Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
SALGÓTARJÁN IPARI VÍZGAZDÁLKODÁSI ANKÉT ÉS A Magyar Hidrológiai Társaság Nógrád megyei Területi Szervezete, az OMBKE Vaskohászati Szakosztály salgótarjáni csoportja, a Nógrád megyei Tanács ÉKV osztálya, a Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság, a Salgótarjáni Kohászati üzemek közreműködésével október 16-án ipari vízgazdálkodási ankétot és bemutatót rendezett Salgótarjánban. Az ankét Pálfalvai Kálmán, az NVCSV igazgatója, az MHT Nógrád megyei Területi Szervezete elnökletével kezdte meg munkáját. Galgóczy Károly, az MSZMP megyei Bizottsága osztályvezető-helyettese köszöntötte az ankét résztvevőit. A megnyitó előadásban dr. Illés György, az OVH elnökhelyettese, az MHT elnöke hangsúlyozta, hogy gazdasági-társadalmi előrejutásunk fontos feltétele a vízkészletek és a vízigények közötti egyensúly hosszú távú biztosítása. Ezt az egyensúlyt a hidrológiai folyamatok szabályozásával, a vízkészletek növelésével fenn lehet ugyan tartani, ami azonban mind költségesebb megoldásokhoz vezet. Ebből kiindulva és gazdasági fejlesztésünk jelenlegi helyzetét és tendenciáit figyelembe véve a kitűzött cél érdekében sokkal inkább a vízkészletek takarékos, okszerű használatát kell szorgalmaznunk. Gazdaságunkat, gazdálkodási viszonyainkat a korszerű termelésfejlesztés hatja át, amelynek alapozó feladata a racionális üzemmenet kialakítása, a termelékenység növelése, a korszerű termékszerkezet kiválasztása, a rentabilitás feltételeinek megteremtése. A fejlett mezőgazdaság mellett az ország létkérdése az ipari termelés színvonalának emelése, a termékek versenyképességének elérése és megtartása. Intenzív ipari termelés-fejlesztés intenzív ipari vízgazdálkodási rendszerek kialakítását teszi szükségessé. Az ipari ágazatok vízhasználatának közel 60%-os részesedése meghatározó jellegű a vízgazdálkodásban, egyben hangsúlyozza, hogy ez a vízigényszabályozás és vízszennyezés elleni védelem legfontosabb területe is. A várható fejlődésnek és tendenciáknak meghatározója, hogy a gyorsuló társadalmi—gazdasági fejlődés következtében a vízgazdálkodásnak egyre nagyobb vízigényeket kell kielégítenie, emellett fokozottabb védelmi biztonságot kell nyújtania a vizeket érő szenynyező hatásokkal szemben. Az ipari termelés szerkezetének átalakulása megkezdődött. Dinamikus fejlődéssel számolhatunk a viílamosenergia-ipar, a vegyipar, a kohászat és az élelmiszeripar területén, amely a vízigények növekedését eredményezi. Különös figyelmet igényel a termelési szerkezet alakulásában a KGST növekvő jelentősége, a gazdasági integráció a nemzetközi munkamegosztás, a gyártmányszakosítás. Ugyanakkor a minőség javítása, tőkésexport növelése is meghatározója gazdaságunknak. Alapvető gazdasági feltétel a gyors alkalmazkodás a külgazdaság igényeinek változásához. Ennek vonzatai: a termékszerkezet-váltás, a termelés-szerkezet átalakítása, a technológiai módosítások. Ennek teljesítése magas színvonalú szervezettséget kíván a termelésben, ami a vízgazdálkodás terén is követelmény. Farkas József, az OVH osztályvezetője „Az ipari vízgazdálkodás jelentősége és fejlesztési feladatai” c. előadásában bemutatta az ipari vízgazdálkodás eddigi fejlődését és további fejlesztési irányát. Az ipar vízgazdálkodásának hatása méreteiben meghaladta ágazatunk korábbi irányítási, szabályozási lehetőségeit és kereteit. Az ipar a termeléshez olyan természeti kincset használ, amely gondjainkra és felelősségünkre van bízva, ugyanakkor ez a tevékenység ágazatunkon kívül fölyik. Az ipar vízgazdálkodás szempontjából extenzív fejlesztésének szakaszában a termelő ágazatok feltételezték, hogy vízigényük termelésük dinamikájának arányában növekedhet, s a korábbi évtizedek vízgazdálkodás-fejlesztési törekvései is ilyen arányú vízigénynövelést feltételeztek. A hazai vízbeszerzési lehetőségek ismerete alapján kitűnt azonban, hogy ez a fejlesztés nem lehetséges: az ipar és mezőgazdaság növekvő vízigénye az elképzelt mértékben, vagy egyáltalán nem, vagy olyan anyagi áldozatok árán elégíthető csak ki, amelyre a népgazdaság a következő fejlesztési szakaszokban nem vállalkozhat. E felismerés alapján az MSZMP legfelsőbb szerveinek erre vonatkozó határozatai szigorú takarékosságot írtak elő, a területi általános fejlesztési célok sérelme nélkül. Az ipari ágazatok technológiai célú vízfelhasználása a felszabadulástól 1975-ig mintegy nyolcszorosára nőtt, és 1975-ben 7,5 milliárd m3-t tett ki. Ennek lob. 45%-át (évii 3,3 milliard m3-t) friss vízből, a többit ismételt vízhasználatból elégítették ki. Ebben az időszakban a termelés volumenével arányosan nőttek a vízigények, amelyeket zömmel frissvíz-beszerzéssel és felhasználással törekedtek kielégíteni. Az eddigi tendenciák fennmaradása és évi 5—7%-os ipari termelési volumennövekedés esetén az ipar frissvízigénye 1990-re megközelítené az évi 10 milliárd m3-t. Az ipari vízgazdálkodás rohamos növekedésével együtt növekszik azonban befogadó élővizeink szennyezőanyagterhelése is. Nem kis része van ebben a mi technológiai viszonyaink mellett még mindig ható szemléletnek, hogy a technológiai hulladékok és szennyező anyagok legfőbb eltávolító közege a víz. Az ipari technológiáknál felhasznált víz — az élelmiszeripar néhány területét leszámítva, amelyeknél a víz közvetlenül beépül a termékbe — szinte kizárólag valamilyen hulladék, vagy szennyezés eltávolítására szolgál. Az ipari vízgazdálkodás feszültségének, nehézségeinek feloldására a Minisztertanács, az OVH elnökének javaslatára 1978 novemberében határozatot hozott az „ipari üzemek vízgazdálkodásának szabályozásáról”. Konkré-Az ankét elnöksége (Dr. Illés György megnyitó előadása) 2
