Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-12-01 / 11-12. szám
Д Maros hordalékkúpján, — pontosabban a hordalékkúpnak az 1. ábrán körülhatárolt részén (Békés megye DK-i sarkában) az utóbbi években tapasztalható talajvízfeltörések a szakembereket és közvéleményt egyaránt élénken foglalkoztatják. A szokatlan és súlyos károkat okozó jelenség láttán sokan teszik fel a kérdést: mi az oka? Miért éppen itt, és miért most törtek fel a talajvizek? A kérdés indokolt, hiszen a Tisza—Maros közének környező területein hasonló jelenség nem tapasztalható, pedig azok mélyebb fekvésűek. De korábban, a talajvízfeltörések zónájában sem volt jellemző ez a „vizes" állapot (pl. az 1960-as évek elején — vízhiány miatt — a csőkutas öntözés itt is kezdett tért hódítani). A talajvízfeltörések következtében a legnagyobb területek 1979-ben és 1981- ben kerültek víz alá, illetve nedvesedtek el annyira, hogy rajtuk a mezőgazdasági művelés lehetetlenné vált. Ezekben az években súlyos helyzet alakult ki a településekben is. A károsodott mezőgazdasági terület kb. 20 000 hektárra becsülhető, a megrongálódott épületek száma pedig kb. 1500-ra. A legtöbb kárt szenvedett települések: Kevermes (2. ábra), Kunágota, Nagykamarás és Medgyesbodzás. Az elöntések általában a DK—ÉNY irányú mélyvonulatokban, elhagyott folyómedrekben jelentek meg, sűrűn behálózva a területet (3. ábra). Az 1979 és az 1981 évihez hasonló, de kisebb mértékű talajvízfeltörést lehetett tapasztalni 1971-ben; viszont 1941-ben és különösen 1942-ben — a visszaemlékezések és a korabeli közlemények szerint — a mostaninál is súlyosabb helyzet állt elő. A tapasztalatokkal jól összevágnak a kunágotai talajvízkút észlelési adatai, melyekből megállapítható, hogy a kiugróan magas talajvízállások az előzőekben említett években fordultak elő. Arra a kérdésre, hogy a talajvizek miért csak az 1. ábrán körülhatárolt zónában törtek fel, azt válaszolhatjuk, hogy elsősorban azért, mert a Maros hordalékkúpjának ezen a részén vannak a legjobb feltételek a helyi csapadék beszivárgásához. Ugyanis itt zömmel jó vízáteresztőképességű felszínközeli képződmények (homok, löszös homok, homokos lösz) találhatók, míg a hordalékkúp távolabbi területei vizet nehezen áteresztő képződmények (infúziós lösz, agyagos lösz, szikes agyag stb). Ráadásul a szóban levő zónában, főleg az országhatárhoz közelebb eső területeken, a legkedvezőbbek az oldalirányú talajvízáramlás lehetőségei, mivel itt vannak a legdurvább szemcseösszetételű felszín alatti rétegek. (Éppen ez az adottság tette lehetővé az 1960-as évek elején jó vízadóképességű csőkutak létesítését). Végül nem elhanyagolható szempont a térség sajátos mikrodomborzata, az 50—100 m széles, több kilométer hosszú mélyvonulatokkal és kisebb-nagyobb helyi mélyedésekkel tarkított felszín, amelyekben — érthető módon — a leghamarabb jelent meg a talajvíz. Arra a kédrésre, hogy a talajvizek miért az említett kritikus években (1941, 1942, 1971, 1979, 1981) emelkedtek a legmagasabbra, s törtek sok helyen Talajvíz-feltörések Talajvízfeltörés Kunágotától északra 10 Áttekintő vázlat a Maros hordalékkúpjáról (1. ábra)
