Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-07-01 / 7. szám
A Körös-völgyi természetvédelmi terület (Egy vízügyi kezelésben levő természetvédelmi terület) A gátak közé szorított Körösök hullámterében újjáéledt vízi világ táji és természeti értékeinek, valamint vízépítészeti emlékeinek megőrzése érdekében hozta létre 1979-ben Békés és Szolnok megye Tanácsának Végrehajtó Bizottsága a Körös-völgyi természetvédelmi területet. E 65 km hosszú és átlagosan 700 m széles, 4500 ha kiterjedésű védetté nyilvánított hullámtér kezelője a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság. TÖRTÉNELMI VISSZAPILLANTÁS Az Alföld mai arculatán kevés már a természetes állapot. Emberi kéz talán sehol sem hagyott olyan erőteljes nyomokat, mint itt, s így van ez a Körösök vidékén is, ahol az ember már kilenc évezreddel ezelőtt megjelent. Kezdetben persze nehezen birkózott az elemekkel, főleg az áradásaikkal ma is gyakran veszélyeztető vizekkel. A tökéletes síkságon kanyargó Körösök, a bizonytalan esésviszonyok között folyók, erek és mocsarak kibogozhatatlan felszíni vízhálózatát hozták létre. Az első települések is csak a vizektől nem veszélyeztetett termékeny hátakon keletkeztek. Népek váltották egymást, de maradandó kultúrát csak a Kárpát-medencét a IX. században megszálló magyarság alkotott, amely a középkorban felvirágoztatta a Körösök vidékét is. Az Árpád korból már ármentesítési és vízgazdálkodási célú földművekről szóló utalások is maradtak ránk. Gyula 1566 évi elestével azonban a Körös—Berettyó völgye is török hódoltsági terület lett, s ezzel vége szakadt a gazdasági prosperitás korszakának. Az állandó háborúk során a lakosság elvérzett, s az elhagyott vidéken egyre nagyobb területet vett birtokba a víz. p ' A vidék fölszabadulása (1695) után a népesség számának növekedésével és a földművelés fejlődésével e buja lápvilág mind nyilvánvalóbb akadállyá vált. A gazdasági kibontakozást a szabályozatlan vizek és a rossz egészségügyi körülmények fékezték. A tarthatatlan állapotok a XVIII. század végén fölvetették a vízszabályozások szükségességét. Jelentős előrelépést azonban csak az 1820-as esztendők hoztak, amikor Huszár Mátyás kamarai mérnök föltérképezte a Körösöket. E hatalmas erőfeszítéssel elvégzett munka Beszédes József és Bodoky Károly elképzeléseivel kiegészülve megvetette a szabályozások alapját, ami a XIX. sz. végére meg is valósult. A TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET ÉRTÉKEI A Tisza vízrendszerének szabályozása Európa-szerte nagy szakmai elismerést aratott. E természetátalakító munka során jött létre az a másodlagos folyóártéri tájforma, amely vízépítési emlékeivel és élővilágával együtt, a pusztai mellett, a nemzetközi értékelésben a magyar természetvédelem legsajátosabb értéke. Természetesen a vízigényes mocsári vegetáció és fauna a vízmentesítési munkálatok okozta változások miatt úgyszólván hírmondó nélkül kipusztult. A hullámtér élővilágának megőrzése éppen azért fontos, mert a mezőgazdasági művelésbe vont területekről kiszorulva itt maradtak fenn, illetve regenerálódtak az egykori lápvilág másutt már föl nem lelhető fajai. így pl. a föliszapolódott morotvákat nagy-hínár, illetve tündérrózsa-hínár, vízi sulymos és tündérfátylas társulások foglalják el . . . Nagy tömegben találhatók szittyófajok sárga nőszirommal tarkítva, vagy a nagyobb alkalmazkodó képességű rókasás. A növénytakaró értékes elemei az ártéri erdők, a bokros ligetes állományban növő füzes-nyárasok. Nagy területet foglalnak el az ártéri rétek, az ecsetpázsit kaszálók és a mézpázsitos szikesek. A hullámtéri flóra sok értékes állatfajnak is életteret nyújt. A Körös-völgyi természetvédelmi terület emlős állataiból az Európa-szerte szigorúan védett vidra jelenti a múzeális ritkaságot. Madarakból a telepesen fészkelő kiskócsag és üstükösgém, valamint a jégkorszak utáni maradványfajnak tekintett réti fülesbagoly kiemelten kezelt természetvédelmi érték. A Körösök egyrészt iránymutató szerepet töltenek be a Kárpátmedencei madárvonulásban, másrészt gyülekező, táplálkozó — és jeges időszakban — telelő területét képezik a vízimadarak változatos sokaságának. A vonzó vízi környezetbe zökkenőmentesen illeszkedik a biztos stílusérzékkel tervezett századfordulói zsilipek, szivattyú- és gátőrházak. Ilyen, ma már látványosság számba menő vízgazdálkodás-történeti emlék például az 1897-ben Békésszentandráson és az 1902-ben Peresen épített gőzüzemű szivattyútelep, vagy a Hortobágy—Berettyó Jellegzetes körösi táj Kungyalu térségében (1980) 10
