Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)
1982 / 4. szám
árszabályozás II. AZ 1980. JANUÁR 1-i ÁTFOGÓ TERMELŐI ÁRRENDEZÉSRŐL Az ár- és szabályozórendszer az említett okok miatt — 1980. I. 1-vel számottevően módosult. Nyitott gazdaságunkat az események súlyosan érintették. Az anyag- és energiaárak nagymértékű emelkedéséhez képest lemaradt a feldolgozott termékek ára, romlott a cserearány, amelyet termelékenység, hatékonyság javulásával nem tudtunk ellensúlyozni A piaci helyzet romlása a gazdasági növekedés szokásos ütemének rosszabbodásához vezetett. A gyors külpiaci árváltozásokat a kiegyensúlyozott piaci viszonyokra épült belföldi mechanizmus nem tudta követni, így a drága alapanyagokat, energiahordozókat a felhasználók olcsóbban kapták, mint amennyibe a népgazdaságnak került. A különböző anyagkasszák egyenlegei így sok milliárd Ft-tal terhelték a költségvetést, míg a végtermékek árában nem érvényesült a drága anyagár. Az új ár- és szabályozórendszer alapvető célkitűzése, hogy a külpiaci (nem Rbl elszámolású) árakhoz rugalmasan igazodva befolyást gyakoroljon a vállalatokra a hatékonyabb gazdálkodás megvalósítása érdekében. Háromcentrumos árrendszert vezettünk be; a társadalmi össztermelésnek mintegy 35%-ára a versenyárképzés (kompetitiv), mintegy 40%-ára az árarányos árképzés, és mintegy 25%-ára a hagyományos önköltségi árképzés érvényesül. A termelési áraknak kompetitiv és nem kompetitiv ágazatok szerinti megkülönböztetése azon alapul, vajon előállítanak-e olyan terméket, végeznek-e olyan szolgáltatást, amelyek külkereskedelem tárgyát képezhetik, ami a tőkés piacon értékesíthető. Versenyárrendszer érvényesül a gépiparban és a ruházati iparban és hatósági közreműködéssel az energiahordozóknál, az árarányosítás a mezőgazdaságban, a közlekedésben, míg az önköltségi árképzés az építőiparban, vízgazdálkodásban stb. Az árarányosítás a helyettesítési kapcsolatban levő, illetőleg rokon cikkek körében alkalmazható árképzési elv, amikor is teljesen vagy részben érvényesül az energia- és anyagpazarlósra való hajlam megszüntetése, míg az önköltségi árrendszerben az anyag és energia drágulása a vállalatot nem kényszeríti takarékosságra, sőt a vállalat választási lehetőség esetén inkább a drágább erőforrást részesíti előnyben. Az átfogó termelői árrendezés egyik legfontosabb célkitűzése az volt, hogy erősödjön az árpolitika összehangoltsága a gazdaságpolitikával és kölcsönösen javítsák a népgazdasági feladatok megoldásának feltételeit. Az árpolitika alapelve és követelménye az, hogy a belföldi és a világpiaci árak szerves összekapcsolásával érdemben szolgálja a gazdaság hatékonyságának nemzetközi versenyképességének javítását. Az árpolitika tehát szervesen kapcsolódik a külgazdasági egyensúly javításához azáltal, hogy segítségével a hazai termelési költségek mérséklődjenek, a hatékony termelő tevékenységek átlagosnál gyorsabban fejlődjenek és ezáltal a népgazdaság termelési szerkezete korszerűsödjön. Az új — rugalmasabb — árrendszernek a fő előnye a régivel szemben az, hogy a vállalati eredmény a nemzetközi versenyképességet is tükrözi, a világpiaci árhoz való igazodás pedig lefékezi, illetve megszünteti a költségnövekedésnek a felhasználókra való automatikus továbbhárítását. Távlatilag az a cél, hogy növekedjék a versenyárrendszerbe tartozó ágazatok köre, továbbá az önköltséges árképzésbe tartozó területen meg kell teremteni az energia- és anyagtakarékosságra, valamint a gazdaságos struktúra alakítására hatásosan ösztönző árrendszer és ármechanizmus feltételeit megvalósítva az árak rugalmasabb mozgását. Az árképzésben az önköltség szerepe a versenyárképzéskor csökkent, mivel a belföldi árak elsősorban a külpiaci árakhoz (vállalati szintű ár- és jövedelmezőséghez) igazodnak, vagyis általában a valós költségemelkedés sem indokolja az árváltozást, viszont az ár növelhető változatlan költségek esetén is, ha az exportár emelkedik. Ugyanakkor megnövekedett az önköltség jelentősége, a termék indokolt ráfordításainak, a gyártás hatékonyságának mérése tekintetében. A versenyképesség javítása, a termékszerkezet racionális átalakítása, relációs jövedelmezőség meghatározása ugyanis nem képzelhető el a termelési költségek megbízható mérése, a gazdasági döntések megalapozása nélkül. Ezért az új gazdaságirányítási rendszer magasabb követelményeket támaszt az önköltségszámítással, költséggazdál-kodással, valamint ezek alapfeltételeivel: a korszerű üzemgazdálkodással, szervezettséggel, az operatív adatszolgáltatással, feldolgozással, elemzéssel szemben is. A termelői árak körében meghatározó szerepet kapott a szabad árforma (pl. a kohászati és a gépipari ágazat termékeinek ára kizárólag a szabad árformába tartozik), vagyis a termék árában a szállító és a vevő az árszabályok betartásával, az árhatóság közreműködése nélkül állapodik meg. Közvetlenül a külpiaci árakhoz kell igazítani azoknak a termékeknek a belföldi árát, amelyeket a jogszabály meghatároz, (6/1979. (XI. I.) ÁH számú rendelkezésben kiemelt alapanyagok, illetőleg alágazatokba sorolt vállalatok által előállított termékek árát), amennyiben a vállalat nem Rbl elszámolású expontjának értéke meghaladja a belföldi értékesítés 5%-át (vezető vállalat). Ebben a körben a vállalati átlagos árszintet az export árszint, — a jövedelmezőségi korlát betartásával — határozza meg, amelyen belül az egyes termék ára a vevő által elismert használati értéknek megfelelően alakulhat (eltérő mértékű nyereséget tartalmazhat). A jogszabályban fel nem sorolt alapanyagok és a ki nem emelt vállalatok (követő vállalat) által gyártott termékek ára közvetve igazodik a külpiaci árhoz. Ebben a körben ugyanis alkalmazható a „vezető" vállalatok által kialakított ár, az árjegyzékben irányárként közzétett ár, továbbá az ezekhez arányosított ár (kalkulációs kötelezettség nélkül). Mind a „vezető", mind a „követő” vállalatokra vonatkozik az import árkorlát, amely szerint a feldolgozó ipari termékek belföldi termelői ára nem haladhatja meg ugyanezen termékek nem Rbl elszámolású importjának belföldi (külkereskedelmi költséggel, vámmal növelt) átadási árát. Az import árkorlátot a szakmai szokásoknak megfelelően, általában termékcsoportszinten, nem pedig választék mélységben értelmezik. Különben nem lehetne ugyanis a termékcsoporton belül a használhatósági jellemzőknek megfelelő árarányokat biztosítani. A jövőben következetesen figyelemmel kell lenni arra, hogy a népgazdasági — s ennek következtében a vállalati — árprognózisok hipotétikus jellegűek. Ha ugyanis a világgazdasági viszonyok változása eltérő áralakulást eredményez, a belföldi árakra vonatkozó előirányzatokat is változtatni kell. Alapelv tehát a nemzetközi versenyárakhoz való fokozatos igazodás, ami a rugalmas ármechanizmus alapja. Pap János A Magyar—NDK Vízgazdálkodási Bizottság 8. ülésszaka Budapest volt a színhelye május 10—13. között a Magyar—NDK Vízgazdálkodási Bizottság 8. ülésszakának. A tanácskozás jegyzőkönyvét dr. Illés György, az OVH elnökhelyettese és Hans Weigl környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszterhelyettes írta alá. A tárgyalásokon áttekintették és értékelték a bizottság elmúlt évi tevékenységét. Külön kiemelték, hogy igen jó a két ország vízügyi kutató és tervező szakembereinek munkamegosztásos alapon történő együttműködése. A vízgazdálkodási bizottság 8. ülésén megtárgyalták és jóváhagyták a bizottság 1982/83. évi munkatervét is. Ez egyebek között rögzíti, hogy a két ország vízügyi szakemberei szorosan együttműködnek az ivóvízellátó és szennyvíztisztító típustervek tervezésében és a korszerű számítógépes módszerek alkalmazását kívánják megvalósítani a vízgazdálkodásban. A két ország vízügyi műszaki-tudományos eredményeit a jövőben külkereskedelmi szerződésekben veszik át. 5
