Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-02-01 / 2. szám
A környezetvédelmi információk volumenének és fajtáinak gyors növekedése az adatdokumentáció fejlesztésének előtérbe helyezését igényli. Újszerű tevékenységek bontakoznak ki világszerte: környezetvédelmi, fogalmi szótárakat, adatforráshely-katalógusokat, adatkatalógusokat, adatszolgáltatásnyilvántartásokat, kódrendszereket hoznak létre az adatkoordináció és az adatkészlet-gazdálkodás fejlődésének megalapozására. Viszonylag új keletű fejlesztési tendenciának tekinthető pl. az is, hogy a több ország hidroszféráját és vízgyűjtő területét veszélyeztető kritikus szennyező források, szennyeződési pályák és vízszennyező hatások nemzetközileg koordinált tanulmányozása, összehasonlító elemzése, valamint a védekezési technológiák fejlesztésével kapcsolatos munkamegosztás érdekében kialakulóban vannak a regionális vízvédelmi információrendszerek. A lokális vízvédelmi ellenőrzéseket regionális, kontinentális és globális környezet-megfigyelések egészítik ki és hangolják össze. A nemzeti vízvédelmi adatgyűjtések és kutatásfejlesztések nemzetközi programokká integrálódnak. Természetesen ez a folyamat a vízvédelem mellett a környezetvédelem egyéb területein is megtalálható. A környezetvédelmi információrendszerben — várható méretei miatt — nem nélkülözhető a gépi adatkezelés és feldolgozás. A munkát eredményesen csak a kétféle munkaterület — a környezetvédelem és az információkezelés — szakembereinek szoros együttműködésével lehet elvégezni. A számítógépes feldolgozás szigorú fegyelmet és szervezettséget követel. Átgondoltan kell meghatározni a szükséges információkat és az ezekhez szükséges alapadatokat. Ezután kerülhet sor az adatgyűjtés és feldolgozás megszervezésére. Az egyszer kialakított rendszer — jóllehet fejleszthető — ötletszerű átalakítása igen költséges és sok bonyodalommal járó munka. A feladatok nem megfelelő tisztázása az adatgyűjtőket arra készteti, hogy minél többféle adatot gyűjtsenek, mert nem látható előre, mire lesz ténylegesen szükség. Az információrendszer kiépítésének rossz előkészítése adatbank helyett „adattemető” kialakításához vezet. Mire az alapadatokból a kiértékelések eredményei megszületnek, a felhasználók számára már elavulttá válnak! A MEGFIGYELÉSI ÉS A SZÁMBAVÉTELI EGYSEG A KÖRNYEZETI STATISZTIKÁBAN A környezetvédelem információrendszerének kialakításánál fontos alapelvként kell szem előtt tartanunk, hogy az egyes szakterületeken gyűjtött statisztikai adatok — vagy legalábbis azok egy hányada — szerves részét képezze az OKTH, valamint a KSH kezelésében levő országos adatrendszernek. A környezeti statisztikának az információ elsődleges forrása szempontjából meglehetősen sokféle jelenséget kell megfigyelnie. A környezeti adatok egy része a természetre vonatkozik (például a folyók, a levegő szennyezettségének mértéke). A természet azonban nem szolgáltathat adatokat, s legcélszerűbbnek tehát az látszik, hogy minden információt az adott problémákban leginkább érdekelt és a szóban forgó kérdések megválaszolására leginkább képes állami, tanácsi szervektől szerezzünk be. E két kritérium az esetek többségében egybeesik, fgy a folyók, tavak állapotára (a szennyezettség fokára) vonatkozó adatokat az Országos Vízügyi Hivataltól, a levegő állapotára vonatkozó adatokat az Országos Meteorológiai Intézettől, a települések közegészségügyi viszonyaira vonatkozó adatokat az Országos Közegészségügyi Intézettől célszerű összegyűjteni. Ezek a szervek, illetve hálózati állomásaik vannak ugyanis legjobban felszerelve ahhoz, hogy olyan információkat nyújthassanak, amelyeknek megszerzéséhez bonyolult technikai mérőeszközökre van szükség. A speciális intézmények adatgyűjtési rendszere a jövőben tovább bővül, az operatív döntésekhez ugyanis nagyon sok adatra van szükségük az országos szerveknek, de a helyi hatóságoknak is. Az adatoknak lényegesen kisebb volumenére, elsősorban szintetikus jellegű adatokra kell támaszkodniuk a környezetvédelem egészével foglalkozó intézményeknek és a Központi Statisztikai Hivatalnak is, az országos helyzetet összefoglaló áttekintéshez. Ily módon — mint általában egyéb statisztikai szisztémáknál — az információs rendszer gúlához hasonlítható. A gúla „talpát“ a specializált intézmények és a helyi hatóságok bővebb adatigénye, a gúla „felső részét” a központi intézmények, illetve a Központi Statisztikai Hivatal jóval szűkebb adatigénye jelzi. A környezettel összefüggésben levő adatok másik részét (így például azt, hogy egyes ipari üzemek mennyire szenynyezik a levegőt vagy a vizet), magától az adott egységtől lehet megtudni. Amíg azonban a termelésre, a költségekre vonatkozó adatok ismerete a vállalatoknak, üzemeknek elsőrendű érdeke, addig az általuk okozott szennyeződés mértékének pontos meghatározása, sőt igen gyakran a tény feltárása is ellentétes a vállalat gazdasági érdekeivel, a várható következmények — pénzbírság — miatt. Ezért nem célszerű az ártalmak okozásának mértékére vonatkozó információt csak az ártalmak okozóitól kérni. Célravezetőbb, ha az adatokat esetenként az érintett ellenőrző hatóságok szolgáltatják. A hazai statisztikai beszámolási rendszer első lépésként az alábbi témacsoportokra vonatkozó megfigyelésekre terjed ki: I. A vizek állapota, szennyezése, védelme II. Területhasznosítás, talajszennyeződés III. A légkör állapota. VI. Urbánus (települési) ártalmak, kommunális gazdálkodás. V. Az emberi környezettel, települései ártalmakkal összefüggő fontosabb balesetek, megbetegedés és halálozás. VI. Az emberi környezet védelmével kapcsolatos tudományos kutatási ráfordítás. VII. Fontosabb meteorológiai jellemzők. A felsorolt témakörökben gyűjtendő adatok különböző számítások segítségével rámutatnak egyrészt a környezet egyes elemeinek minőségét veszélyeztető szennyeződésekre (például iparvállalat, mezőgazdaság, közlekedési eszközök, háztartások körében), másrészt az ártalmak megelőzésére, elhárítására, az ellenük való védelemre, illetve ezeknek az intézkedéseknek a hatékonyságára és a ráfordításokra, végül pedig a környezet állapotának (változásainak) a társadalmi, emberi élet különböző jelenségeire gyakorolt hatásaira is rámutatnak. Valószínű, hogy a megfigyelő jelenségek köre bővülni fog az ökológiai egyensúly, az állat- és növényvilág genetikai örökségének változásával kapcsolatos kérdésekkel, részletesem meg 'kell figyelni a környezetvédelemmel kapcsolatos beruházásokat, a környezeti ártalmak által okozott károkat, és a népgazdasági mérlegek kapcsolatát. Tovább kell fejleszteni a környezeti ártalmak és az egyes népességcsoportok, a társadalom kölcsönös vizsgálatát. A SZAKTERÜLETI INFORMÁCIÓK EGYESÍTÉSE A szakterületi információk környezetvédelmi információvá egyesítésének az a feltétele, hogy létezzenek olyan koordináták, melyek alapján az információk egymással egybevethetők, azaz legyenek a szakterületi információkban közös vonások. A közös vonásokat a károsító hatások együttes fellépésével és az additív hatások veszélyességének megítélésével kapcsolatban kell keresni. Két alapvető tényezőt kell figyelembe venni. Ezek az alábbiak: — a károsító hatások forrásai és — a károsító hatásoktól védendő objektumok. További közös tényezők: — a kibocsátás vagy szennyezés, mely a károsító hatás előidézője szennyező anyag vagy fizikai hatás kibocsátásával (emisszió) és — a szennyeződés vagy terhelés, mely a káros hatás környezetben kialakult szintje (immisszió). A források sajátosságai megszabják az emissziók jellegét, mértékét, időbeni lefutását. A védendő objektumok sajátosságai megszabják a még eltűrhető immisszió-szintet. Az immisszió-követelmények, továbbá a források és a védendő objektumok területi elhelyezkedése megszabja a megengedhető emissziókat. A valóságban a forrás és a védendő objektum nagyon gyakran ugyanaz a létesítmény vagy természeti objektum. Az emberek és az élővilág mind a forrásokhoz, mind a védendő objektumokhoz kapcsolódnak. Biológiai vagy társadalmi mutatóival (termelés, kommunális tevékenység stb.) 15
