Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1981-02-01 / 2. szám

E tekintetben a vízügyi igazgatóságok belső szervezeti felépítése korszerűnek mondható, mert e szervezetben együtt van a beruházó, a tervező, valamint a kivitelező. A szervezési forma tartalmi előnyei nem vitathatók, a tervező ismeri, hogy mire képes a kivitelező és ennek megfelelően tervez. Problémának tűnik mégis: az ellenőrzést végző szervekben többször felmerül, hogy ez nem kívánatos összefonódást jelenthet. A kérdés megnyugtató rendezését elsősorban a belső ellenőrzés megszigorításával kell elérni.

Biztosítani kell a tipizálás hatékonyabb érvényesítését, amelyre minden területen, így a vízépítésben is széles lehetőségek vannak. Ennek szorgalmazására nagyobb súlyt kell helyezni.

Említést érdemel az, hogy a normatívák kialakításának hátráltatója egyes közgazdasági területek elhanyagolása. Ezen az elő- és utókalkuláció összevető elemzését kell érteni, amit maradéktalanul kevés helyen végeznek el. Ennek jelentősége olyan, hogy még az adminisztratív intézkedés alkalmazását is elfogadhatónak lehet tartani.

Ezt a problémát azért is át kell gondolni, mert nem minden kivitelező szervezet rendelkezik olyan önköltségszámítással, ami a javasolt szabad árak képzéséhez megfelelő alapul szolgál. Ez is indokolja az építőipari tevékenységek önköltségszámításának mielőbbi központi szabályozását. Az árrendszerbeli változtatás más jellegű vállalati felkészülést igényel, mint a maximált áras árvetések elkészítése.

A fejlődés alapját képezik, és a munkaerővel való takarékosságot jelentik az új, haladó technológiák. Ezek ára azonban általában mindig magasabb, mint a hagyományos építési módon kivitelezett létesítményeké. Ez viszont a megrendelőket riaszthatja el az új, a modernebb és nem utolsó sorban a rövidebb kivitelezési időtartamot igénylő technológia alkalmazásától. Ugyanakkor azonban el kell fogadtatni a rövidebb kivitelezési időtartamból adódó előnyöket.

A feltárt problémákat és azok megoldását nagymértékben az építőipari árrendszer rugalmasságának növelésével lehet elősegíteni. Csakis így lehet biztosítani, hogy az építőipari árszintváltozás a kivitelezőket ért költségváltozásokat és a piaci viszonyokat együttesen tükrözze. Az indokolatlan árszintemelkedést a jövőben tehát az ellenőrzés megszigorításával kell megakadályozni.

Az árkollokvium megállapította: az építőipari árak rendszerét úgy kell tovább fejleszteni, hogy elősegítse a termelőerők fejlődését, ösztönözzön a hatékonyságra és a célszerű takarékosságra, jobb feltételeket teremtsen a kivitelezésben érdekelt szervezetek együttműködésében, s az eddiginél nagyobb döntési szabadságot és természetesen felelősséget rójon a kivitelezőkre. Ugyanakkor mindaddig, amíg az építőiparban keresleti—kínálati egyenlőtlenség van, az áralakulás hatósági szabályozását és ellenőrzését fenn kell tartani. A szabad árforma térnyerése a beruházási piac kereslet—kínálati egyensúlyának megteremtésével indokolt.

Baksa István

FÁBIÁN GYULA

A házban szokatlan nagy csend lappangott. Mindenki nyugtalankodott ugyan, mégis várt senki nem kérdezett, gyűrték magukba a kikivánkozó vitatkozást. Két napja nincs szerelő, nem jön.

— A rossz baj jönne rá! — ennyit is csak öreg mama mert kimondani. A szerelő nagy ember. Kezében van a falu. Villany, rádió, kismotor-bekötés, televízió, egyszóval minden. A két keze telerakva, a jó szíve, hogy senkinek nem tud nemet mondani, kétszeresen meg van terhelve és mindig rohan. Egyegy nap ünnep előtt szinte az éjszakája is betáblázott és otthon a családnak olykor köszönni is elfelejt.

A háziszerelő, a gyerek, aki minden motorok tudója, most messze tanyázik. Nagy szakértelemmel és tizenhárom éves fejjel a napokban a hűtőszekrényt tette rendbe, ki is ment az összes biztosíték, még az oszlopról leágazó is. Azt ugyan a család közelebbi örömére, megcsinálta egy másik szerelő, de az a hűtőgépbe nem nyúlt. Ez is egy teljes éjszakás bosszankodással járt, addig ugyanis nem volt villany, de most ez a hűtő, éppen disznóölés előtt, no így érthető meg az ifjú mester távolabbi tartózkodása, hiszen mindenki arra tartogatja a lefojtott szót, hogy ismét végigmossák tetőtől talpig, bő szemrehányásokkal. Az utcaajtónyitást is lesik, egyre várják, valaki jöjjön és még a kutya is hibás, hogy nem ugat, igaz, hogy nem is érkezik senki.

Az idő kedvező. Mindennel elkészültek és most jön ez a hűtő gond. A hízó meg úgy látszik, megelégelte s egyben be is fejezte a túltápláló gondozást, mert két napja nem eszik semmit. Ebben persze az idő, a hideg is vétkes, de ez éppen elég intelem, hogy sietni kell a vágással. Csakhát ez a hűtőgép! — és mindenki idegesebben rakosgatja a kezeügyében levő dolgokat. Többet csörrennek, nagyobbat toppannak az edények, mint máskor.

A ház ifjú mestere meg bujdosik. Tele ugyan a zsebe megszerzett biztosítékokkal, csavarokkal, de azt jól sejti, hogy hozzá sem nyúlhat a géphez, mert esetleg újra elsötétül a ház, azt pedig akkor szárazon nem viszi el. Menni is kellene, de érkezni mégis úgy volna jó, ha nem sok idő maradna esti leckéztetésre. A csípős hideg az otthon felé fordítja, lesz ahogy lesz és hirtelen a szerencse melléje szegődik. Nagyapjába botlik a sarkon, aki egy testes kis korsóval óvatosabban lépked hazafelé, mint máskor.

— Tessék ideadni, viszem én — örvendezik, de az öreg sem tiltakozik.

— No fogjad, úgyis kiállt a kezem. Síkos odafentről az út lefelé, az ünnepekre nagyon kijárták a népek.

A gyerek nekibátorodik, mert hogy most már öregapja is nyerhet otthon valami jóféle dicséretet, ezért ő kezd panaszkodni, hogy nem jött a szerelő. Az öreg, akinek életidejéből több múlt a nehezebb világban, elüti a dolgot.

— Szerelő, minden villanyra, meg

elmúlt i(lekről

motorra jár, bolond világ! Úgy tart a tél, hogy nem romolhat el egy-két napig semmiféle étel. Minden csak a gép... és amikor nem volt, akkor is megvoltunk. Volt úgy, hogy nyáron kellett vágni a marhát, disznót, mentünk jégére a „kontyos” pincébe.

Lassan hazaérnek, de a megindult beszélgetés tovább folyik.

— Azt is mi hordtuk meg minden télen jéggel.

A gyerek lelkendezik.

— És az hogy ment nagyapám?

A család nem kapcsolódik be a beszélgetésbe, mindenki sanda szemmel figyeli az érkezetteket. S ők ketten nekiülnek a beszédnek.

— Ha tartós volt a tél, meghízott a jég. összeálltunk bandába, már úgy a szegényebb emberek, s kimentünk a tóra jeget vágni. Kimértük pontos lépéssel a lékeket s azokat szépen kivágtuk. Akkor kettesével beleálltunk, nagy húzós fűrésszel szelni a jeget. Megizzasztotta az embert. A parton várakoztak a szekerek, s mikor megtörtént a darabolás, elkezdtük kihordani. Bizony, kegyetlen nehéz munka volt, negyven-ötven kilós darabokat cipelni a jég síkos, csúszik, meg aztán hideg, az volt a legrosszabb. Csupa merő vizek voltunk. A parton égett a tűz, lehetett egyszeregyszer egy kicsit szárítkozni és ha úgy fordult a szerencse, a nagy lékekben megjelentek halak, aztán segítettünk nekik kiugrani a vízből, bár még az ilyet is büntették. Mindig úgy kellett megfőzni dugva a halpaprikást, de hát ez is hozzátartozott a téli jégvágáshoz. A hordás sem volt kis munka. Először kitakarítottuk a nagy „kontyos" pincét, az alját leszórtuk szalmával, vagy leterítettük nagy rossz gyékénnyel, s rá a jeget. Volt, hogy ötven-hatvan kocsival elvermeltünk — nyárra. Akkor még nem volt hűtőgép, nem kellett a szerelőt sem várni.

De erre a szóra már öreg mamából is kikívánkozik a megjegyzés:

— Napokig oda lehetett kujtorogni! Az öreg nem hagyja:

— Micsoda jó napszámok voltak azok!

— A ruhája meg úgy tönkrement, hogy utána három estén át sem győztem toldozni-foldozni, varrogatni!

— A kisfiú elbámul.

— Hát miért nem vett nagyapám újat?

Pillanatokra nagy csend üli meg a házat. Hirtelen nagy időt járnak be az emlékezések, a nyomorúság, a szegénység idejéből, amikor alig telt ennivalóra, téli tüzelőre, évenként egy-egy rossz gúnyára. Az öreg töri meg a csendet:

— Szegények voltunk kisfiam, nagyon szegények. Volt úgy, hogy egy pár cipőben két gyerek járt iskolába, egyik ment délelőtt, másik délután. Kegyetlen világ volt az és újra eltűnődnek a lepergett idő nehéz évein, s közben egyegy pillantást vetnek az ámuló gyerekre, aki szerencsére már alig érti ezt az egészet.

24