Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)
1982 / 6. szám
A SZENNYVIZONTOZES néhány vízjogi vonatkozása Jóllehet a szennyvízöntözés korszerű vízjogi szabályozása még várat magára, s a formailag máig hatályos 54/1961. (V. É. 1962. 2.) OVF számú utasítás aligha ad akár ösztönzést, akár eligazítást e szennyvízelhelyezési mód alkalmazására, az életrevaló igyekezet nem hagyja kiaknázatlanul azokat a lehetőségeket, amelyek esetenként mégis kínálkoznak erre a megoldásra. Azokban a kivételesen szerencsés esetekben is, amelyekben a szennyvizek keletkezésének mennyiségi és minőségi, valamint időbeli adottságai egy öntözési hasznosítás fogadási feltételeivel egybeesnek vagy egybehangolhatók, tehát akkor is, ha a műszaki-gazdasági kongruencia létrejön a szennyvíztermelő és a fogadó fél között, még mindig számos jogi kérdés vár eldöntésre annak érdekében, miként kell ezt a vízgazdálkodási eljárást a közérdek és az érdekelt felek közötti viszonyok szempontjából egyaránt kielégítő módon elrendezni. Mivel az utóbbi időben a vízügyi hatóságok több határozatot hoztak ilyen ügyekben, amelyek a kérdésnek nem egyöntetű megítélését mutatják, célszerűnek tűnik néhány gondolattal megvizsgálni ezt az „újonnan” felbukkanó jelenséget a vízjog rendszerében.* Ahhoz, hogy egy műszaki-gazdasági célt és folyamatot jogilag helyesen tudjunk minősíteni, más szóval, hogy jól határozzuk meg a kölcsönösen összefonódó magatartásoknak azt a rendszerét, amelyhez mind a vízgazdálkodási közcélt, mind pedig a vonatkozásba kerülő felek érdekeit biztosítandó, jogokat és kötelezettségeket kapcsolunk, mindenekelőtt a jelenség részletes elemzése szükséges. A „szennyvízöntözés”nek már a neve is elárulja, hogy összetett vízgazdálkodási műveletről van szó: a „szennyvízének (káros víz) meghatározott módon, „öntözési” felhasználással (vízhasznosítás) való ártalmatlanításáról. Az egységes vízgazdálkodási célt — a szennyvíz ártalommentes elhelyezését — szolgáló magatartáskomplexum vízjogi egységét tehát két célszerű tevékenység, a szennyvízelvezetés és az öntözés együttese alkotja. Ami e vízjogi egység alanyi oldalát illeti, ha feltételezzük, hogy más üzem termeli és más üzem öntözi el a szennyvizet, akkor az említett összetett folyamatot alkotó két magatartáscsoport két alany között oszlik meg. A szennyvizet termelő üzemet (amely alatt mindig értjük azt a közüzemi vállalatot is, amelyik rendeltetésszerű feladatkörében köteles a szennyvizek ártalommentes elhelyezéséről gondoskodni) a továbbiakban egyszerűség és rövidség okából nevezzük A-nak, az elöntözésre vállalkozó üzemet pedig B-nek. A és В üzem lehet ugyanannak a gazdálkodó szervezetnek — jogi személynek — a két üzeme (két gazdasági tevékenysége) is, pl. ugyanaz a tsz öntözi el a szennyvizet, amelyiknek üzemében az termelődik. Rendszerint azonban A és В nemcsak külön gazdasági egységek, hanem különálló jogi személyek is, pl. egy ipari üzem, amelyik a szennyvizet termeli és egy tsz, vagy erdőgazdaság, amelyik vállalja annak elöntözését. Mivel a vízjogban nem az alany (alany-többség) határozza meg a jogi rendezés tárgyát, hanem éppen megfordítva, a vízjogi tárgyhoz kapcsolt jogosítványok és kötelezettségek „vonzzák" a szabályozott magatartás alanyát, a két említett eset között nincsen lényegbevágó különbség. Ugyanazon jogalany esetében is külön-külön kell jogokkal és kötelezettségekkel körülhatárolni az egységes célú műszaki folyamat két eszközelemét, azzal a különbséggel persze, hogy ezek a jogok és kötelezettségek ilyenkor egy és ugyanazon alany magatartására vonatkoznak. Mivel azonban a tipikus az, hogy A és В különálló jogi személyek, ezt az esetet tartjuk szem előtt. Tárgyi szempontból közelítve, a szennyvízöntözés jogi lényege abban ragadható meg, hogy A és В különálló, de öszszehangolt magatartása — műszaki tevékenysége — valósítja meg az egységes vízgazdálkodási célt: a szennyvizek ártalommentes elhelyezését. Felvetődik tehát a kérdés, melyik az a jogintézmény, amelyikben az e célra irányuló magatartások egységbe rendeződnek és egységes jogosított, illetőleg kötelezett magatartás-rendszerré forrnak össze? * Vitacikk. A hatósági gyakorlat számára csak elvi állásfoglalás után irányadó. A vízjog többes alanyú intézményeként a vízügyi törvény a csatlakozást (Vt. 33. §) nevesíti és szabályozza. A csatlakozás lényege az, hogy két vagy több érdekelt fél mindegyike az azonos nemű vízgazdálkodási célját egy közös (közösen használt) vízilétesítménnyel elégíti ki. A szennyvízöntözés esetében nyilvánvaló, hogy nem erről van szó. Bár itt is több alany „szövetkezik” egy vízgazdálkodási cél együttes kielégítésére, azonban sem a saját közvetlen céljaik nem azonos neműek (ti. A célja a szennyvizeinek egyszerűbb, költséges tisztítás nélküli elhelyezése, В célja pedig a számára hasznos öntözővízzel mezőgazdasági területének öntözése), — sem pedig az ehhez szükséges létesítmények nem közösek (közös használatúak), hanem az elvezetés és a felhasználás adott szakaszai szerint különbözőek, s kinek-kinek a sajátjai. Lényegében ugyanezt kell mondani a vízvezetési szolgalomra vonatkoztatva is. Itt tehát a vízjognak egy olyan formációjával állunk szemben, amit a Vt. kifejezetten ugyan nem intézményesít, de nyilvánvalóan megenged, nevezetesen azzal az esettel, amikor egy vízjogi engedélynek több alanya — több engedélyese — van. Mégpedig nem olyan módon, hogy ugyanaz a jog és kötelezettség van többek között megosztva (pl. egy kút vízjogi engedélyesei az ingatlan társtulajdonosai), hanem oly módon, hogy a közérdekű vízgazdálkodási cél megvalósítására irányuló különböző eszköz-elemek kerülnek az érdekeltek saját külön cselekvési szférájába, és az ezekre vonatkozó jogosítványok és kötelezettségek oszlanak meg két vízjogi engedélyes között. A vízjogi engedély tartalmát alkotó jogosítványok és kötelezettségek halmazának A és В közötti megosztása viszont azon múlik, hogy milyen minőségű elemekre és miképpen bontjuk közvetlenül saját érdekű részekre azt a műszaki folyamatot, amelynek cél-egységében valósul meg a vízgazdálkodási közérdek elérésének együttes eszköze, a vízjog tulajdonképpeni tárgya. A vízjogi egységet mindenkor az adott ügyben — érdekelti magatartás-körben — jelenlevő vízgazdálkodási cél és az ehhez tartozó eszközök homogén vagy komplex műszakigazdasági egysége alakítja ki. Más szóval, azoknak a jogilag rendezendő magatartásoknak a műszaki-gazdasági folyamatrendje alkot egy vízjogi egységet, amelyek egy vízgazdálkodási cél szolgálatában állanak. Bevezetőben rámutattunk, hogy a „szennyvízöntözés”-ben a szennyvíz-elvezetéssel és a szennyvíz-felhasználóssal összefüggő mozzanatok kapcsolódnak egységbe: A részéről a szennyvíz elvezetése, В részéről a szennyvízzel való öntözés, — ami egyben A, illetőleg В saját külön vízgazdálkodási céljait is jelenti. Első pillanatra tehát úgy tűnik, hogy ezek mint egymás mellé rendelt egyenértékű érdekelti célok eszközei — a szennvízelvezetés, mint vízvédelmi (vízkárelhárítás) és a szennyvízöntözés, mint mezőgazdasági vízhasznosítási cél eszköze — a szóban forgó vízjogi képletnek egymás mellett relatíve öncélú és önállósuló elemei. Csakhogy a vízjog általános funkcióját tekintve világos, hogy ez nem így van. A vízjognak ui. nem csupán az érdekeltek saját üzemi vízgazdálkodási érdekeit (céljait) kell kielégítenie, hanem egyben a vízgazdákodási közérdeket, az össztársadalmi érdeket is biztosítania kell. A vizek kártételeinek elhárítása, vagy a vizeknek károktól való megóvása esetében meg egyenesen ez az össztársadalmi érdek lép a vízjog előterébe — válik jogi kötelezettséggé —, s ennek rendeződik alá az érdekeltek saját érdeke, esetenként a merő kötelezettsége. így van ez ebben az esetben is. Könnyű ezt belátni, ha tekintetbe vesszük, hogy sem a szennyvíz-elvezetés nem biztosítja önmagában a vízgazdálkodási közérdeket ártalommentes elhelyezés nélkül —, sem pedig a szennyvíz elöntözése nem áll meg önmagában mint mezőgazdasági vízhasznosítás, hanem csakis mint a szennyvíz ártalommentes elhelyezésének egyik módja létezik. A szennyvizekkel kapcsolatos vízgazdálkodási folyamat — a közérdek biztosítása — ui. mindig a következő elemek egymáshoz rendelésével válik teljessé: a keletkezett szennyvizek elvezetése (a keletkezés helyéről összegyűjtéssel, csatornázással) — azok ártalommentesítése (tisztítással) — a befogadóban való elhelyezésük (a vizek hidrológiai körfolyamatá22
