Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)
1982 / 4. szám
Kemény gumiperemekkel ellátott dugók átvonásával tisztítják meg bélelés előtt a rozsdátlanitott vezetéket a szennyeződésektől zeptember óta a Pécstől délre eső területen már tucatnyi alkalommal gyűltek össze népes küldöttségek — intézmények, hatóságok, vállalatok képviselői —, hogy kint a szabad területen különös gépek, berendezések, sürgőforgó emberek és tágas munkagödrök között igen-igen érdekes bemutatót tekintsenek meg. A meghívottak, a résztvevők közös vonása volt, hogy munkájuk, tevékenységük valamiképpen kapcsolódott a vezetékekhez, s valamenynyiük gondjai között szerepelt a kor-A Taté csőbélelő szerelvények ősszeállitása az indító aknában rózió elleni harc is. Ebből máris következtetni lehet a bemutatók tárgyára: acél csővezetékek korrózióvédelmének egyik fegyverét és alkalmazását lehetett megtekinteni. Pontosabban meghatározva: a Taté csőbélelő eljárást. Az érdeklődők között volt Kovács Antal államtitkár, az OHV elnöke is, aki a bemutató után ezt mondta Rózsavölgyi Imrének, a Dunántúli Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat igazgatójának: „Ezt ne tekintse a DRW melléktevékenységének: be kell sorolni a főfeladatok közé!" Az osztatlan siker történetének kezdetei a távoli múltba nyúlnak vissza: a probléma bölcsője ott ringott, ahol az első acél csővezetékek a földbe kerültek. A dolog természeténél fogva ugyanis szinte nyomban jelentkeztek a korróziós gondok; hiába találtak ki a csövek külső korrózióvédelmére különféle hatásos módszereket, a csövek belsejének pusztulását nem tudták megakadályozni. S minél több vezetéket állítottak üzembe, a korrózió rombolásának költségei úgy nőttek. A DRW e gondok igazi súlyát először a Pécs és Mohács között épült 38 kilométeres regionális vízvezeték üzemelése során érezte. E 700 mm átmérőjű, s 10 mm falvastagságú acél csővezeték igen fontos gazdasági-szolgáltatási feladatot tölt be: a Duna vizét szállítja a vízben szegény Pécsre, ipari vizet ad a hőerőműnek, több ezer lakás távfűtését biztosítja, s mindemellett több tízezer köb méter ivóvizet is ad a városnak. A TATÉ HATÁS A mintegy két évtizedes vezeték ellen azonnal megindult a korrózió támadása, melynek káros hatásait szinte már az első év végén érezni lehetett. A korróziós folyamat megbontotta a vezeték belső felületét, s az egyre érdesebbé vált. A szállított víz súrlódása megnőtt, és hamarosan azt kellet tapasztalni, hogy nagyobb energiaráfordítással is mind kevesebb víz érkezik a fogadó állomásra. Néhány év után ez a teljesítménycsökkenés már napi több ezer köbméterre növekedett! Ekkor kezdődött meg — kénytelen-kelletlen — a csőtisztítások sorozata. Csőgörénnyel lekaparták a rozsdát, melynek egy részét — csak egy részét! — a víz áramlása eltávolította a vezetékből. Ha nem is állt vissza a kezdeti teljesítmény, azért mégis jelentősen megjavult. Az öröm azonban nem tartott sokáig, mert a tisztítás után a korróziós folyamat meggyorsult, a megtámadott vezeték teljesítménye ismét jelentősen lecsökkent. Következett hát egy újabb tisztítás — összesen hat alkalommal —, s a vállalatvezetés előtt egyre nyilvánvalóbbá vált e módszernek a tarthatatlansága. Tettekre sarkallt az is, hogy a korrodált rétegek eltávolításával mind vékonyabbá vált a vezeték fala: átlagosan a falvastagság egyhar-
