Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-07-01 / 7. szám
1Q1Ú ben megvizsgáltuk a mis-IH |л kolci karsztvízkészletre alapuló termelői telepek ivóvíz-minőségének alakulását. Vizsgálódásunk eredményeit, a tapasztalatokat és a javaslatainkat azzal a céllal adjuk közre, hogy azok esetleg máshol is felhasználhatók. Miskolcon 1908-tól 1980-ig nyolc vízadóképességű karsztvíznyerő hely létesült. A karsztvizek minőségének általános jellemzője: kissé kemény (22 nkf), tisztítást nem igénylő vizek. Hőmérsékletük általában 9—11 °C. A tapolcai forráscsoport vízkészletének negyedrésze 23—• 31 °C-os langyos víz, az Aug. 20. fürdőkút vize 43° C. A tapolcai hideg víz minőségének jellemzője még, hogy intenzív csapadék után egy-két hétig a víz zavaros, amelyet a talajrészecskék lesodródása, oldódása okoz. A VITUKI által kidolgozott karsztvízeimélet szerint a Bükk egységes karsztvízkészletéről beszélhetünk. 1977-ben a VITUKI a Szinva, Anna, diósgyőri és a Tapolca forráscsoportok védőidomának felszíni vetületét (1. sz. ábra), melynek területe 256 km2 megállapította. Alapvetően két részre bontható. A keleti rész főként fedetlen karszt, ahol hasadékon, víznyelőkön keresztül a csapadék közvetlenül bejut abba. Ezt a részt nevezhetjük a felsorolt források vízgyűjtőjének. Területe 148 km2. A vízminőség-védelem szempontjából ez a rész igényel fokozott figyelmet. A vízgyűjtő túlnyomórészt erdő. Szántó-legelő művelés kisebb foltokban fordul elő. Három önálló település van rajta: Bükkszentkereszt, Bükkszentlászló és Répáshuta. üdülők, hétvégi pihenők főként Tapolcán, Lillafüreden, Hollóstetőn, Bükkszentkereszten, Répáshután, Jávorkúton találhatók. Kőbányászat folyik Nagykőmázsán és Mexikóvölgyben. Közműves vízellátás van Tapolcán, Lillafüreden, Hollóstetőn, Bükkszentkereszten, Nagykőmázsán, közműves jellegű szennyvízelvezetés pedig Tapolcán, Lillafüreden és Nagykőmázsán. A vízgyűjtő sajátossága, hogy a vízminőségre a mezőgazdasági művelésnek számottevő hatása nincs. Elsősorban az ember tevékenységéből származó szennyező hatásra szükséges a figyelmet fordítani. Tervezési és vízügyi államigazgatási vonalon meg is történtek a víz minőségét óvó, előírásos védőintézkedések. Az egyes víznyerő helyeken a vízminőségek alakulását, és az azt befolyásoló néhány eseményt, intézkedést, tanulságul áttekinteni érdemes. A tapolcai vízműnél az 1950-es évek végéig a víz minősége mind bakteriológiai, mind kémiai szempontból kifogástalan volt. Nagyobb csapadékok esetén csökkent a keménység, növekedett a baktériumszám, de kólibacilust ezekben az időkben nem, vagy elenyésző mennyiségben találtak. Az 1960-as években már észlelhető volt a vízbaktérium számának fokozatos emelkedése. Az 1970-es évtized kb. első harmadában a vizet baktériumokkal fertőzöttnek minősítették. A nitrát és az ammónia is aggodalomra okot adó mértékben emelkedett. A 70-es évek elején súlyos hibákat találtak a tapolcai termálfürdő szennyvíz-vezetékében. Az öntöttvas vezeték több helyen lyukas és törött volt. A hibákat azonnal megszüntették. A tanácsi szervek elrendelték, hogy a tapolcai régi mészkőbánya elavult lakásainál vízzáró árnyékszékeket létesítsenek. 1974 óta stagnál a szennyezettség, illetve enyhén csökkenő tendenciájú. Igaz, 1977. június 2-án és 3-án a vízmű vize zavaros volt, annak ellenére, hogy előtte nem volt csapadék. A zavarosságot valószínűleg a kőbányászatnál, robbantás miatt a karsztjáratban bekövetkezett kőzetomlás okozta. A diósgyőri forrásoknál 1946—47 óta szinte állandó jelleggel mutatnak ki kólibacilust, számuk azonban viszonylag nem volt magas 1973-ig. 1973 és 74-ben erős bakteriális szenynyezések léptek fel. Oka a külső védőterületen történt szennyező tevékenység (állattartás stb.). Az intézkedések után a vízminőség fokozatosan javult. Ma Miskolcon, bakteriológiai szempontból, a legjobb vizet innen nyerik. A Szinva és a Felső források vízminőségében az 1972—74 évek sem okoztak komoly változásokat. Nagy csapadékok után igaz, rendszeresen növekszik a szennyezettség, de a vízminőséget egyenletesnek mondhatjuk. Az Anna forráscsoportoknál már a létesítéskor is kimutattak kólifertőzést. 1969-ben vált a helyzet súlyossá, amikor is a vízmű egyik forrását ki kellett kapcsolni az ellátásból. Két év fáradtságos munkájába került, amíg a vízmű megtalálta a hibát. Egyik emeletes épület bekötő szennyvízcsatornája volt törött, a szennyvíz a mésztufás altalajon át a forrást tápláló karsztjáratba került. 1971-ben kapcsolták ismét a vízszolgáltatásba a forrást. Az erős szenynyezettség megszűnt, de azóta is közepes szennyezettségű, erős hullámzásokkal. Az Augusztus 20. fürdő meleg vizű kútját csak időszakosan kapcsolják be a vízszolgáltatásba, de bakteriális fertőzési probléma nincs. Királykút vízminőségére még nincsen elegendő tapasztalat, mivel 1980-ban létesült. A miskolci karsztvizek minőségét tehát elsősorban a bakteriális fertőzések fenyegetik. A 60-as évektől kezdve romlott a vízminőség, amely a 70-es évek első felében tetőzött, s azóta stagnáló, illetve enyhén javuló tendenciájú. A romlás megállapítható, ha az üzemeltető fokozott gonddal vizsgálja saját szennyvízcsatornáit, javítja azok hibáit, saját labortevékenységét megszervezi, és külön dolgozót alkalmaz, aki felderíti a szennyező forrásokat, az intézkedésre javaslatokat tesz, stb... A védelemmel kapcsolatos intézkedési tervet a VITUKI most készíti, ezért részletesen nem foglalkozunk a vízvédelmi teendőkkel. Az eddig feltárt és feltárásra kerülő veszélyforrások problémái kpzül egyet a fedetlen karszton épült, vagy létesülő szennyvíz csatornázás kérdését azért kiragadjuk. Hajlamosak vagyunk arra, hogy valamelyik vízmű vizének romlásáért a környező település szennyvízcsatornázásának hiányát jelöljük meg okként. Megfordítva is áll a tétel, azaz a szennyvízcsatornázás is veszélyforrás lehet, okozója a víz szennyezésének. A miskolci vízműtelepek fedetlen karsztvízgyűjtőjén jelenleg két helyen van szennyvízcsatornázás: Lillafüreden és Tapolcán, a termálfürdő-nagykőmázsai vonalon. Mindkét helyen összefüggésbe hozható volt a vízszennyezés a szennyvízcsatorna meghibásodásával. Sajnos jelenleg is bizonytalan, hogy a csatornatöréseket azonnal észreveszik-e, ezért a csőtörés után hosszú ideig bejuthat a szennyvíz a karsztba, szennyezve a vízmű vizét. Ez a helyzet az állandó fenyegetettség állapotát jelenti. (Az említett két helyen a 6 km-nyi szennyvízcsatornából 3 km van a Vízművek kezelésében.) A meglevő szennyvízcsatornázásnak, mint veszélyforrásnak és bizonytalansági tényezőnek a „megszüntetésére" egyetlen javaslatunk van: sűrűn, pl. évente, ellenőrizni kell azok vízzáróságát, illetve törésmentességét. A Vízmű saját szennyvízcsatornáit időközönként jelenleg is ellenőrzi, de nem vizsgálják a kezelésükben nem levő szennyvízcsatornákat (bekötéseket). Pedig ezek ellenőrzése is fontos. A gázszolgáltató is pl. időközönként ellenőrzi a fogyasztók készülékeit berendezéseit. Ahhoz, hogy a Vízművek idegenek szennyvízcsatornáját is ellenőrizze két alapvető intézkedést kell tenni: a Vízműveket fel kell készíteni a feladat végrehajtására és a jogi kérdéseket szabályozni kell. Az utóbbi alatt azt értjük, hogy pl. dönteni szükséges, ki fedezze a rendszeres felülvizsgálat költségét, a Vízmű, vagy a bekötőcsatorna tulajdonosa? Ha hibás a csatorna, kit terheljen a javítást költsége? A javítás megtörténtéig le kell-e állítcni a vízszolgáltatást, stb. .. Az időszakonkénti felülvizsgálatok költségesek és munkaigényesek. Ezért felmerül a jövőben létesülő csatornák műszaki megoldása vagyis a rendszeres és munkaigényes csatorna-vízzárósági felülvizsgálat elkerülésére kell törekedni. Úgy véljük ilyen megoldás lehet a védőcsatornába helyezendő szennyvízvezeték, mert viszonylag hamar felfedezhető a csőtörés és a védőcsatorna meggátolhatja, hogy a szennyvíz a 12
