Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
A tiszai útijármű: a lemezladik ezer méter varrott található. Egyperces felelőtlen munka mindent tönkre tehet. Nincs is panasz az itteniek munkájára! Amikor akadt, akkor is csak esztétikai hibákat talált az átvevő. Ma már ez is ritka. Kialakult a hajóépítők jó csapata, akik már mindenre tudnak figyelni. — A hajóépítésen és javításon kívül más feladatunk is van — magyarázzák. — Részt veszünk a hajómotorok javításában, elkísérjük őket a pröbaútra. Feladatunk a zsilipek revíziója is. Ez különösen a könnyűbúvárokat érinti. Gulyás Zoltán és Siku László »kissé »kihúzza magát. Ők ugyanis a könynyűbúvárcsapat tagjai. Egerben tanultak. Az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság úgy látta: saját emberrel olcsóbb. — És mi mindig kéznél vagyunk. Ha kell, hát merülünk, s ellenőrizzük a víz alatti »létesítményéket, az erőművet, a duzzasztóművet. Feladatunk az árvízvédelemnél is akad. Elég gyakran merülünk. Szép, szeretjük. A legnehezebb dolgunk 1977-ben volt, a<m»ikor Tiszadada alatt vettünk ki egy elsüllyedt uszályt. Kővel volt rakva. Negyvenszer merültünk itt, többméteres vízben dolgoztunk. A víz ott lenn sötét, a Tiszában nem látni semmit. De az igazi mégis a hajóépítés — mondják ők is, és a többiek helyeselnek. — Van már rendelés 400 tonnás uszá'lyra is. Az egyik fiatal hajómérnökünk tervezi, aki Leningrádban végzett. Amikor az első hajóját a vízre bocsátottuk, az volt a szép. Hajóanya is volt, és durrant a pezsgő, amikor vízhez ért a hajó... Most is elkészült egy. Az is ünnepélyesen »került le a sólyáról. Mert igazi ünnep az, amikor összejön az üzem apraja-nagyja, s mindenki várja, »hogyan találkozik a hajó a vízzel. Ami most »készül, december 15-re kerülhetne vízre. Úgy gondoljuk, ez nem sikerül, hiszen jön a fagy, összeroppanna a test. De elkészülünk vele, még az idén! A tisza'löki hajóépítők két községbe valók. Lökiek és dadaiak. Van becsületük, hiszen a hajókon kívül a társadalmi munka is öregbíti hírüket. Jó vasasokhoz méltóan segítenek szőkébb környezetükben is. — Erre az üzemre gyakran mondják a környéken: zárda. Talán azért, 'mert itt fegyelem, rend van. Az embereket mégis megtartja, a legjobbakat csábítja a hajóépítés. Van jövőnk. — Nézze ezt a vizet — mutat Kovács Gábor a Tiszára: hát nem hajózásra teremtődött? Epilógus Amikor útnak indultunk, akkor is tudtuk: csak vázlatot adhatunk mindarról, ami a Tisza. Utaztunk a vízen 246 kilométert, megálltunk húsz1 helyen, tájat néztünk, emberekkel beszélgettünk, f ogla Ikozá sok kai i sme rkedtűnik. Meglestük a természetet. Mindezt azért, hogy saját örömünket megosszuk másokkal, és azért, hogy kedvet csináljunk, hogy bebizonyítsuk: meg kell ismerni a Tiszát, aminek egy tekintélyes és szépséges szakasza itt kanyarog Szabolcs—Szatmár földjén. Nem az álszerénység mondatja velünk, hogy amit közreadtunk, vázlat csupán. Néha tán olyan színes is mint a valóság, máskor viszont halványabb annál. Sok helyen megállhattunk volna, sok emberrel kellett volna még megismerkednünk ahhoz, hogy a kép teljesebb legyen. Keveset írtunk a pompás tájakról. Nem dolgoztuk fel mindazt — vagy a töredékét csak — amit a népéletről, az abban bekövetkezett változásokról, a hajdani gyógymódokról megtudtunk. Nem vetettük ipapírra magát az utat, mindazt, amit mi — a két gyaikorlatlan evezős — átéltünk. Kihagytuk a futó, de valamiért mégis érdekes találkozásokat. Több száz felvételt »készítettünk, és abból is csak keveset adhatunk közre. Ha az»t írtuk: célunk a kedvcsinálás volt, akkor ki kell egészítenünk azzal, hogy fontosnak tartottuk az elijesztést is. Persze nem a Tisza szépségeitől akartunk bárkit is óvni, hanem azoktól a tettéktől, amelyek ezt a páratlan tájat, ezt a csodás folyót, a sokszor »még érintetlen természetnek ezt a mind ritkább darabját megcsúfolják, tönkreteszik, esetleg el is pusztítják! Azt akartuk, hogy higgyék el: óvni kell a Tiszát, a víz tisztaságát, a fákat, a bokrokat, a vízben és a víz mentén élő állatokat. Mert ha mindenre vigyázunk, önmagunkra vigyázunk. Mikor hozzákezdtünk az anyag előzetes gyűjtéséhez, mikor könyveket böngésztünk és metszeteket, fényképeket nézegettünk, kiala»kítottunк magunknak egy képet a Tiszáról. Természetesen úgy, hogy beleépítettük mindazt, amit eddig»i utazgatásaink során, a folyó partján megá'llva, magunkban rögzítettünk. Úgy éreztük, ez a víz nagyon szép. Azonban mikor középről néztük a két partot, rádöbbentünk: a va»lóság más, ezerszerbe különb mindannál, amit elképzeltünk. Belüliről nézve érezhettük meg a Tisza lényegét, azt, hogy nem csak pusztít, de épít is. Nem csak elválaszt, de össze is köt. Tájtól tájhoz, embertől emberhez vezet. Azt is el kell mondani: segítő kezek nélküli nem lett volna az útból semmi. Mindazok, akik tudomást szereztek a szándékról, segítettek a megvalósításban. Segített a könyvtáros, aki az irodalomban való tájékozódásihoz adott támogatást Támogatott a vízügy, nemcsak a precízen működő »szervezet, hanem minden alkalmazottja, akivel találkoztunk ezt tette. És segített a sok falusi ember, a téesztag, a halász, a kubikos és a hajóvezető. Úgy illene, hogy felsoroljuk mindazokat, akiknek a sikeres utat köszönhetjük. Megemlítsünk mindenkit, aki a Tiszának nevezett titok megoldásához hozzásegített, megmutatva mindazt, ami egyébként »rejtve maradt volna előttünk. A lista hosszú lenne és félő, valakit véletlenül ki találnánk hagyni. Ezért nem tehetünk mást mint azt, hogy mindenkinek köszönetét mondunk, aki az írásokban szerepel és azoknak is, akik valaimilyen ok miatt kimaradtak. Bürget Lajos—Speidl Zoltán 22
