Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1981-09-01 / 9. szám

A várható társadalmi-gazdasági fejlődés hatása a vízgazdálkodásra

A gyorsuló társadalmi-gazdasági fejlődés következtében a vízgazdálkodásnak távlatilag egyre nagyobb vízigényeket kell kielégítenie, fokozottabb védelmi biztonságot kell nyújtania a vizek káros hatásai és a vizeket érő minőségi romlások ellen.

Az ipari termelés üteme tovább fokozódik és szerkezete is átalakul. Dinamikusabb fejlődéssel számolunk a villamosenergiaipar, nehézvegyipar és élelmiszeripar területén, ami — a víztakarékos technológiák fokozottabb elterjedése ellenére — a vízigények növekedése irányába hat.

A mezőgazdasági termelés évenként átlagosan 2—3%-kal növekszik, iparszerűvé válik, termelési technológiája fokozatosan átalakul. A művelés alá vont területek csökkenése mellett valósul meg a nagyobb és minőségileg jobb terméktömeg előállítása. Ez megköveteli a nagyobb termelési biztonságot adó öntöző rendszerek vízrendezéssel szervesen összehangolt fejlesztését.

Az iparszerű állattartás a mezőgazdasági vízhasználatok jelentős módosulásával és koncentrált mennyiségi növekedésével jár. Külön feladat e nagyüzemi állattartó telepek szennyvizeinek kezelése és elhelyezése, továbbá a műtrágya, a növényvédő- és gyomirtó szerek okozta vízszennyezések elleni védekezés megoldása.

A gazdasági fejlettség növekedésével fokozódik a társadadalom infrastrukturális ellátottság iránti igénye. Alapvető követelmény a terület- és településfejlesztés, valamint a lakásfejlesztési program kapcsán a víz-, csatorna közmű-háttér biztosítása és a múltból örökölt elmaradottság fokozatos megszüntetése. A mezőgazdasági termelés korszerűsödése nyomán a mezőgazdasági munka az ipari munka szintjére emelkedik és a falu igénye a szociális-kulturális ellátás, a lakás, a víz- és egyéb szolgáltatások iránt jelentős mértékben közelíti a városi lakosság igényeit. Közegészségügyi helyzetünk fejlődése szükségessé teszi az ásottkutas vízellátás vezetékes ivóvízellátással való felcserélését,

A gazdasági fejlődés nyomán egységesebbé váló társadalmi struktúra, a települések fejlesztése, a városiasodás fokozódása és a közegészségügyi követelmények növekedése megköveteli a csatornázásnak a vízellátáshoz mérten meglevő viszonylagos elmaradottsága felszámolását.

A vizek kártételeitől veszélyeztetett területen levő népgazdasági vagyon értéke az elkövetkező évtizedben előreláthatólag megkétszereződik, ami a műszakilag megfelelő védelmi biztonság megteremtését és a védekező szervezet további korszerűsítését követeli.

A fejlődés gyorsuló üteme következtében növekszik környezetünk, a talaj, a levegő és a víz szennyeződése. A vízminőségvédelem az elkövetkező időszak egyik kiemelkedő jelentőségű feladata, amely egyben egyik alapvető feltétele a vízigények kielégítésének és az egyik legfontosabb tényezője az általános környezetvédelemnek.

A növekvő vízigények kielégítésénél figyelembe kell venni azt, hogy a felszíni vízkészletek 96%-a az országon kívülről éikezik. A Duna és a Dráva mellett jelenleg még viszonylagos vízbőséggel rendelkezünk. A Tisza völgyében azonban a természetes vízkészletek már nem fedezik az igényeket. A vízpótlást a Tisza csatornázása biztosítja.

A vízkészletek nagyobb részét adó felszíni vizek 90%-a a nagy folyók medrében összpontosul, így a folyóktól távol eső nagyobb települések, ipari létesítmények vízigényének kielégítéséhez a hosszú távú tervidőszakban gyorsabb ütemben kell megvalósítani a nagytérségi regionális víztermelő-elosztó rendszereket, a tározókat, a vízátvezető műveket.

Nemzetközi kapcsolatainkban el kell érni, hogy számunkra is kedvező arányok alakuljanak ki a vízkészletek megosztásában és a vízminőség kölcsönös védelmében.

A szóban forgó időszakban a műszaki feltételek fejlesztését a következő főbb irányok jelzik:

— A vizek lefolyásának szabályozásánál abból a szemléletből kell kiindulni, hogy a szabályozással olyan vizháztartási egyensúly alakuljon ki, amely a különböző igényeknek optimálisan megfelel. Ennek érdekében a fel nem használható, káros vizek elvezetésének gyorsítása és a felhasználható vízkészletek visszatartása lesz az elsőrendű megoldandó feladat. Ennek a célnak az elérésére egyes vízfolyásokon összefüggő tárolórendszerek kialakításával is növelni kell a helyi vízbeszerzések lehetőségét.

— A műszaki haladás adta lehetőségek gyors adaptálása a vízgazdálkodás területén, így többek között az automatizálás, az építések gépesítésének, a műanyagok kiterjedtebb felhasználásának növelésével.

—• A vízkészletek és vízigények közötti egyensúly létrehozását a vízigények csökkentésével is segíteni kell, egyrészt víztakarékosabb technológiák kialakításával és bevezetésével, másrészt az ismételt vízhasználatok növelésével. Ez utóbbit egyfelől az üzemeken belüli vízforgatással, másfelől a különböző vízhasználóknak a vízfolyások mentén meghatározott rendszerben történő telepítésével kell növelni.

— Fontos műszaki feladat a tisztító berendezések hatásfokának növelése, ezzel az ismételt felhasználás lehetőségének növelése.

— A hosszú távú fejlesztési célkitűzéseket, azok megvalósítását a szükséges ipari és építőipari háttér tervszerű, összehangolt fejlesztésével szükséges alátámasztani. Fokozottabban kell előtérbe helyezni a tipizálást, az építési és gyártásiszerelési kooperációk kialakítását.

Előrelátás a múlt vízgazdálkodásában

Eddigi fejtegetéseinkből kitűnik, hogy a vízgazdálkodás mikénti fejlődése mindenkor jelentős tényezője volt — és lesz a jövőben is — az ország gazdasági és társadalmi előrehaladásának. Ezt figyelembe véve a vízügyi szolgálat felelős posztjain dolgozók a múltban is mindig nagy körültekintéssel, előremutatóan avatkoztak be a vizek életéoe, mérlegelve tevékenységük sokoldalú jövőbeni kihatásait. Természetesen mindezt úgy végezték, hogy állandóan elemezték a múltat és az ennek során szerzett tapasztalatokat messzemenően figyelembe vették a fejlesztési elgondolásoknál éppen úgy, mint a gyakorlati megvalósításnál. Jól példázza ezt Korbély József vízimérnök (1864—1939) alábbi állásfoglalása:

,,Ha a jelent meg akarjuk érteni, ismerni kell a múltat. A múlt és jelen kapcsolatából következtethetünk a jövőre. A jövőbe azonban csak akkor tekinthetünk be, ha a folyónál a természetes úton és a szabályozás következtében előállott változásokat egyaránt figyelembe vesszük.”

A gyakorlati mérnöknek és hidrológusnak egyaránt kiváló Korbély klasszikus — és talán utolérhetetlen! — Tisza monográfiájának ezek a sorai az egész magyar vízépítés-vízgazdálkodás történet mottójául szolgálhatnak. Egy olyan szemléletet jellemeznek, melyben a magyar vízépítéstörténet nagyjai találkoznak: Széchenyitől és Vásárhelyitől, Kvassayn és Sajó Eleméren keresztül — napjainkig.

De utal ez a mottó a történetkutatás és prognosztika elválaszhatatlanságára is. Mindkettő lényege a dialektika s ez nemcsak objektív azonosságot jelent, hanem szubjektivet is: a jövőt kutató dialektikus történeti szemlélet nem nélkülözheti a múlt megismerésében szerzett iskolázottságot. (Több mint költői szimbólum az előre és hátra, a múltba és jövőbe egyaránt néző mitológiai Janus-fej, a történetírás római istene.)

A vízgazdálkodás a víz természetes körforgásába való tervszerű és tudatos beavatkozás az ember gazdasági céljai érdekében. E tevékenységnek mindig és mindenhol nélkülözhetetlen eleme volt az előrelátás. A tervező mérnöknek nemcsak a munkájával közvetlenül befolyásolni kívánt vízfolyást, hanem annak egész vízrendszerét ismernie kell, a vízrendszer történeti változásaival, alakulásával, „életével” együtt, beleértve a fejlődési tendenciák előrelátását is. Ugyanakkor a beavatkozás várható hatásait is fel kell mérnie mind természeti (hidrológiai, gazdaságföldrajzi), mind társadalmi (társadalmigazdasági, településfejlődési stb.) vonatkozásokban. Tevékenysége eredményességének előfeltétele ugyanis, hogy a természet erőinek működésével (törvényeivel) összhangban járjon el és hogy a (nemcsak műszaki, de gazdasági-társadalmi szempontból is) legmegfelelőbb beavatkozási módok kiválasztásával biztosítsa a kívánt gazdasági cél elérését.. .

Hogy a (tervező) vízimérnökök mikor ismerték fel annak szükségességét, hogy munkájukat minél távolabbi térbeli és időbeli összefüggések, gazdaságföldrajzi és társadalmi viszonyok és hatások tekintetbevételével kell végeznünk — ez az idők homályába vész. Hazai vonatkozásban azonban már a 18. századból fennmaradt legrégibb írásos vízügyi dokumentumok: tervek, jelentések, az első röpiratok stb. arról tanúskodnak, hogy a kor vezető mérnökei egyre világosabban látták a tervezés és előrelátás szükségszerű kapcsolatát.

Dr. László Ferenc kandidátus

13