Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1981-10-01 / 10. szám

75 éves a bökényi vízlépcső A hazai víziutak fejlesztését szolgáló 1895. évi XLVIII. törvénycikk — többek között — a Hármas Kö­rös hajózhatóvá tételét is elrendelte. Ennek értelmében épült meg 1905— 1906-ban a tiszai torkolattól 8 km­­nyire. dr. Zielinski Szilárd műegyetemi tanár pályadíj nyertes terve alapján a folyó első vízlécsője: a bökényi duz­zasztómű és hajózsilip. Sokan nem is ismerik. Hiszen mi lát­nivaló van egy tűs gáton és egy olyan hajózsilipen, amelynek a kapuit kézi erővel kell nyitni-csukni? Az építés ide­jén szokványos megoldásokban valóban nincs semmi különleges. Bökény a vas­beton korai, a vízépítésben rendkívüli alkalmazása folytán lett nevezetes. Há­romszorosan is nevezetes. Elsősorban azért, mert Benedek József­nek a Vízügyi Közlemények 1913. évi 4. számában megjelent ismertetés szerint az építési munkákat a bel- és kül­földi szakkörök élénk érdeklődése kí­sérte, sőt Oroszországban elkészült — kissé nagyobb méretekben — a hajózsi­lip pontos mása. Benedek közlése, fő­ként a két zsilip metszeteinek egymás mellé állított rajza révén, eléggé köz­ismert. Említi Benedek azt is, hogy F. Emper­­ger vasbetonépítési kézikönyvében (Handbuch für Eisenbetonbau, Berlin, 1910) részletes leírás jelent meg a bö­kényi vízlépcső műtárgyairól. Nem derül ki azonban ebből a megjegyzésből a bökényi hajózsilip második, igazi neve­zetessége, az ti., hogy a maga nemé­ben első volt a világon. Első pillanatra meglepő lehet ez a megállapítás, hiszen J. Monier párizsi kertész már 1867-ben kapott szabadal­mat vasbetétes betonedények kizáróla­gos készítésére és ezt a törzsszabadal­mat fokozatosan kiterjesztve 1873-tól más vasbeton hidak építésére is jogo­sult volt. (Mihailich-Haviár: A vasbeton­építés kezdete és első létesítményei Ma­gyarországon. Akadémiai Kiadó, 1966.). F. Hennebique pedig 1892-ben meg­építette a párizsi rue Danton-on az első vasbeton épületet, melyet a lemez és gerenda szerves összekapcsolása, vala­mint a bordás lemez és keret tudatos kialakítása jellemzett. Sem Monier-nek, sem Hennebique­­nek nem volt tudományos műszaki kép­zettsége. Csak az új heterogén építő­anyag előnyeit megsejtő vállalkozók és tervezők gondoskodtak róla, hogy a kí­sérleti és elméleti kutatás megteremtse a vasbetonépítés szilárd alapjait. Az első évtizedekben uralkodó meg­okolt bizalmatlanság a vízépítés terüle­tén oldódott fel a legnehezebben. Hi­szen a víz megakadályozta a vasbeton létesítmény viselkedésének ellenőrzését. Emperger a fentebb említett négy­kötetes kézikönyvének 1908-ban megje­lent első kiadásában még szó sem esett vasbeton zsilipekről. Pedig e propagan­da-mű (a kifejezést a szó nemes értel­mében használom) lelkes munkatársai minden, a világlapokban vasbeton lé­tesítményekről megjelent ismertetést cél­juk szolgálatába állítottak. A már 1910- ben szükségessé vált, 12 kötetetre duz­zadt második kiadásban leírt néhány hajózsilip között viszont az egyetlen, minden részletében vasbeton építmény a bökényi. (A könyv az alaprajzot, hossz­metszetet és a négy keresztmetszetet is bemutatja a vasalás részletrajzával együtt.) A többi zsilip esetében részben csak az építés során tettek néhány vas­sínt vagy rúdvasat a betontestbe, rész­ben a tervezők irányoztak elő, minden számítás nélkül, csupán „biztonságból", valamiféle vasalást. A szerző maga jegy­zi meg, hogy nem tekinthetők vasbeton szerkezeteknek. A bökényi hajózsilip elsőségének to­vábbi bizonyítékát szolgáltatják a Nem­zetközi Hajózási Kongresszusok Szövet­ségének iratai. A Szövetség — az új építőanyag iránti bizalmatlanságra jel­lemző módon — az 1912-ben(!) Phi­ladelphiában megtartott kongresszusá­nak napirendjére tűzte a vasbeton víz­építési alkalmazásának kérdését. A plé­­num elé terjesztett terjedelmes amerikai jelentés több, vasbeton kamrafalakkal épült hajózsilipet ismertetett ugyan, de az alaplemez minden esetben tömör betonból készült. A nagy nyugati „ha­jós-nemzetek" pedig még ilyenek­ről sem tudtak beszámolni. Mivel csu­pán a magyar jelentésben tárgyalt bö­kényi zsilip (és az orosz jelentésben le­írt mása) készült minden részében vas­betonból, vagyis monolit szerkezetként, világviszonylatbani elsőségét teljes jog­gal bizonyítottnak tekinthetjük. Ennek a megállapításnak az értéké­ből semmit sem von le az, hogy a szerkezetben később, az egyenlőtlen ülepedés folytán, repedések keletkez­tek. A technikai alkotások természeté­ben rejlik, hogy a jó, vagy annak vélt, helyébe jobb lép. A minden fő részében vasbetonból ké­szült bökényi duzzasztó is kiemelt he­lyet kapott az Emperger-féle kézikönyv­ben. Időrendben azonban nem volt az első. Amerikában egy évvel korábban épült egy vasbeton keretes táblás zsi­lip. A bökényi vízlépcső harmadik neve­zetességéről is beszélnünk kell. A víz­mérnöki kar első mérnök-doktora Bene­dek József (1876—1941) vele kapcso­latban szerezte meg ezt a tudományos minősítést. Benedek, mint a Bökényi munkák köz­ponti felügyelője és irányítója, feladatát igazi mérnökként látta el: nem csak el­lenőrizte a terveket, hanem méréseket és vizsgálatokat végzett az építés folya­mán, sőt utólag, a kész műtárgyon is. Tapasztalatainak elméleti alátámasztá­­sasaként született meg „Kamarazsili­pek fenékszerkezetének szilárdsági vizs­gálata” című, a Vízügyi Közlemények XXX. füzetében megjelent doktori érte­kezése, amelyet 1910-ben védett meg. Értekezésében az alaplemezre ható belső erőket az altalaj rugalmasságá­nak és összenyomhatóságának felté­telezésével, — korát messze megelőz­ve, — határozta meg. A rugalmas ágya­zásra vonatkozó elméletét az ún. be­süllyedés! tényező fogalmának beveze­tésével dolgozta ki, Zimmermannak a vasúti keresztaljakra korábban felállított elméletétől függetlenül. Az értekezés, úttörő jelentősége mel­lett, erkölcsi szempontból is figyelemre méltó. Benedek jól tudta, hogy egyik döntőszavú bírálója Zielinski professzor lesz, akinek tervéről közvetve ítéletet mond. Mégis bátran kiállt tudományos meggyőződése mellett, — kitéve magát a fáma szerint szóbeli szigorlaton való­ban bekövetkezett összecsapásnak. A bevezetőben említett „A bökényi duz­zasztógát és csege” című, az osztóhé­zagok és az alaptestet körülfogó szád­fal hiányából eredő hátrányokra rámu­tató tanulmány közreadását sem elővi­gyázatosságból halasztotta 1913-ra. Ha erről lett volna szó, a doktori szigor­lat után rögtön nyomdába adhatta vol­na. Az értekezésben kifejtett elmélet gyakorlati beigazolódását akarta meg­várni: ehhez kellett néhány év üzemi tapasztalata. A műegyetem 1903-ban kapta meg a doktoravatási jogot. A tanári kar olyan szigorú követelményeket támasztott a doktori értekezésekkel szemben, hogy kivételes eset volt az olyan esztendő, amelyben a mérnöki karon két doktort avattak. Általában évente csak egyet, vagy egyet sem. Benedek József időrendben a nyol­cadik volt, aki a mérnöki karon doktori címet szerzett. Akik megelőzték, mind idősebbek voltak nála és nagyobbrészt a műegyetem „belső" emberei közé tar­toztak, Zielinski, Kossalka, Mihailich, Bresztovszky. Végezetül egy megjegyzést. Bökényt hiába keresnénk a térképen. A vízlépcső Szentes Bökény nevű dűlőjében épült, és ennek a neve került bele a hazai és a külföldi irodalomba. 1973 óta Bökény Csongrád városának külterületi része. Dr. Lászlóffy Woldemár Fiatalok találkozója Gergelyiugornyán rendezték meg a vízügyi fiatalok IV. Szabolcs-Szatmár megyei találkozóját. A színhely évente más, mert az eseményeknek ez is sajá­tos díszletet, hangulatot kölcsönöz. (A korábbi programok: Nyíregyházán, Ti­vadarban, Kisvárdán vonzóak voltak, re­mekül sikerültek.) Az idei programból: élménybeszámoló az ifjúsági szervezet X. kongresszusá­ról, majd a Felső-Tisza címmel kiírt kis­pályás labdarúgó bajnokság döntőjét játszották le. Természetesen — vizesek lévén — evezősversenyre is sor került, de nem hiányoztak a szakmai szellemi, il­letve játékos sportvetélkedők sem. A rendezvényt disco zárta. 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom