Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-10-01 / 10. szám
Prognosztika a vezetés szolgálatában i?Lapunk ez évi 8. és 9. számának hasábjain rövid eszmefuttatást próbáltunk adni a prognosztika szerepéről, jelentőségéről olyan megvilágításban, hogy az miként segíti a vezetők munkáját. A II. rész befejezéseként utaltunk arra, hogy a vízügyi szolgálat felelős posztjain dolgozók általában mindig igyekeztek mérlegelni tevékenységük sokoldalú jövőbeni kihatásait, a vizek életébe történő beavatkozás következményeit. Jelenlegi cikkünkben néhány olyan példát szeretnénk olvasóink elé tárni, amelyek meggyőzően igazolják fentiek valódiságát és mai, valamint holnapi munkánkhoz útmutatásul szolgálhatnak. SZÉCHENYI ISTVÁN ELŐREMUTATÓ VÍZÜGYI PROGRAMJA Elsőként Széchenyi István életművének néhány olyan vízügyi vonatkozású részét szeretnénk bemutatni, amelyek hosszú távon igazolták a nagy gazdaságpolitikus koncepióinak helyességét és bölcs előrelátását. Célszerűnek látszik fejtegetéseink elején nyomban rámutatni arra, hogy tulajdonképpen miben is kereshető az utókor részéről nagy elismerést kiváltó magabiztos előrelátás, ami Széchenyinek szinte valamennyi ténykedését jellemezte. A leghitelesebb választ erre Széchenyi alábbi önvallomásával adhatjuk meg: „Semmit sem tettem rögtönzésként, vagy pillanatnyi felhevülés következtében, de minden lépteim, minden tetteim egy előre kiszámított, messzeható tervnek szüleményei.” Ezek a sorok meggyőzően igazolják azt a következetes tudatosságot és az ezzel párosuló mély felelősséget, amely végigvonul Széchenyi egész életművén. A hazánkban végrehajtott vízi munkálatok történetének kiemelkedő fejezete volt a reformkor időszaka. A korábbi kezdeményezésekhez viszonyítva ebben az időszakban egyre szélesebb körű vízügyi tevékenységnek lehetünk tanúi. Az ez irányú munka szervezését, irányítását egyre inkább a kor vezető gazdaságpolitikusa, a kiváló államférfi, Széchenyi István veszi kézbe, aki az 1825—1827. évi országgyűlésben kezdte meg közéleti szereplését. Széchenyi István életműve, társadalmi, gazdasági, politikai eszméi, kezdeményezései, vállalkozásai rendkívül szerves, igen sokrétű és minden részletükben szorosan összefonódó egységet képeznek. Párhuzamosan és egyforma intenzitással dolgozott a lóversenyek meghonosításán, az állattenyésztés fejlesztésén, a Tudományos Akadémia megteremtéséért és az iparosításért, a kaszinókért és az ősiség eltörléséért, a műszaki és gazdasági szakoktatásért, a társadalmi és a gazdasági élet fellendítéséért, a törvény előtti egyenlőségért stb. Kétségtelen azonban, hogy sokrétű tevékenysége közepette egyre nagyobb figyelmet fordított a közlekedés és a vizszabályozás problémáira. Széchenyi franciaországi és angliai tapasztalatai alapján felismerte a viziutak és általában a jó közlekedés alapvető közgazdasági jelentőségét, és világosan látta, hogy a vizek rendezetlensége milyen mértékben fékezi az ország felemelkedését. Társadalmi és gazdasági reformterveiben ezért tág teret ad a vízügyi kérdéseknek. Széchenyi ismerte, tanulmányozta és értékelte a vízszabályozás területén elszigetelten mutatkozó korábbi kezdeményezeseket. Történelmi érdeme, hogy az elért eredményekre és az újabb tervszerűen elvégzett felmérésekre, valamint saját megfigyeléseire alapozott olyan egységes, az egész országot átfogó vízszabályozási és közlekedésfejlesztési programot alakított ki, melynek sikerét évtizedek céltudatos és önzetlen munkájával biztosította, s amellyel alapot adott napjaink korszerű vízügyi politikájának és vízgazdálkodásának kibontakozásához is. Egy pillanatig sem lehet kétséges, hogy a reformkorban Széchenyi fellépése hozta mozgásba a nemzet életének szinte minden területén a kibontakozásban levő erőket. Gondolatrendszere két irányban szélesítette ki a politika hazai fogalmát: ő követelte először, hogy a politikai életbe a nem nemes tömegeket, a jobbágy parasztságot is be kell vonni, „az alkotmány paizsa alá” kell helyezni és ő állította először a gazdasági építő munka kérdéseit a politikai élet előterébe. Ö volt az első igazi magyar gazdaságpolitikus, akinek eszméi helyesen tükrözték a társadalom fejlődésének szükségleteit és éppen ezért ennek a fejlődésnek hatásos tényezőivé is lehettek. Ő mutatott rá először arra, hogy a nemzet nagysága gazdagságán, az pedig munkaerejének és tehetségének szabad kifejlesztésén és érvényesülésén nyugszik. Magas színvonalú erkölcsi és politikai célkitűzései józan és reális gazdasági munkaprogrammal társultak s a program megvalósítását lankadatlan munka támogatta. A „nemzetnevelés" feladatait Széchenyi az anyagi életkörülmények teljes átformálásának segítségével kívánta megoldani. Hatalmas kritikai munkáiban (Hitel, Világ, Stádium) kulturális és anyagi elmaradottságunk alapvető okaiként az ország feudális szerkezetét, az ősiséget, a jobbágyi munkaviszonyt, valamint a hitel, közlekedés és a belső piac hiányát, s az elavult közigazgatást jelölte meg. Nemcsak gazdasági és kulturális elmaradottságunknak, de a vármegyei partikularizmusnak, politikai szétdaraboltságunknak is a közlekedés elmaradottságában, a forgalom hiányában látta szülőokát. Ezért hangsúlyozta, hogy az ország felemelkedésének legfőbb eszköze a közlekedés és a kereskedelem fejlesztése, az ehhez szükséges vízi és szárazföldi utak megteremtése, vagyis a vízszabályozások, az ármentesítések és lecsapolások, s ezzel egyidejűleg országos kereskedelmi és kulturális központok kialakítása. Ezért vette kezébe a dunai gőzhajózás ügyét s állt a Dunagőzhajózási Vállalat megszervezéséért folyó mozgalom élére; ezért sürgette a biztos hajóutak megteremtését, a Duna szabályozását. Azért járta végig Beszédes Józseffel a Dunát Pesttől a Fekete-tengerig, hogy a helyszínen lássa a hajózás akadályait és ugyanakkor megismerje a szabályozásban rejlő gazdasági lehetőségeket is. A dunai gőzhajózás megteremtése után a balatoni, majd a tiszai hajózás ügyét tűzte napirendre Széchenyi. Munkásságának igen nagy jelentőségű eredménye a Tisza-szabályozás megkezdése volt. Széchenyi István vízügyi politikája egy olyan gazdaságpolitikai koncepció volt, amelyet egyedülálló és úttörő jellege miatt joggal illethetünk a reformkor „vízügyi programja” megjelöléssel. Ennek legfontosabb és legismertebb része a „Tiszavölgy rendezésének” programja (és annak műszaki eleme: Vásárhelyi Pál Tisza-szabályozási terve). E körültekintő és előrelátó tervezésben megnyilvánuló szellemi teljesítmény nagyságát valójában csak napjainkban kezdjük és tudjuk igazán megérteni. Egyrészt a történelmi előzmények és helyzet egyre teljesebb megismerésével, másrészt az azóta eltelt idő tapasztalatai alapján. Széchenyi ide vonatkozó írásainak újbóli elolvasása mindig újabb és újabb rejtett mozzanatokat tár fel, a terv korábban nem is sejtett rugóira hívja fel a figyelmet. Újra és újra megcsodálhatjuk benne a hazai és nemzetközi történeti tájékozottságát, helyzetismeretét, körültekintő alaposságát, lelkiismeretességét a feladatok társadalmi-gazdasági szükségességének, lehetőségeinek, a munka sorrendjének, várható hatásainak vizsgálatában. Számos jel utal arra, hogy Széchenyi is jól tudta, a Tiszavölgy „ősinek" tekintett állapota nagyrészt emberi beavatkozás következménye, tehát egy kedvezőbb állapot kialakítása — helyesebben visszaállítása — lehetséges! Így jól látta pl. a vízimalmok szerepét a mocsárvilág kialakításában és fenntartásában, vagy az erdőirtás hatását — és sürgette mindezek orvoslását a „Tiszavölgy rendezése" érdekében. De Széchenyi látta azt is, hogy a megromlott körülményekhez való alkalmazkodás egy sajátos népi gazdálkodást hozott létre: a területek természetes öntözését hasznosító rideg állattartással, vízimalmokkal, halászattal-pákászattal, sőt halgazdálkodással. Ez pedig nemcsak objektíve, hanem szubjektíve is visszahúzó erőként érvényesült. Ezért sürgette olyan kétségbeesett igyekezettel az 1840-es évek árvizei által 14
