva a támadó szúnyogokat, és meg is mutatta ... Meg ám, hordónyi hasát és siralmasan cingár lábait az egész Megyercsnek ... Soha ennél vidámabb cirkuszi előadást!. .. — Az a lator csikós így csúffá tett! Nem áll hatok meg többé a falu előtt! 26
